Lukács

Rövid folyamatos vonal

2009.05.31. 19:06

Programkereső

Magyar graffitisek nemrég úgy nyilatkoztak, hogy művészetük csak addig érdekes, ameddig illegális. Nem kívánunk vitába szállni egy egész utcai művészeti szubkultúrával, de Keith Haring munkássága pont az ellentétét példázza a fenti állításnak. Az is igaz, hogy ő nem a pesti bérházak falán, hanem New York hirdetőtábláin próbálgatta oroszlánkarmait.

A mindössze 31 évet élt művész a nyolcvanas évek egyik meghatározó és világhírre szert tett alkotója. Hogy neve itthon mennyire ismert, azt nehéz felmérni, de hogy rajzai láttán ne kiáltson fel valaki, hogy én ezt ismerem, azt szinte elképzelhetetlen. Egy vonallal készített, vibráló, nyüzsgő képei, Andy Warhol munkáihoz hasonlóan, a popkultúrában gyökereznek és jelenleg is a pop kultúra részei. Nemcsak saját jogukon, hanem a grafikára, különösen az alkalmazott grafikára gyakorolt hatásuk révén is.

Keith Haring
Keith Haring

Tanulmányait Pittsburghben kezdte és élete első kiállítása is ehhez a városhoz kötődik: absztrakt rajzainak a Pittsburgh Center for the Arts falai adtak otthont. Ezt követően vette New York felé az irányt, ahol a nagyhírű School of Visual Arts művészeti iskola hallgatója lett. Az oktatás és a szellemi hatások mellett New York adta alkotásaihoz a vásznat is. A nyolcvanas évek elején a városban tombolt a graffiti láz, a rajzok és a tagek a leglehetetlenebb helyeken díszítették vagy csúfították (a befogadók hozzáállásától függően) a város közterületeit. Haringet ugyan lenyűgözték a spray-vel készített munkák, a rajzolók gyorsasága és folyamatos vonalvezetése, maga azonban nem festékspray-vel rajzolta be magát a New York-i graffiti történelmébe, hanem fehér krétával. Az ötlet a napi metrózás közben fogant meg a fejében. Az állomásokon álló üres hirdetőtáblákat fedő fekete felületekre készítette rajzait. Minden reggel a zsebébe csúsztatott egy csomag fehér krétát és nekivágott a metrózásnak. Ha üres felületet látott, akkor leszállt, rajzolt, és tovább ment, hátrahagyva jellegzetes, egyvonalú, fehér krétás rajzait, akár naponta negyvenet is. Bár a New York-iak jól fogadták és szerették rajzait, a rendőrség akkoriban sem volt elnézőbb a graffitisekkel szemben, mint manapság. Haringot pedig a többi illegális művésszel ellentétben jobban fenyegette a lebukás veszélye, mivel nem az éjszaka leple alatt, eldugott gyártelepeken rajzolt, hanem fényes nappal a város közepén. A lebukásra nem kellett sokat várnia.

A városi undergrounddal párhuzamosan mélyült a kapcsolata a New York-i művészeti élet undergroundjával is. 1980-tól folyamatosan kiállít és együttműködik a legendás Club 57-tel, ahol mindenki megfordult, aki akkoriban számított és szórakozni akart. Szex, drogok, disco és művészet, erről szólt a Club 57 és Keith Haring élete is. A nyolcvanas években tombolt a szabad szerelem, a szex utáni vágyát bárki boldogan hirdette, de ha vágya a saját nemére irányult, azt igyekezett nem nagydobra verni. Haring azonban nemcsak nagy természetét, hanem saját nemének szeretetét sem rejtette véka alá, és képein is számtalan homoerotikus utalást találunk.

Keith Haring
Keith Haring

1985 után már nem rajzolt a metróban, a fonalat - közvetlen kapcsolat a nézőkkel -, ami a metró rajzokhoz vezette, nem veszejtette el. Míg a korabeli művészek közül a legtöbben nem túl sok figyelmet szenteltek a közönségüknek, addig Haring folyamatosan az emberekkel való közvetlen kapcsolatot kereste, különösen pedig a gyerekekkel. Számtalan nyilvános alkotást hozott létre gyerekekkel közösen, például a Szabadság-szobor történetét bemutató falfestményét, melyet kilencszáz gyerek együtt rajzolt. Leghíresebb köztéri alkotása azonban a kábítószerek veszélyére figyelmeztető, New York-i Crack is wrack című falfestmény, amely meghatározó pontjává vált a városnak. Színes, egyszerű és érthető szimbólumokkal készült képei könnyen értelmezhetőek voltak, emellett a korszak problémáira reagáltak. Mickey egér a kommerszet, a piramisok az ősi civilizációkat, a kígyók a veszélyt jelentették rajzain, s lássuk be, hogy nem kell művészettörténésznek lenni ahhoz, hogy ezeket a szimbólumokat értelmezni tudjuk, különösen nem a képregények hazájának számító Egyesült Államokban.

A hivatalos művészettörténet véleménye, még inkább az, hogy figyelemre se méltatták művészetét, nem törte le Haringet, különösen azért, mert ez a hozzáállás csak hazájában sújtotta. Már életében nagy népszerűségnek örvendtek művei Európában, ahol gyűjtötték is azokat (többek között Elton John és David Bowie) és az ottani hivatalos fórumokra is meghívást kapott, például az 1982-es kasseli Documentára; szabadtéri festményei pedig Párizs, Amszterdam köztereit díszítették és a berlini Falat.

A közönséggel való közvetlen kapcsolatában újabb fordulatot jelentett 1986, amikor megnyitotta Pop Shop nevű boltját, ahol rajzaival díszített használati tárgyakat lehetett vásárolni. Bármily hihetetlen, a bolttal nem a haszonszerzés volt a célja, hanem hogy csökkentse a művészet és a hétköznapok közötti távolságot. A bevételből pedig különböző jótékonysági, főleg gyerekeket segítő alapítványokat támogatott. Napjainkban, amikor a múzeumi boltokban akár asztali naptárat is vehetünk, amelynek minden oldalára egy-egy Van Gogh-festmény, nehezen érthető, hogy miért volt olyan nagy szám Haring üzlete. A trükk nem abban volt, hogy műalkotások szerepelnek használati tárgyakon, hanem abban, hogy csak Keith Haring rajzai szerepeltek a bögréken, kitűzőkön, kulcstartókon. Ezzel a húzással Haring még életében márkajelzéssé vált, amire addig nem volt példa. Ekkorra elérte pályája csúcsát, és sajnos majdnem élete végét is. 1988-ban kimutatták, hogy HIV pozitív. Ezt követően életigenlő, a szexualitást és a szerelmet dicsőítő képeibe beköltözött a másik oldal is, a halál oldala. Utolsó két évét, az alkotás mellett, az AIDS elleni kampányolással és a Keith Haring Alapítvány létrehozásával töltötte.

Az Alapítvány a mai napig létezik, ahogy a Pop Shop (utóbbi immár a világhálón is). A Keith Haring Alapítvány gondozza Haring életművét, emellett a műveiből, a műveivel megjelentetett tárgyakból befolyt összeggel támogatja a számukra legfontosabb célokat : az AIDS elleni harcot és a gyerekek jövőjét. Mi magunk is segíthetjük munkájukat, még pedig igen kellemes módon. Látogassunk el a www.haring.comra. Vegyünk egy színes, vidám, trendi Haring pólót, esetleg egy bögrét. És reggelente, mikor a szép bögrénkből isszuk a kávét gondoljunk arra, hogy még ebben a vacak 20. században is éltek olyan emberek, akik többre tartották a többi embert a profitnál.

Keith Haring

1958-ban született Pennsylvaniában. Reklámgrafikát tanult, majd 1978-ban New Yorkba költözött, ahol
a School of Visual Arts növendéke lett. 1980-ban bemutatja Ragyogó babáját és kiállítása nyílik a Club 57
-ben. Ezzel a New York-i művész élet központjába kerül. Megismerkedik Andy Warhollal, dolgozik Ma-
donnával, Grace Jones-szal és William S. Borroughs-zal. Rajzai több száz kiállításon szerepelnek, sza-
badtéri falrajzai a világ több pontján fellelhetőek. 1988-ban kiderül, hogy HIV pozitív. 1990. február 16-án
hunyt el New Yorkban.

2008. augusztus 15-től november 16-ig
Ludwig Múzeum

Keith Haring kiállítás