Olivér

A Dunakanyar festője

2010.08.27. 12:31

Programkereső

Szőnyi István képeiből nyílik tárlat ma Szentendrén.
Szőnyi István: Dunai táj (1928)
Szőnyi István: Dunai táj (1928)

Szőnyi István (1894-1960) kapcsán nem túlzás a kijelentés, hogy rajongott a dunai tájért. Szerelem volt ez első látásra, ami akkor kezdődött, amikor Szőnyi Zebegénybe költözött. A Ferenczy Károly mesteri kezei alatt nevelkedő, majd a 1929-es római ösztöndíj élményeit magába szívó festő az 1920-as évektől kezdve töltötte nyarait Zebegényben, hogy majd számos kitérő után élete utolsó éveit is ebben a faluban töltse.

Míg az első látogatások idején saját stílusa kiforrását inspirálta a táj, addig élete vége felé a visszavonult, intim pillanatok kifejezéséhez nyújtott segédkezet. Szőnyi tájképei ráadásul igen népszerűek voltak a közönség körében is, festményi zömét magángyűjtők meg is vásárolták.
Ez utóbbi tény tükrében igazán izgalmas a ma nyíló kiállítás, mivel olyan képeket is láthat a közönség, amelyeket, a fenti okból kifolyólag, idáig nem. A szervezők ugyanis nem csak intézményektől (Magyar Nemzeti Galéria, Győri Városi Művészeti Múzeum, MKB Bank Zrt.) kölcsönöztek képeket, hanem magángyűjtőktől és Szőnyi Zsuzsától is. A festményeket pedig a Szőnyi Múzeum grafikái egészítik ki, így adva szélesebb képet az ötven éve elhunyt művész munkásságáról.

A Dunakanyar festője ‒ Szőnyi István
Szentendrei Képtár
Nyitva: november 14-ig