Vilhelmina

A Magyar Nemzeti Galéria idei éve

2010.05.21. 13:52

Programkereső

Az elkövetkezendő két év kiállítási és igazgatási terveit ismertette ma a Magyar Nemzeti Galéria.
Depero: Fejek és csövek (1945)
Depero: Fejek és csövek (1945)

Az idén igazgatóváltáson átesett intézmény életében elkövetkezendő időszak pedig bőven a tartogat izgalmakat a látogatóknak. Az elkövetkezendő időszak terveit és az intézményben várható tárlatokat Csák Ferenc, Magyar Nemzeti Galéria (MNG) főigazgatója ismertette. Az általános változtatások ismertetésekor Csák kiemelte az intézmény arculati megújulását, ami egy új logót is magában foglal, és a Galéria fogadócsarnokának átalakítását, amely változtatás révén barátságosabb hangulattal fogadja majd a múzeum a látogatókat.

A kiállítási tervekről is bőven hallhattunk. Az intézmény folytatja az elmúlt évek kiállítási stratégiáját. Továbbra is kiemelt fontossággal bírnak majd a jelentős magyar művészekről készülő monografikus kiállítások, és hogy a nemzetközi anyagot bemutató tárlatok a magyar művészettel kontextusban jelenjenek meg. Emellett a múzeum törekvései között szerepel,  hogy minél több korszak anyagát mutassák be a látogatóknak. Az idei év is már számos izgalmas tárlatot ígér. Pár hét múlva nyitja meg a kapuit a Kovásznai György (1934-1983) életművét bemutató kiállítás és az olasz futurista Depero munkáiból, és a futurizmus magyar hatásait bemutató tárlat. Egy kis nyári szünetet követően pedig két igazán különleges témát dolgoz fel a múzeum.
Az egyik Felicien Rops (1833-1898), a belga szimbolizmus jeles alakjának művészete lesz, ami sejthetően nagy érdeklődésre tarthat számot a nagyközönség körében, két okból kifolyólag. Egyrészt sejthetően kevesen bírnak mély ismeretekkel a belga szimbolizmusról, másrészt Rops Zichy Mihály barátja volt. A másik pedig a méltán kedvelt modern magyar kereskedelmi plakátokat bemutató tárlat, amely a 1924-1942 közötti időszakot öleli fel.