Gyöngyi

LOFFICE: "A dolgozók imádják ezt"

2012.09.05. 07:01

Programkereső

Az idén harmadik alkalommal hirdette meg a Bring the Art Home pályázatot a közösségi irodákkal nevet szerzett LOFFICE. A nyertesek alkotásai a szervezőknek köszönhetően bankfiókokban, szerkesztőségekben, esetleg nyomdákban tűnhetnek fel. Az önmenedzselés nehézségeiről, az alapkoncepcióról és a közösségépítés fontosságáról beszélgettünk a LOFFICE-alapító Klementz Katával és a BAH projekt szakmai vezetéséért felelős Winkler Nórával. A pályázatra (még valószínű meghosszabbítás mellett) szeptember 30-ig lehet jelentkezni.

- Mi a tapasztalat: képes itthon egy pályakezdő művész menedzselni önmagát?

Klementz Kata: A legtöbbjük sajnos nem. Türelmetlenek, ami érthető: mindenki, így ők is pénzből élnek. Legalábbis szeretnének. Persze akadnak szerencsések, akiknek van támogatója. Az a legkedvezőbb, ha a művész is érti, hogy miről beszélünk, és hogy milyen áldozatot kell hozni az elismerésért. Szerencsére sokan vannak így.

Winkler Nóra: Sokféle ember van. Találkoztunk fiatal művészekkel, akik úgy árazták be magukat, mintha 10-15 éve a piacon lennének, számos nemzetközi kiállítással a hátuk mögött. Fontos lenne, hogy a művészoktatásból frissen kijövők reális képpel induljanak, tudják, hogy mekkora ez a piac, milyen fajta szereplőkből áll és azok mit csinálnak. Rutinnak kellene lennie, hogy egy művész képes legyen prezentálni a portfólióját, tudjon mesélni arról, mit csinál és miért. Szerintem behozható az a lemaradás, amit mondjuk egy angol iskolából kikerülő művész készségszinten tud: miként kell negyedórát lelkesen beszélni magáról, a munkájáról.

LOFFICE - Bring the Art Home projekt - Klementz Kata, Winkler Nóra
LOFFICE - Bring the Art Home projekt - Klementz Kata, Winkler Nóra

- Mi volt a BAH elsődleges célja: a közösségépítés, vagy az alkotók találkoztatása a potenciális vásárlókkal?

KK: Mindkettő. Rengetegen jönnek hozzánk segítséget kérni, elsősorban pályakezdők. A vállalkozóknak az előbbivel, a művészeknek az utóbbival tudunk lendíteni a pályájukon. Úgy vélem, nagyon fontos, hogy az egész program ugyanúgy a vállalatokért is van, mint ahogy a művészekért is. Igyekeztünk egy win-win szituációt kialakítani. Az alkotónak az a fontos, hogy meg tudjon élni a művészetéből, illetve hogy nevet szerezzen magának. A vállalatoknál ki a CSR (corporate social responsibility, vagyis vállalati felelősségvállalás - a szerk.) tevékenységébe tudja beilleszteni a BAH-ot, ki a munkavállalóit tudja motiválni egy-egy tárlattal.

WN: Mindkettő. Fontos, hogy a művészt megismerjék. Egyrészt nyilván el kell tudnia adni az alkotását, másrészt - s ez ugyanolyan fontos - a pozitív visszajelzés nagyon inspiráló. Egy-egy ilyen program esetében sokféle találkozás van. Létrejön egy interakció, ami igazolja a művész munkáját; nem a műterem magányában őrlődik, hogy jó-e, amit csinál, kell-e ez a világnak, vagy sem. Kint van, új emberek és új impulzusok között.

- Mi történik a pályázat során?

WN: Beérkeznek a pályaművek, a zsűri ki- és leválogat. A végén marad 8-10, esetenként több alkotó. Ők az úgynevezett győztesek, akiknek felajánljuk a segítségünket. A mi vállalásunk, hogy megkeressük azokat a cégeket, akik befogadják a győztesek alkotásait, illetve igyekszünk eladásokat generálni. 

LOFFICE - Bring the Art Home projekt
LOFFICE - Bring the Art Home projekt

- A szakma hogyan reagált a kezdeményezésetekre?

WN: Sok galériával dolgozunk együtt. Az ő energiáik és esetenként a fizikai tereik is végesek. Ha egy-egy csoportos kiállításnál a saját művészeink mellett egy galériás alkotóval is dolgozunk, abból mindenki profitál - forog a galéria és a művész neve is. Emellett nagyon erős sajtókommunikációt is vállalunk, ami szintén mindenkinek jó, ez is terhet vesz le a vállakról. A zsűrit igyekszünk úgy összeválogatni, hogy a szakma minden szegmenséből legyen képviselő: múzeumi szakember, művészettörténész, kurátor, művészeti újságíró. Egyfajta visszacsatolásnak is jó, ha sokfelől érkeznek, hiszen minket is értékelnek a jelenlétükkel vagy pusztán azzal, hogy elismerik, amit csinálunk.

- A BAH elfér a hazai, eredendően is szűk piacon?

WN: Mindig is kicsi volt ez a piac, de ha van benne élet, az mindenkinek jó. Az elmúlt néhány év nehézségei a kereskedelmi galériákat is stratégiaváltásra vette rá.

KK: A legtöbb galéria számára pozitív a kezdeményezés. Az idei projekt az előzőhöz képest új elemeket tartalmaz. Ezúttal a pályakezdők mellett a már ismert alkotók lehetőségeit szeretnénk megsokszorozni. Ráadásul ez már egy nemzetközi pályázat. Külföldi, illetve külföldön élő magyar művészek is jelentkezhetnek. Akár egy "art-exchange" projektté is kinőheti magát, azaz a helyi művészek munkái is kikerülhetnek külföldre és fordítva. Már a bécsi LOFFICE-t is bekapcsoltuk ebbe a folyamatba.

WN: Bécsben szeptemberben rendezik meg a Viennafair-t (Kortárs képzőművészeti vásár - a szerk.), idén hat magyar kiállítóval, ami rekordnak számít; ehhez kapcsolódóan egy magyar fogadást rendezünk osztrák gyűjtőknek és galériásoknak, aminek a bécsi LOFFICE ad helyszínt.

LOFFICE - Bring the Art Home projekt
LOFFICE - Bring the Art Home projekt

- Lesz egy pillanat, amikor ez túlnő rajtatok?

WN: Minden alkalommal, amikor leülünk végigbeszélni a tennivalókat, úgy érzem, túlnőtt (nevet).

KK: Tulajdonképpen a BAH csak egy a futó projektjeink közül. Emellett van még számtalan olyan is, amelyik még nem nevesített, nyilvános, de reményeink szerint hamarosan az lesz, ezen dolgozunk. S persze azon vagyunk, hogy a különböző programjainkat is össze tudjuk kapcsolni egymással.

- Milyen projektekről van még szó?

KK: Akad, amelyik kifejezetten a vállalkozói színteret célozza s van, amelyik a művészeti szférát jelöli meg célközönségként. A vállalkozóknak például üzleti reggeliket szervezünk (Business Espresso), igyekszünk egyfajta közösséget, networköt építeni köréjük. A hangsúly itt az induló vállalkozásokon van: közösséget, helyszínt, egyfajta platformot létesítünk a számukra. Tapasztalatot, ötletet cserélnek. Ugyanezt próbáljuk megvalósítani pályakezdő alkotókkal, művészekkel is. A BAH éppen ilyen. A beérkezett pályaműveket különböző helyszíneken - például bankfiókokban, ügyvédi irodákban, biztosítóknál - állítjuk ki, amelyeket meg is lehet vásárolni.

- A hazai környezetben, a finanszírozási kultúrában mennyire állja meg ez a helyét?

WN: Ha megfelelő módon rakod össze a projektet és a körítés is jó hozzá, akkor működik. Az évek tapasztalata azt mutatja, hogy ha van egy rendezvény, ahol az embereket spontán módon hozod össze a képzőművészettel, akkor működik a dolog - figyelve arra, hogy az esetleges ellenérzéseiket miként tudod a javadra fordítani. Az emberek szeretik jól érezni magukat. Ha megkapják a megfelelő történetet a képekhez, érzik a vibrálását, az energiát és boldogan befogadják a művészetet. Ha a LOFFICE-ba szervezünk munka-találkozót, az ügyfelek szinte minden alkalommal kiemelik, hogy milyen jó a hangulat - és ebben mennyit számítanak a képek a falakon. Az elmúlt két BAH-projekt visszajelzései is ezt mutatják: a dolgozók imádják ezt. Valami történik a munkahelyükön, ami gyökeresen eltér a megszokott munkafolyamattól, a környezetüktől. Több dolgot is kapnak: műalkotást, mini megnyitót, képzőművészeti programot. Mindebben egy olyan plusz is van, ami csak rájuk, az adott cég vállalati értékeire jellemző. Volt példa arra is - ezt imádtuk, - hogy a helyi tárlaton felbuzdulva a dolgozók készítettek együtt egy tárgyat.

- A LOFFICE koncepciója itthon nem szokványos. Hogyan kezdődött?

KK: 2009-ben nyitottunk. Előtte három évvel, 2006-ban találkoztunk ezzel a típusú munkavégzéssel San Franciscóban, ahol a Google egyik programozója, Brad Neuberg ötlete alapján már működött ez a munkamódszer. Akkoriban még 9-től 5-ig néven futott (9 to 5 group - a szerk.), később kapta a coworking elnevezést. Láttuk, hogy ez egy működőképes modell, így a testvéremmel, Pannival elhatároztuk, hogy itthon is belevágunk.

- Milyen volt akkor a fogadtatás?

KK: Abszolút pozitív, viszont a coworking fogalma nem volt eleinte egyértelmű. Nehéz volt megértetni az emberekkel, mert itthon az a jellemző, hogy akár egy étteremben, kávéházban sem ülnek le szívesen egymás mellé idegenek. Van egyfajta távolságtartás, újtól való félelem. A munkaállomások egymásmellettisége, a kreatív ötletek összeadása ismeretlen volt itthon. Feltételezett egyfajta tanulási folyamatot. Magyarázatra szorult a tény, hogy két ugyanolyan profilú cég nem feltétlenül jelent egymásnak konkurenciát. Ma öt irodánk van, ebből egy Bécsben, ahol sokkal inkább jellemző volt a kezdeti bizalmatlanság, a kooperációra viszont nyitottabbak a vállalkozók.

- Mára beért az elképzelés?

WN: Itt a LOFFICE-ban olyan profilú cégek vannak, akik jellemzően kreatív munkát végeznek. Tőlük nem idegen ez a típusú szabadság. Amikor még nem dolgoztunk együtt Katával, akkor azt láttam, hogy ők csináltak egy sajátos hangulatú teret, ahová kipakolták a képeket, kvázi a saját örömükre. Én kulturális területről jövök, és folyton azt tapasztalom, hogy ha egy mű jól van átadva a közönségének, ott váratlan mértékű öröm keletkezik és ez mindenkinek inspiráló. A közös nevező az adás öröme - nagyon jól tudunk együtt dolgozni, a flow az megvan!

LOFFICE - Bring the Art Home projekt
LOFFICE - Bring the Art Home projekt

- Hazai viszonylatban tekinthető-e hagyományteremtőnek a piaci szereplők (alkotók és a mecenatúra) ilyetén összekapcsolása? Öt év múlva ti lesztek a tankönyvi anyag a művész(eti) finanszírozás címszó alatt?

WN: Szerintem már idén a tankönyvekben leszünk... (nevet)