Olivér

Felújítják a párizsi Picasso Múzeumot

2009.08.24. 12:56

Programkereső

Két és fél évre bezár a párizsi Picasso Múzeum.

Elkezdődtek a párizsi Picasso Múzeum felújítási munkálatai. A vasárnapi, jó ideig utolsó, látogatási napon az érdeklődők ingyen gyönyörködhettek a mester munkáiban. Mint Anne Baldassari, a múzeum igazgatója elmondta, a gyűjtemény ötezer eredeti Picasso munkával bír, amelyeket a renoválás idejére szigorúan őrzött állami raktárakban helyeznek el illetve a múzeum újranyitásáig kölcsönadják más intézményeknek.

Picasso utolsó éveit Provance-ban és Párizsban töltötte, 1973-as halálát követően kerültek munkái a francia állam tulajdonába. A múzeum 1985-ben nyitotta meg kapuit a párizsi Marais negyedben a Hôtel Salé névre hallgató igen impozáns 17. századi barokk palotában.

A Cézanne és Matisse művekkel is bíró intézmény felújítási munkálatai mintegy 22 millió dollárba kerülnek és várhatóan 2012 februárjára fejeződnek be. Ez az összeg magában foglalja az elektronikus rendszer felújítását, a kiállítóterek látogatóbarát kialakítását, a kiállítótér növelését és új helyiségek biztosítását a múzeumpedagógiai programok részére.

A felújítást az indokolta, hogy egyszerre csak 250-300 műtárgyat tudtak kiállítani, ami - ahogy az intézmény igazgatója fogalmazott -, nem volt már tartható állapot.

A Picasso-gyűjteményhez kapcsolódó kulturális és múzeumpedagógiai programokat a látogatási szünet alatt, más helyszíneken, de megtartják.

Forrás: CBC News