Előd

A Nyolcak Bécsbe és Párizsba mennek

2012.05.26. 13:19

Programkereső

A festőcsoport munkáiból idén szeptemberben a bécsi Kunstforumban, jövő ősszel pedig a párizsi Musée d'Orsay-ben nyílik kiállítás a Szépművészeti Múzeum szervezésében - ide októberben Cézanne, 2013 júniusában pedig Egon Schiele munkái érkeznek majd.

Baán László, a Szépművészeti Múzeum igazgatója szerint óriási kitörési pontot jelentenek ezek a kiállítások a magyar képzőművészet számára. Baán május 21-én emlékeztetett arra, hogy a kormány döntése nyomán a magyar képzőművészet első számú múzeumának számító Magyar Nemzeti Galéria (MNG) rövidesen egyesül az eddig az egyetemes művészettel foglalkozó Szépművészetivel, ezért a két intézmény szakemberei már hónapokkal ezelőtt megkezdték az egyeztetéseket arról, hogy milyen anyagot, mikor, milyen külföldi tárlatokon mutassanak be, hasznosítva a Szépművészeti nemzetközi kapcsolatrendszerét.

Czigány Dezső: Csendélet almákkal és tállal (Nyolcak)
Czigány Dezső: Csendélet almákkal és tállal (Nyolcak)

Tárgyalások folynak a sanghaji, berlini, brüsszeli és amerikai bemutatkozásokról is. Rockenbauer Zoltán és Barki Gergely, a bécsi és párizsi tárlatok kurátorai elmondták, A Nyolcak - Magyarország útja a modernizmusba című kiállítás szeptember 12-én, éppen a 2012-es ausztriai Klimt-év idején nyílik meg a Kunstforumban, bizonyítva a külföldi közönségnek: a modernista festőcsoport tagjai nem Bécshez igazodtak, hanem inkább francia hatásokból kiindulva saját útjukat járták. Mindkét kiállítás helyspecifikus lesz: úgy állítják össze őket, hogy a bécsi és a párizsi közönség számára is érdekesek és érthetők legyenek. A tárlatokhoz új katalógusok is készülnek, a Nyolcak-kiállítás kapcsán például Peter Vergo írása helyezi el a magyar modernista festőket az egyetemes kánonban.

Az Allegro Barbaro címet viseli a Musée d'Orsay 2013 őszén nyíló tárlata, utalva arra, hogy a kiállítás tágabb kontextusba helyezve, zenei és irodalmi kitekintést is adva vizsgálja majd a magyar modernizmus festészetét. Szücs György, az MNG megbízott főigazgatója és Baán László elmondták, hogy a 2012 végére tervezett sanghaji kiállítással kapcsolatban még az előző főigazgató, Csák Ferenc írt alá szándéknyilatkozatot, abban azonban a projekt költségeit szinte teljesen a magyar fél állta volna. A megállapodást sikerült újratárgyalni, így a sanghajiak finanszírozásában, a tervezettnél tágabb kitekintést nyújtó, nemcsak Munkácsyra, hanem a 19. század végének magyar képzőművészetére fókuszáló kiállítás indulhat majd Kínába.

Musée d'Orsay épület (Párizs) - forrás: Wikipédia
Musée d'Orsay épület (Párizs) - forrás: Wikipédia

Baán László szót ejtett a Szépművészeti következő nagykiállításairól is. Beszámolója szerint augusztus 9-én, csaknem kétezer négyzetméteren nyílik meg az épületben a pekingi Nemzeti Művészeti Múzeumnak a kínai képzőművészet elmúlt harminc évét bemutató tárlata, majd október 26-ától lesz látható a Cézanne és a múlt című kiállítás, a világ több mint negyven intézményéből kölcsönzött anyaggal. Egon Schiele negyvennél is több műve érkezik 2013 júniusában a Schiele és kora című nagykiállításra, majd a 2013 októberében nyíló kiállítás az olasz barokk kétszáz évének mintegy nyolcvan alkotóját mutatja be, Caravaggiótól Canalettóig címmel.

Baán László az MTI kérdésére válaszolva kitért a Szépművészeti és az MNG összeolvadásának pénzügyi vonatkozásaira is. Mint közölte, a Nemzeti Galéria önerőből bizonyosan nem lesz képes megbirkózni tetemes adósságállományával. Jelenleg is tart azonban az intézménynél a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal vizsgálata, a kormány pedig várhatóan csak ennek lezárultával dönt az adósságállomány rendezéséről - tette hozzá. Ahogyan azt már említettük, a főigazgató hangsúlyozta: az adósságrendezés nélkül végrehajtott egyesítés a Szépművészeti Múzeumot is csődhelyzetbe sodorná, ezért júniusban át kell gondolni az összeolvadás jelenleg július elsejére tervezett időpontját.

Tihanyi Lajos: Önarckép (egy bohém festő Budapesten, Berlinben és Párizsban - KOGART Ház) (Nyolcak)
Tihanyi Lajos: Önarckép (egy bohém festő Budapesten, Berlinben és Párizsban - KOGART Ház) (Nyolcak)