Ilona

Megújul a kismartoni Esterházy-kastély 200 éves lóistállója

2010.12.05. 13:38

Programkereső

600 ezer euróba kerül a látványos rekonstrukció.

A kismartoni Esterházy-kastély korai klasszicista stílusban épült lóistállóját 200 év után teljesen fölújítják, s a tervek szerint 2011 márciusára befejezik a mintegy 600 ezer eurós (csaknem 167 milliárd forint) rekonstrukciót. A kastély egykori lóistállóját és az őrség épületét is magában foglaló épületegyüttes 1793-ban készült a barokk kor neves bécsi építészének, J. Henricinek a tervei alapján.
A kastéllyal szemközti épületegyüttes egy részében ma a Henrici Étterem üzemel. Mint Schneider Erika, az Esterházy Magánalapítvány magyarországi képviselője elmondta, a komplexum teljes renoválására fennállása óta nem volt példa, az épület mai funkciói azonban elengedhetetlenné teszik ezeket a munkálatokat.

Az alapítvány az osztrák műemlékvédelmi hatósággal közösen megállapította, hogy a legfontosabb feladat az épület szigetelése. Ezek a munkálatok már korábban megkezdődtek az együttes keleti oldalán, idén ősz óta a nyugati szárnyon is folyik a fölújítás. A homlokzati toszkán oszlopsor és a porticus (a bejáró előtti teret kívülről övező oszlopos csarnok) renoválása elsődleges, hiszen a nedvesség okozta só kicsapódás ott már igen erősen megrongálta az építményt. A nedvesség elleni falszigetelési munkák keretében meg kell kötni a sókat és meg kell akadályozni a talajvíz felszivárgását.

Az épület állagát figyelembe véve a vegyi eljárás helyett a műemlékvédelmi hivatallal egyetértésben egy sokkal bonyolultabb és időigényesebb, ugyanakkor sokkal kíméletesebb módszert, az úgynevezett falátvágásos technikát alkalmazzák. (Ezt az eljárást pár éve már sikeresen alkalmazták a bécsi Volkstheater felújításánál.) Végezetül külső, felületkezelő restaurálási munkákkal fejezik be a korszerűsítést.