Salamon

Mit csinál a bölcsész a Szigeten?

2012.08.07. 08:31

Programkereső

Sekit nem győznénk meg arról, hogy csakis a képzőművészetben való elmélyedés okán tegye tiszteletét a Szigeten, de a mint tudjuk a látványában idén erősen feltuningolt fesztiválon érdemes a koncertek előtt és után is körülnézni e témában. A következőkben kritikusunk, Vass Norbert ajánl szépet és jót is.

Kiköltözött a nemrég lezajlott Hello Wood alkotótábor, hatalmas, természetesen fából készült installációit nem lehet majd nem észrevenni. A fatornádók megcsodálása után érdemes idén is betérni a Múzeumi Negyedbe, ahol az Emlékpont a hetvenes évek házibuli-hangulatát idézi meg, a Bajor Gizi Színészmúzeum sátránál színháztörténeti társasjátékot lehet majd játszani, az Aquincumi Múzeum pedig az olimpia jegyében hív szellemi-testi erőpróbára. A Mai Manó Ház Benkő Imre Arcok című fotóesszéjét mutatja be, amely az indulástól dokumentálja a Sziget mindennapjait. Képei időutazást kínálnak tehát a fesztiválozás hőskorába.

A Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum a gasztro-interaktivitás jegyében mérsékelt áron kínálja majd a frissítő szódát, de megtudhatunk tőlük mindent a fröccsök keverési arányáról is. Lesznek még fényfestett Munkácsy-képek, szitanyomott art deco-műtárgyak, közös képregényrajzolás és csokornyakkendőkötő-viadal is. Sőt akinek mindez nem lenne elég, Sziget-karszalaggal augusztus végéig tucatnyi tárlatot fél áron látogathat meg.

Before I die - Sziget 2012
Before I die - Sziget 2012

De nem csak nézelődni, alkotni is lesz lehetősége a csináld-magad híveinek a Szigeten. A Bélaműhellyel és a Medence Csoporttal ipari hulladékból és használaton kívüli használati tárgyakból készíthetnek hangkeltő eszközöket - vízborzoló tálat és hangburgereket például -, vagy üdítős flakonokból kerti bútort. Nem messze ettől avatott kezek vezetnek majd be a stencilezés rejtelmeibe. Before I Die... címmel egy vietnami származású dizájnerművész ötletét is kipróbálhatja a Sziget közössége: a gondolatmegosztó bakancslista projekt keretén belül egy óriási falat írhatnak tele vágyaikkal az ébren álmodozók.

Lesz luminárium, azaz lufiból fújt látványbarlang, az Újirány Csoport jóvoltából pedig felülnézeti - úgynevezett ortofotó - is készül a fesztivál helyszínéről. Utóbbin ki-ki színes matricákkal jelölheti be, hol hallotta a legjobb koncertet, hol itta a leghűsebb sört vagy merrefelé látta a legkúlabb csajokat és pasikat. Hajrá tehát kedves mindenki és irány Óbuda!