Kelemen, Klementina

Múzeumi Negyed + Fotó

2011.08.15. 12:07

Programkereső

A Mai Manó Ház és a Magyar Nemzeti Múzeum érdekes fotós kiállításokkal várta (volna) a nagyérdeműt.

Említettük már, hogy a Múzeumi Negyednek nem voltak éppen kánaáni körülmények biztosítva a Szigeten - de látható, hogy a szervezők igyekeznek lehetőséget biztosítani a kiállító különítménynek és ez mindenképpen becsülendő. A Nagyszínpad mögötti térben a zajszint körülbelül tízszer magasabb, mint amilyen a tavalyi területen volt, látogatók viszont inkább bepillanthatnak hébe-hóba. A Hungarikum Falu és a WAMP között meghúzódó negyed talán jobb helyen lett volna (szomszédjaival együtt, ha már) a mi bázisunk, a piros pacákkal jelzett művészeti helyszín területén. Mindenesetre működtek a sátrak, a kiállító múzeumok mind készültek programokkal és a kínálkozó puffok és a fák árnyéka is kifejezetten pozitívan hatott. 

A Magyar Fotográfusok Háza, vagyis a Mai Manó az éppen futó és szeptember 11-ig megtekinthető Budapest Pozitív című kiállítást igyekezett bemutatni, melyet a Budapest Fotográfia Ösztöndíj tíz éves évfordulója alkalmából rendezett. Mindemellett Laczkó Péter az argentotípia eljárását és a fényképezőgép korabeli (körülbelül 1840-es évek) fotókat készített volna a vállalkozó kedvű szigetlakókról - ha az idén debütáló metapay kártyás fizetési módra lett volna lehetőség. Ez ugyan elmaradt, a technikát mégis bárkinek szívesen bemutatta a fényképész, ahol a síkfilmnegatívról a kamerán keresztül készül pozitív kép. Egy másik régi technológia megismerésére is volt lehetőség, Zalka Imre tolmácsolásában - ő direkt pozitív felvételi technikával, vagyis ambrotípiaval készített felvételeket.

A körülbelül három lépésnyire tanyázó Magyar Nemzeti Múzeum sátor a Párizsban már bemutatott André Kertész Retrospektív kiállítást hirdette, amit szeptember 29. és december 31. között lehet majd megnézni. Itt a Szigeten egy mini tárlatot járhattunk be, Nagyvárosi Ikonokok - Párizs és New York Kertész nélkül címmel. Az 1920-as és 1930-as évek urbánus képei párokban függtek a sátor tetejéről és annak rendje és módja szerint külön kiállítást bemutató leírást is olvashattunk. Volt sok játék, André Kertész kvíz és a fejünk feletti idézetekből is téphettünk kedvünkre való mennyiséget. A szeptemberben nyíló nagykiállítást semmiképpen sem érdemes majd kihagyni.

2011. augusztus 10-14. 12:00-től
Hajógyári-sziget, Múzeumi Negyed
Sziget Fesztivál 2011

Bővebben: www.mnm.hu/andrekertesz és www.maimano.hu