Hedvig

Robotszínészek a Visztula partján

2010.11.15. 16:53

Programkereső

Modern interaktív tudománymúzeum nyílt Varsóban.

Közel százmillió eurós költséggel mindössze két év alatt épült fel a Varsót átszelő Visztula nyugati partján a Kopernikusz Tudományos Központ, amely többek között robotszínészekkel és interaktív laboratóriumokkal várja a látogatókat.

Varsói robotszínész
Varsói robotszínész

A hét végén megnyílt s már az első napokon több ezer embert vonzó húszezer négyzetméteres intézmény 454 kiállítási helyszínnek ad otthont. A látogatók saját kezűleg hajthatnak végre fizikai, kémiai és biológiai kísérleteket, továbbá színi előadásokat tekinthetnek meg, amelyeken emberszabású robotok alakítják a karaktereket. Feltűnik a múzeumban Elektrobalt, a Stanisław Lem lengyel sci-fi író egyik alakja által inspirált robotköltő is. A tervek szerint jövőre nyílhat meg egy napjaink legmodernebb technológiáját felvonultató planetárium.
A Kopernikusz Tudományos Központ létrehozását Varsó városa és az Európai Unió finanszírozta 93 millió euró (25,7 milliárd forint) összköltségben. Mint Robert Firmhofer igazgató kiemelte, a központ „a legnagyobb és az első ilyen modern létesítmény Berlintől keletre".

Firmhofer elmondása szerint a múzeum ötletét a rendkívül népszerű varsói „tudománypiknik" adta. A lengyel közszolgálati rádió által évente megrendezett esemény szerény kiállításként indult 1997-ben, amelyen tucatnyi intézmény képviseltette magát, és mintegy háromezer látogató jelent meg. A piknik mára Európa legnagyobb szabadtéri tudománynépszerűsítő eseményévé nőtte ki magát több mint százezres napi látogatottsággal és húsz ország kiállítóival.