Cecília

Élő tűzfalak

2010.08.12. 15:18

Programkereső

A változatosság gyönyörködtet mottóval kezdte meg működését az Élő Tűzfalak Budapest Csoport. Ocztos Istvánnal Ertl Dóra beszélgetett. GALÉRIA

Barátságosan fogad Ocztos István, az Élő Tűzfalak projekt ötletgazdája, kivitelezője és szervezője a pályázati munkáknak helyt adó N&N Galériában.

Az első projekt egy Király utcai játszóteret szegélyező hatalmas tűzfal volt, amire Ocztos István és Taskovics Éva készített öt dekorációs tervet, melyeket lakossági szavazásra bocsátották, hogy melyik díszítse majd a teret.
Ezt követően nemzetközi pályázatot hirdettek az Akácfa utcai és két Dob utcai, a homlokzati síkok eltéréséből adódó tűzfal élettel való feltöltésére. A pályázatra 12 országból, 47 alkotótól, 152 pályázat érkezett. Eme szép nagy számok eredményét tükrözik a Galéria falai is, melyeket betöltenek az óriási képek, a rengeteg változatos terv.
Mint Ocztos elmondta, művészként szeret másokkal is dolgozni, mert az jó kapcsolatokat teremt, és izgalmasabb az alkotási folyamat. De ugyanilyen fontos, hogy az önkormányzatnak is tetszik a projekt, és szándékában áll megállapodást kötni a csoporttal a tűzfalak megvalósítása érdekében.
A csoport célja első lépésben a hetedik kerület néhány tűzfalának helyreállítása, állagmegóvása, hőszigetelése, valamint a pályázatban szereplő, az adott tűzfalra készült képzőművészeti alkotások elhelyezése. Hosszú távú terveik között szerepel a program egész Budapestre való kiterjesztése, ami tekintve a tűzfalak hasonló formai kialakítását, egyáltalán nem lehetetlen, sőt a művek könnyen adoptálhatóak másik helyszínre is. 

A kiállítás szeptember 13-ig látható az N&N Galériában (VI., Hajós u. 39.).