Máté, Mirella

Kín, szégyen és összekapaszkodás képei

2011.10.17. 07:09

Programkereső

A sajtóképek alkotják világunk közös emlékezetét – összefoglaló előbeszédében erre hívja fel figyelmünket David Burnett, a 2011. évi World Press Photo zsűrijének elnöke.

A világ legjobb sajtófotóiból álló tárlat nem vállal hát keveset, de évről-évre sokat is mutat. Több mint félszázada már, hogy egy hónap erejéig egy térbe sűríti az előző év eseményeinek vizuális lenyomatát. A kiállítás alkalmával a legsikeresebb fotók másodjára is bejárják a Földet, de a sokkoló-talmi, sokszorosított-kattintható címlapvalóság után ezúttal nagyméretű nyomatokon érhetők el. És a Néprajzi Múzeum aulájában felállított paraván-labirintusba tévedő látogató a képek között lelassít, meg-megáll, tűnődik és egyszerűen újraéli a közelmúlt történéseit. Nemcsak a szörnyűségeket, a kegyetlenséget és a tehetetlenséget, hanem a reményt, a kitartást és a fel nem adást is. Ezúttal nem vezércikkek illusztrációjaként, hanem pársornyi széljegyzettel, lényegében kizárólag képekben elbeszélve. Állóképekben, amiket minden látogató megmozdít és saját emlékeivel, hangulatának színeivel dúsít, szívdobbanásainak hevességével hangosít.

World Press Photo_Ed Kashi
World Press Photo_Ed Kashi

A kiállítás persze válogat. A benevezett 108.000 fényképből összesen 108  darabot, csak egy ezreléket mutat be. Hogy is lenne elbeszélhető a világ 365 napja mindösszesen 108 képben? - kérdezhetnénk, de nem tesszük, mert az elénk tárt narratíva olyan tömény, hogy nem lehet a döntnökök felé számonkérnivalónk. Összeszorult gyomorral, csendben nézzük a haiti földrengés összedőlt házak között keresgélő, kétségbeesett áldozatait és sorstársaikat, amint istentiszteletet hallgatnak egy golfpályán kialakított ideiglenes táborban. A tragédiát - amelyben több mint egymillió ember veszítette el otthonát - dokumentáló fotók mégsem csak a káosz, a sokk, a rettenet és reménytelenség képei, hanem az összekapaszkodásé, az összefogásé is.

Kongóban égre néző, izzó lávató fortyog, a zsúfolt bangladesi vonat tetején emberek százai utaznak, egy indonéz vulkán hamuval szórja be áldozatait, mintha eltemetné és rögvest szoborba is öntené a halottakat. Az olajszennyeződés gyilkos-gyönyörű mintázatokat rajzol a Mexikói-öböl vizére, a Vörös-tengerben pedig elszánt tűzoltók folytatnak emberfeletti küzdelmet az elszabadult olaj megfékezéséért. Hősök és áldozatok. Akárcsak a diktafonok kereszttüzében álló konok, elszánt, tiszta tekintetű Julian Assagne, aki az ír Seamus Murphy képén, az arcára vetülő kék fény miatt egyszerre tűnik rendőrlámpa-világította vádlottnak és a képregények félig-maszkos, Robin Hoodhoz hasonló urbánus-virtuális igazságosztójának.

A kiállítás nemcsak állít, hanem mesél, árad is. Kiderül például, hogy bár Indiának van a legtermékenyebb filmgyártása, az egy főre eső mozik száma ott a legalacsonyabb a világon. Egy vándorló vetítés közönségéről készült sorozat képeinek hála, mi állóképeken élhetjük át a mozgókép csodáját. Egy másik sorozaton buggyos szoknyába öltözött, jól megtermett bolíviai asszonyokat látunk, miközben a népszerű Lucha librében, azaz szabadfogású birkózásban mérik össze erejüket. Megtudjuk azt is, hogy a Kongói Szimfonikus Zenekar csellistája napközben tojást árul és egy sáros udvaron gyakorol.

World Press Photo_Daniele Tamagni
World Press Photo_Daniele Tamagni

A kiállítás nemcsak állít, hanem reflektál is. A lefotózott eseményekre és magára a fényképpel való megörökítésre is. Egy német fotós például arra kérte modelljeit, hogy rekonstruálják a MySpace nevű közösségi portálra feltöltött portréjuk elkészültének körülményeit, és ezt a megismételt pillanatot örökíti meg külső szemmel. Meglepően szomorú képek ezek, hiszen a közösséget kereső új-magányosságról tudósítanak.

A kiállítás nemcsak állít, hanem megdöbbent, vagy inkább azzal döbbent meg, amit állít. Tavaly is láttunk már véres fejezeteket az észak-mexikói drogháborúból, s hogy idén is kivégzett, meggyalázott fiatalok kerülnek a válogatásba, arról árulkodik, hogy a mészárlás nem ért még véget. Rio de Janeiróban fényes nappal keveredik tűzpárbajba két férfi, Afganisztánban megtorlásképpen férje csonkít meg egy tizennyolc éves lányt.

Jól esik hát megpihentetni szemünket a kiállítás kísérőtárlataként látható egzotikus sportfotókon, dunai hidakon, ködökön. A folyóparti összeölelkezések, a vízmosta lábnyomok oldják kicsit az aula labirintusának feszültségét, de arra is figyelmeztetnek, hogy a zajlás nem áll meg. Folyik, folytatódik tovább a vizuális áradat.

World Press Photo_Thomas P Peschak
World Press Photo_Thomas P Peschak

A sajtófotó-kiállítás küldetése kettős. Amellett ugyanis, hogy a középkori világkrónikák tömörségével foglalja össze az elmúlt év történéseit, saját mítoszát, az állóképek mágikus erejét is hirdeti. Az állóképekét, amelyek nemcsak állítanak, de kérdeznek is. És úgy kérdeznek, hogy közben meg állítanak.

A World Press Photo 2011 című kiállítás 2011. október 30-ig tekinthető meg Budapesten, a Néprajzi Múzeumban.