Emma

Art Market Budapest először

2011.10.21. 10:18

Programkereső

Magyarország egyetlen nemzetközi kortárs képzőművészeti vására október 27-30. között várja az érdeklődőket a Millenáris B csarnokában.

Az Art Market Budapest célja a magyarországi és közép-kelet-európai kortárs művészet és művészeti piac elismertségének és fejlődésének előmozdítása, a régió képzőművészete felé irányuló belső és külső érdeklődés felkeltése és a már ma is kézzelfogható nemzetközi érdeklődés kielégítése. A szervezők és együttműködő partnerek törekvése, hogy Magyarország és Közép-Kelet-Európa legnépszerűbb és a globális nemzetközi művészeti élet által ismert, elfogadott és vonzó kortárs képzőművészeti eseménye jöjjön létre.

Art Market Budapest 2011
Art Market Budapest 2011

Az Art Market Budapest kiállítás és vásár, illetve az ahhoz kapcsolódó programelemek alkalmat teremtenek a találkozásra, a művészettel való kapcsolatteremtésre, a szakértő és a laikus közönség számára egyaránt színvonalas szórakozásra, nem utolsósorban pedig a magas színvonalú műkereskedelmi tevékenységre. Az előzetes visszajelzések alapján hatvanhat kiállítási standon galériák és művészeti projektek (non-profit szervezetek, alkotóházak, művészcsoportok stb.) mutatják be elsősorban magyarországi és közép-kelet-európai kortárs képzőművészek alkotásait. Az ingyenesen látogatható vásárhoz mintegy ötven kísérőprogram kapcsolódik, az eseményen számos külföldi szakember és művész is részt vesz.

Ledényi Attila főszervező a csütörtöki sajtótájékoztatón elmondta, hogy minden várakozást felülmúlt a jelentkezők száma, s már egy hónappal a rendezvény előtt betelt a rendelkezésre álló hely. Hozzátette, hogy a kiállítók negyede külföldről - Romániából, Szlovéniából, Ausztriából, Észtországból, Finnországból - érkezik, valamint vendégül látnak egy brit kezdeményezést is.

Az eseményen saját standdal is megjelenő Műcsarnok igazgatója, Gulyás Gábor - aki a rendezvény kuratóriumának is tagja - a sajtótájékoztatón kiemelte, hogy az Art Marketen folyamatosak lesznek a tárlatvezetések, az Inside Art szakmai programsorozat keretében pedig kerekasztal-beszélgetést rendeznek, amelynek témája a Műcsarnok által tervezett budapesti képzőművészeti biennálé lesz.

A vásár védnöki pozícióit Nancy G. Brinker, az USA kormányának korábbi protokollfőnöke, korábbi budapesti nagykövet, a Susan G. Komen alapítvány vezetője, az Egészségügyi Világszervezet jószolgálati nagykövete, az USA befolyásos közéleti személyisége, ismert nemzetközi diplomata és Martonyi János külügyminiszter tölti be.

A befolyásos diplomata és ismert műgyűjtő, a vásár népszerűsítésére néhány napig Magyarországon tartózkodó Nancy G. Brinker szerint „az Art Market Budapest egyedülálló eszköze annak, hogy Közép és Kelet Európa különleges és értékes képzőművészetét megmutathassa a világnak". "Akkor szerettem először bele Magyarország és Közép-Európa művészetébe, amikor nagykövetként dolgoztam Budapesten. Különös izgalommal figyelem ma is, ahogy a régió nagy tehetségű művészeinek globális elismertsége egyre növekszik. Az Art Market Budapest egyedülálló eszköze annak, hogy Közép-Kelet Európa különleges és értékes képzőművészetét megmutassa a világnak" - fogalmazott.

Nancy G. Brinker portré
Nancy G. Brinker portré

Az Art Market Budapest köré az Art Week Budapest elnevezésű programsorozat keretében különböző művészeti műhelyek, csoportok, alkotóházak, kulturális intézmények és helyszínek bevonásával olyan események sokasága jön létre, amelyek az Art Market Budapest szervezőivel egyeztetve szerveződnek egyfajta fesztivállá. Az Art Week Budapest létrehozásával a szervezők célja Budapest kulturális turisztikai vonzerejének illetve a városban lakók és tartózkodók számára hozzáférhető művészeti produkciók gazdagságának növelése.

A vásár helyszínén a galériák standjai mellett külön szekcióban bemutatkozó művészeti projektek teszik vonzóbbá és különlegesebbé az eseményt. A kiállító galériák és művészeti projektek változatossága, a kiállított művészek és műtárgyak nagy száma és műfaji sokszínűsége a képzőművészet bemutatásának talán leglátványosabb, a széles közönség számára is hozzáférhető és élvezetes formáját biztosítja. A kiegészítő programoknak elsősorban a Millenáris egyéb épületei adnak majd otthont.

A jövő művészetszerető és műkedvelő közönségének nevelése az Art Market Budapest egyik kiemelt törekvése. A kiállítás és vásár kapcsán múzeumpedagógusok bevonásával külön munkacsoport dolgozik iskolai csoportok szervezésén, tárlatvezetések és művészeti foglalkozások kialakításán. A legfiatalabb generáció számára művészeti gyermekfoglalkoztató jön létre.

A művészeti vásár részletes programja és a kiállítók listája itt érhető el.