Jolán

A természet szín-játéka

2011.11.15. 07:42

Programkereső

„Én úgy festek, ahogy a vénasszonyok harisnyát kötnek” – mondta egyszer a bárói rangját bocskorrá koptató, abban Párizst, Bécset, Pestet, sőt a frontot is bebarangoló, nem ritkán koplaló vagy csavargókkal vacsoráló Mednyánszky László.

A felvidéki arisztokrata családból származó festőművész több ezer képet kitevő életművének nagy része ma is lappang. Ám katalogizált munkái között is - magyar és szlovák közgyűjtemények mellett - számos magántulajdonban van. Egyik legjobb hazai ismerője által a századforduló legtermékenyebb és legtalányosabb festőjének tartott Mednyánszky műveiből a Falk Miksa utcai Virág Judit Galériában nyílt - vállaltan szubjektív, de ettől még érzésem szerint szuggesztív - tárlaton keveset látjuk a dekadens, romlott, sőt a halállal is kokettáló Mednyánszkyt. A festő jobbára a nyugodtabb arcát fordítja felénk.

Mednyánszky László: Öböl
Mednyánszky László: Öböl

Csúszik a fény a szelíd tó színén és ugrándozik a csobogó patak habjai közt. A pihenő és siető vizeket áttetsző felhők fedezékéből kikukkantó, derengő napfény festi meg. Mednyánszky László mágikus-naturalisztikus tájképei a természet örökké változó szín-játékát lopják vászonra. Mintha műtermében modellt állna a táj, akárha a lassú időből örökkévaló pillanatokat mentene át a festő ecsete. Szél nem fúj, olvad a hó, de csillog még. Másutt díszesek a fák, tavaszba öltöztek. Enged az időjárás és magához húz a természet. A patakok, zúgók mentén, bércek, hágók alatt, tarka erdőségek árnyán itt-ott emberek körvonalai látszanak. Megfigyelik, kilesik a táj titkait, részeivé, részeseivé válnak a hangulatnak. Akárcsak mi, galérialátogatók. A fák a vízre hajolnak: útját őrzik vagy tükrében illegetik magukat. Csend van. Nyugalom, és csak a forrás zubog. Ahogy állok a képekkel szemben, úgy érzem, kicsit megmozdul velem is a vidék. Barnák, okkerek és zöldek szinesztéziája játszik egymásba.

Mednyánszky László: Tél
Mednyánszky László: Tél

Egyszerű és monumentális, nagyon is konkrét, mégis mélyen gondolati. Ezek az ellentétpárok viaskodnak bennem, amint a Virág Judit Galériában, a 121 legszebb Mednyánszky festmény című kiállításon meg-megállok a tájképekkel szemközt. Hiszen a tárlat jobbára a mentális mintázatokként, hangulati kivetülésekként is értelmezhető természeti festményekre koncentrál. Persze találunk itt a "tűzvilágította" csavargóképekből és a fáradt-feszült frontképekből is, ám úgy érzem, többnyire mégiscsak a nyugodt, meditatív Mednyánszky néz ránk vissza a falakról. Ezt sugallja a finom, elegáns installáció is. Nem túl sűrű, de nem is túl szellős. Hagyja, hogy szemünk megpihenjen egy-egy alkotáson, de olykor kapcsolódási pontokat is kínál. Ilyenkor szomszédos képek színvilága vagy motívumainak összecsengése vezeti át csendben a tekintetet. Hiszen a hatalmas Mednyánszky-életműben fontos szerep jut a változatoknak. Az impresszionista szertelenséggel ismétlődő, variálódó képelemek mégsem kliséként bukkannak elő, hanem képről képre más hangsúllyal, gondolattal fogalmazódnak újjá. A változó fény- vagy térviszonyok hasonló, de mégis különböző képpé építik az ismerős formákat. Dunajec, Poprád, Tisza, Alföld, Duna és az Alpok. Mednyánszky szeme és ecsete mindenfelé ismerős.

Mednyánszky László: Nyírfa
Mednyánszky László: Nyírfa

Ám nemcsak az erdők mélye, hanem a rengeteg széle, a város pereme is érdekli. Azt beszélik, Mednyánszky - és erről képei is árulkodnak - leginkább az útszéli csavargók (al)világában érezte magát otthon. A tárlat megmutat párat e kéregbarnával és abszintzölddel festett, "tűzvilágította" táborokból, illetve a mezítlábas-kalapos otthontalanok, verekedő-csatangoló lumpok és komiszok, riadt-fázó arcok, izzó szemű vándorok és sanda csirkefogók közül is. Párizs és a Monarchia söpredéke, megcsúszott és a társadalomból kiesett egzisztenciák, kölyökképű vagy éppen infernális haramiák. Karakán karakterek. A lobogó-pattogó tűz fényétől piros, elmosódott, mosolytalan arcok mintha Twain regényeit illusztrálnák, közben viszont a századvég-századelő szociografikus igényű tablóit is adják. Szívesen néztem volna még többet belőlük. Akárcsak a drámai, tájba vesző, lucsokban masírozó, megtört-meggyötört katonák őszinte, szép, hősies frontképeiből.

Mednyánszky László: Jeges-patak
Mednyánszky László: Jeges-patak

A kiállítóhely funkciójából is következik tán, hogy a tárlat alapos akkor, amikor a panteista géniuszt mutatja be és elnagyoltabb, amint a rémisztő, sötétebb festményekhez ér. Biztosan sokan fogják azt is vitatni, hogy milyen alapvető munkák maradtak ki a „121 legszebb Mednyánszky" közül. A válogatás viszont ettől még érvényes. A kiállítás, ha nem is vázol teljes pályaképet - miért is lenne feladata? -, azért sokfelől bemutat egy markáns életművet. Az ezerarcú, fájóan gyönyörű Mednyánszkyt pedig mindenképpen látni kell!

121 legszebb Mednyánszky festmény
Virág Judit Galéria, Budapest, Falk Miksa utca 30.
Megtekinthető: 2011. november 27-ig.