Katalin

Disney és csipke

2010.12.30. 10:07

Programkereső

Havadtői Sámuel festőművésszel Borda Máté beszélgetett.

Havadtői Sámuel Hommage á Jawlensky ‒ Új képek című kiállítása január 22-ig látogatható a B55 Galériában. A kozmopolita festőművésszel budapesti lakásán beszélgetett Borda Máté a kiállított művek hátteréről, az örökös úton levésről és az olasz ócskapiacok szeszélyeiről.

- Kiállításának címe szerint Alekszej von Jawlensky művészete előtt tiszteleg. Hogyan került kapcsolatba az orosz festő alkotásaival?

- A '90-es évek elején volt egy árverés, amelyen Jawlensky-képet is eladásra kínáltak. Egyből nagyon megtetszett. A leírás szerint első tulajdonosa John Cage volt, aki 1935-ben vette meg Jawlenskytől Kaliforniában, miután beleszeretett egy kiállításon. Mivel Cage még diák volt és nem volt pénze, egy dollár előleget adott, és később törlesztette a fennmaradó 34-et. Egy olyan képért, aminek mai értéke úgy 100 ezer euró körül lehet. A '90-es évek elején, az árveréskor már ismertem John Cage-et, így felhívtam, hogy igaz-e a sztori, és ő azt mondta, hogy igen. Megvettem a képet, ezzel kezdődött. Elkezdtem tanulmányozni Jawlenskyt. Kiderült, hogy nagyon érdekes, hányattatott élete volt. Az orosz forradalom után el kell hagynia hazáját, így került Németországba, ahol csatlakozott a Blaue Reiterhez (egy müncheni expresszionista művészcsoport). Aztán Hitler degenerált művésszé nyilvánította, így újra költöznie kellett, ezúttal Amerikába. Amikor viszont kitört a háború, az Egyesült Államok németként államellenségnek bélyegezte, és elárverezte a képeit. Szóval állandóan rosszkor volt rossz helyen. Élete végén majdnem teljesen lebénult, már csak ágyban tudott festeni. A képei egyre kisebbek lettek, egyre kisebb arcokkal. Ez egy meditációs folyamat volt számára. Nagyon tetszett, hogy sorozatban több száz ilyen arcképet festett, mivel én is mindig sorozatokat festek. És akkor újrafestettem az egyik képét. Hát így kezdődött.

Sam Havadtoy: Pinokkió
Sam Havadtoy: Pinokkió

- Hogy jutott oda, hogy egy egész kiállítást szentel ennek a különleges művészi kapcsolatnak?

- Kaptam egy kiállítási ajánlatot Izraelből, a kortárs múzeumból (Tel Aviv Museum of Art). Találkoztam az igazgatóval, hogy átnézze a dolgaimat. Az igazgató elég nyers modorú ember. Nem, nem, nem, ez se jó, ez se jó ‒ ezt ismételgette. Elkeseredtem. Akkor miért hívott egyáltalán ide? ‒ gondoltam. És akkor meglátta a Jawlensky-képemet és rámutatott: ez mi? Ez egy új téma, amin dolgozom, fényképek alapján ‒ mondtam. Erre felvitt a múzeumba, ahol a gyűjteményben volt hat Jawlensky. Arra kért, hogy ezekből is fessek meg egyet vagy kettőt, és ebből az anyagból csináljuk meg a kiállítást. Dolgoztam két és fél évig, és idén év végén Izraelben meg is nyílt a tárlat. De tartoztam egy kiállítással itt is, Budapesten, már vagy egy évvel el voltam maradva, ezért úgy festettem, hogy ide is elég legyen.

- Mit ért az alatt, hogy megfesti, újrafesti Jawlensky képeit?

- Veszem az eredetit, és megfestem újra csipkére, esetleg kicsit eltérő színekben. Néha kinagyítok az eredeti képekből részleteket. Amikor ez megvan, elkezdem pöttyözni őket. Ez tulajdonképpen egy pointillista technika.

- Nagyon sokat költözött életében.

- Ez így van, állandóan költöztem. Szüleim a második világháború után vándoroltak ki Angliába, ott ismerkedtek meg és házasodtak össze, két bátyámmal is ott születtünk. Négyéves koromban hazajöttünk Magyarországra, 19 évesen azonban disszidáltam Angliába, egy évre rá pedig Amerikába mentem, ahol Kaliforniában és New Yorkban éltem. Ezután következett négy év Svájc, majd újra Anglia és Magyarország, legutóbb pedig, két és fél éve Olaszországba költöztem. Sohasem zavart a költözés, mindig úgy tekintettem rá, mint egy marha jó dologra. Sose értettem azokat az embereket, akik egy lakásban élik le az egész életüket. Amikor Olaszországba költöztem, berendeztem a házam és úgy éreztem, talán ez a legszebb ház az életemben. És elkezdtem festeni, de hirtelen nagyon szomorú lettem. Megint egy új kultúra, egy új nyelv, amit nem beszélek, egy teljesen új környezet, és akkor először feltettem magamnak a kérdést: tényleg jó ezt csinálni, hogy az ember mindig mindent maga mögött hagy, mindent újrakezd, új barátai lesznek? Utána találtam ezeket a kis szobrokat, amelyek mintegy jelképes ünneplései az új életnek.

- Miért Disney-figurákat választott?

- Ezek voltak az ócskapiacon. Kettőt láttam először, gondoltam, megveszem az egyiket, hogy megnézzem, hogy mutat, ha ezt is bevonom színezett csipkével. Éppen velem volt a tel-avivi kiállítás kurátora, Arturo Schwarz, és annyira megtetszett neki az ötlet, hogy megvette nekem a másikat is.

Sam Havadtoy: Dagobert
Sam Havadtoy: Dagobert

- Azt mondta egy korábbi interjúban, hogy az alkotást terápiaként éli meg.

- Most olvastam Jawlenskyről valahol egy cikket, amiből kiderült, hogy amikor Németországból Svájcba költözött, majdnem pontosan ugyanazt írta le, amit én is elmondtam. Az ablaka előtt három cédrusfa és egy bokor állt. Több mint három éven át csak ezeket festette, újra meg újra meg újra, terápia gyanánt. Én azt hiszem, hogy minden, a zeneszerzés, az írás, minden egy bizonyos szinten terápia, csak mindenki másképpen hívja. Valaki azt mondja, hogy örömét leli benne. És az micsoda? Az is terápia.

- Min dolgozik most?

- Most néhány napot pihenek, aztán azt tervezem, hogy Szentendrén belekezdek néhány új dologba, ott is van ugyanis egy műtermem. Nagyon szeretek itthon belekezdeni munkákba, aztán kivinni őket Santa Margaritába és ott befejezni. Két múzeumi kiállítás is van, amelyekre meghívást kaptam Olaszországban, és szeretnék új dolgokat csinálni. Közben Arturo Schwarz elkezdett győzködni, hogy a képeim alá elrejtett írásaim, amelyeket senki sem lát, már megértek arra, hogy felfedjem őket.

- Ezek szerint ír is a képei alá?

- Igen, többnyire önéletrajzi történeteket. Aztán lefedem őket csipkével, mint egy temetés és arra festek, de a kurátor most arról próbál meggyőzni, hogy ha már ott vannak az írásaim, akkor azokat láthatóvá kellene tenni. Azt akarom megpróbálni, hogy magam szövök csipkét, csíkokat vágok, azokat összeszövöm, különböző mintákat alakítva ki, és ezáltal egyfajta rács keletkezik. A szöveget előre felírom, úgy, hogy bizonyos helyeken kilátszódjon a rács alól. És ha ezt többször, mondjuk háromszor megfestem és különbözőképpen fedem le őket, akkor a háromból a szöveg összeolvashatóvá válik. Ha négy szöveget háromféleképpen fedek le, az már tizenkét kép; ha ezeket összekeverem, úgy, hogy az összeillő szövegrészek ne egymás mellett legyenek, akkor már kihívás lesz elolvasni.