Bence

Puskaporos tavasznyitó

2010.04.22. 17:49

Programkereső

Ágyúzajos hétvégével kezdődött a tavasz Fraknó várában.
Fraknói játékok4
Fraknói játékok4

Kétnapos szezonnyitó fesztiválra várták április 17-én és 18-án azokat akik a kicsit hűvös idő ellenére mégis ellátogattak az Esterházy család egyik legrégebbi birtokára. A Puskaporos Történelmi Várfesztiválnak a fraknói vár adott otthont, amely 1626-ban került a család birtokába, majd olasz mesterek segítségével érte el mai is látható erődítmény formáját. Az óvatosságra pedig minden oka meg volt a hercegeknek, hiszen folyamatosan tartani kellett a törökök támadásától. A ma is roppant impozáns épület pedig tökéletesen betöltötte a rá kirótt feladatot: sosem került török kézre, sőt mintegy a család trezorjakánt működött. Ez utóbbi funkcióját őrzi a művészeti- és csodakamra, ahol a nagyszerű műalkotások mellett a kor hátborzongató relikviái is helyet kaptak, leginkább furcsa állatpreparátumok és varázsos tárgyak formájában.
A kétnapos rendezvényen a 17. századi vári és katonai életből kaphattak ízelítőt a látogatók, melyhez a kiváló állapotban levő vár pompás helyszínt kínált. A kirakodó vásáron török kereskedőktől vehettek édességet, fegyverkovács kínálta a korabeli fegyverek másolatait, a vásári forgatagot pedig deli vitézek és hastáncos nők tették még színesebbé, akik a két nap alatt többször is ellejtették csábító táncukat. A program legizgalmasabb részei azonban egyértelműen a Nádasdy Ferenc Bandérium és a Bethlen Gábor Hagyományőrség által előadott helyzetgyakorlatok voltak. Természetesen a gyerekek szórakoztatása állt a középpontban, de az az átélés amivel például janicsárnak való magyar gyermekeket gyűjtöttek, korosztálytól függetlenül garantálta a szórakozást, ráadásul szemmel láthatóan nemcsak a közönség, hanem az előadók számára is.

Fraknói játékok1
Fraknói játékok1

Persze nem maradhatott el a fegyverbemutató sem, amit el is vár az ember, ha egy olyan várban jár, ami Európa legnagyobb fegyvergyűjteményével bír. Dörrent az ágyú és robbantak a gránátok, amelyek hangja még úgy is döbbenetes volt, hogy nem tartalmaztak puskaport. A programok közötti szünetekben érdemes volt bejelentkezni valamelyik tárlatvezetésre, melyek keretében az Esterházy Kincstár, az Esterházy Ősgaléria, a fentebb már említett Fegyvergyűjtemény, és a Hercegi hallali című, a korabeli vadászat mikéntjét bemutató időszaki tárlat egyaránt látogatható volt. Ez utóbbi tárlatok azonban nemcsak azért érdemelnek említést, mert csodás tárgyi anyaggal bírnak, hanem mert míg két lábon járó vitézzel legközelebb egy év múlva találkozhatunk Fraknóban, addig a vár és kiállításai október 31-ig látogathatók, és bőven megérnek egy hosszabb autóutat.

A Fraknói vár programjairól, nyitva tartásáról részletesen az Esterházy Magánalapítvány oldalán tájékozódhatnak.