Ábrahám

Botrány a Velencei Biennálén

2011.06.11. 09:28

Programkereső

Dánia és Azerbajdzsán is felháborodott a saját nemzeti pavilonján.

A biennálé szóvivője, Claudia Zini, csütörtökön megerősítette a hírt. Mint elmondta „értesítettek róla minket, de amíg a kormány nem ad hivatalos magyarázatot, addig nem reagálhatunk." A kormány egyelőre hallgat, eközben az érintett művésznő és a kurátor cenzúrára panaszkodnak.

Aidan Salakhova: Waiting bride
Aidan Salakhova: Waiting bride

Az érintett két szobor Aidan Salakhova absztrakt alkotásai, amelyek az ország pavilonjának bejáratát ékesítették. A Waiting Bride (Várakozó menyasszony) egy teljesen fekete fátyolba burkolt nő alakja. A Black Stone (Fekete kő) nevet viselő szobor pedig a muszlimok által tisztelt mekkai fekete követ ábrázolja vaginához hasonlító márvány keretben. A művek illeszkednek Salakhova eddigi munkáinak sorába, amelyben fontos szerepet tölt be a női szexualitás és a szexualitás ábrázolása.

A szobrokat Ilham Aliyev azeri államfő utasítására először csak letakarták, majd el is távolították. Aliyev az elmúlt héten látogatott el a pavilonba, és úgy találta, hogy az alkotások sértik az iszlám tekintélyét, így Azerbajdzsánt is. „A művészet eltávolítása cenzúra, és ez jobban sérti az ország tekintélyét, mint maguk a szobrok" ‒ tiltakozik Dzsingisz Farsalijev, a pavilon megbízottja, Beral Madra kurátor és Aidan Salakhova. Az orosz média is cenzúrának értékelte az esetet csütörtökön.

Bár a Biennálé még csak pár napja nyitotta meg a kapuit, nem ez volt az első alkotás, ami felháborodást váltott ki. Dániában Thomas Kilper német alkotó ‒ aki a dán pavilonban állít ki ‒ A forradalmi szólásszabadság pavilonja című munkája verte ki a biztosítékot.

A politikusok portréiból készült padlómozaikon a politikai élet olyan szereplőinek arcát mintázta meg, akik megítélése szerint semmibe vették a véleményszabadságot. A biennále közönsége így többek közt Anders Fogh Rasmussen volt kormányfő, jelenlegi NATO-főtitkár, Pia Kjaesrgaard, befolyásos jobboldali populista politikus, valamint a hírhedt Mohamed-karikatúrákat jegyző Kurt Westergaard arcképén sétálgathatnak.

Thomas Kilpper munkája
Thomas Kilpper munkája

A dán lapok kiszámíthatónak és iskolásnak nevezték az alkotást, a Mohamed-karikatúrákat 2005-ben közlő Jyllands Posten című lap vezércikkében sajátságosan súlytalan provokációnak nevezte a művet. „És ez akkor is igaz, ha a művész arra kérte volna a látogatókat, töröljék lábukat a terroristavezérek, a határozott arcélű imámok vagy épp Mohamed próféta képmásába" ‒ írta lap.

Az összesen 33 portré között megtalálható Angela Merkel német kancellár, Silvio Berlusconi olasz kormányfő és a Jyllands Posten korábbi kulturális vezetője, Flemming Rosé arcmása is. Emellett a dán sajtó és Per Stig Moller kulturális miniszter éles bírálatot fogalmazott meg amiatt, hogy a Dánia pavilonjában képviselt 18 művész közül csak kettő dán.