Katalin

Elhunyt Lehoczki Károly

2012.11.20. 08:02

Programkereső

A CZKI néven publikáló karikaturista, a MÚOSZ Karikaturista Szakosztályának egyik alapítója, a Kistehén Tánczenekar dobosa november 19-én hajnalban, daganatos betegség következtében halt meg.

Lehoczki Károly 1957-ben, Kecelen született. Karikaturistaként publikált a Hócipő, a Népszabadság, a Népszava, a Magyar Nemzet, a Blikk, a Mai Nap, a Budaörsi Napló és a Nők Lapja oldalain. A rajzolás mellett zenészként is tevékenykedett: dobolt többek között a Kontroll Csoport, a Balkán Tourist, az Új Nem, később pedig a Kistehén és az Ur Knall zenekarokban.

1996-1999 között az Új Ludas Matyi művészeti szerkesztője volt. Karikatúráival számos nemzetközi és hazai elismerést nyert el, egyebek mellett 1993-ban a belgiumi International Cartoon Festival szakmai díját, 1994-ben a japán International Message Cartoon Festen kollégáival együtt a szponzorok díját, 1995-ben pedig a belgiumi Eurokartonale első díját vihette haza. Verseket írt és illusztrált, szerzeményei az Országos Széchényi Könyvtár weboldalán is olvashatók.