Vendel

Ékszerek a neten

2011.06.21. 12:32

Programkereső

Rendhagyó módon mutatja be alkotásait az Ezüstgaléria.

Idén ünnepli tízéves évfordulóját az Ezüstgaléria. A galéria azonban nem tudta le a jeles eseményt egy szülinapi party-val, hanem helyette elindította a Hónap tárgya sorozatot, amely keretében minden hónapban egy-egy  alkotó mutathatja be új ékszereit. A hangsúly pedig az újon van, mert a munkák mindegyike valamely aktuális eseményre reflektál. 

Vékony Fanni: Folyók
Vékony Fanni: Folyók

Májusban Vékony Fanni szerepelt Folyók című nyakékével, amivel az édesvizek, folyók védelmére és fontosságára kívánta felhívni a figyelmet. Júniusban pedig  Tóth Zoltán állatos ékszerei vannak soron, amelyek üzenetét fölösleges magyarázni. 

Tóth Zoltán: Madaras nyakék
Tóth Zoltán: Madaras nyakék

Az említett ékszerek mellett a galéria többi ötvösének munkái is megtekinthetők a kiállítótérben, és a facebookon, mivel nem csak témaválasztásban, hanem a kommunikációban is élen járnak, így minden kiállított tárgyat bemutatnak az interneten is.