Vendel

Miró, a költő

2013.03.02. 06:58

Programkereső

Joan Miró egy német gyűjteményből származó, több mint száz kései munkáját, túlnyomórészt színes litográfiáit nézhetik meg az érdeklődők május ötödikéig a szegedi Reök-palotában. Munkatársunk szerint ritka csemegéről van szó. KRITIKA

A kiállítás anyaga a bajor mesevárosból, Bambergből érkezett. A belváros egyik legrégibb házában található a Böttingerhaus Artgalerien, az anyag az ő közreműködésükkel jutott el Szegedre, tulajdonosa az intézmény igazgatója, Richard H. Mayer, aki egyben magángyűjtő is. Mayer Dalitól Christóig a legnagyobb művészekkel épített ki közeli kapcsolatot, előbbinek elsőrangú szakértője. Szinte az egész huszadik századot felölelő magángyűjteményét, amiben igen jelentős vonulatot képviselnek a grafikák és a nyomatok, tavaly mutatta be az általa vezetett intézményben. A május ötödikéig nyitva tartó szegedi kiállítás is ilyenekből, főleg litográfiákból áll, Joan Miró katalán festő (1893-1983) kései korszakából válogat, amelyet 1956-tól számítanak, ugyanis ebben az évben költözött vissza Mallorcára.

Joan Miró-kiállítás Szegeden
Joan Miró-kiállítás Szegeden

A szecesszió országos jelentőségű épületébe, a Reök-palota tágas, emeleti kiállítótermeibe belépve szinte azonnal azt vesszük észre, hogy gondosan válogatott, és nagyon egységes kiállítás fogad bennünket. Pedig Miró ouvre-jének, változatos korszakainak és technikáinak köszönhetően rengeteg különböző oldala van, festő, szobrász, grafikus és díszlettervező, sőt volt akcionista is. Bármennyire is befogadták őt a szürrealisták, és bármennyire is magáévá tette a szürrealizmust, az ő modernsége egy olyan, immanens absztrakcióban rejlik, amely művészettörténeti mozgalmak és korszakok fölé helyezi életművét. Valószínűleg erre gondolhatott Breton vele kapcsolatban: "valamennyiük közül ő a legszürrealistább". A múlt század huszas évei, barcelonai és párizsi élményei óta hódít jellegzetes vonalvezetése. A vonal szerepének sajátos értelmezésére az 1934-es főmű, a Csiga, nő, virág, csillag mutat rá a leginkább: a mű címének francia szavaiból alkotott felirat kalligrafikus vonala rajzban folytatódik. Sokszor sokan közelítették már meg Mirót és Picassót, a két kolosszális katalán festőt együtt (egy világjáró kiállítás kettejüket Gaudival és Dalival párhuzamba álítva), hiszen éppen vonalvezetésük konvergál, de a sok hasonlóság dacára is mindig különbözik.

Kép és szöveg, festészet és költészet egysége Mirónál kulcsfontosságú. Egyéni formakincsének ezért lehetséges nyelvként való olvasata is. A Miró Alapítványban nemrég rendezett, három részre osztott kiállításnak éppen ez volt az első egysége: A festő és a költészet. Miró egyszer azt mondta André Massonnak: "Nem teszek különbséget festészet és költészet között. Gyakran illusztráltam vásznaimat költői kifejezésekkel, és fordítva." Masson pedig így jellemezte magukat: "Az volt az ambíciónk, hogy festő-költőkké (peintre-poète) váljunk... festők voltunk, állítottuk, hogy költői szükségszerűségből alkotunk."

Joan Miró-kiállítás Szegeden
Joan Miró-kiállítás Szegeden

Persze, az egyik híres Miró-monográfia címére utalva a beszámolómat úgyis kezdhettem volna, hogy egy varázskertészről van szó, hiszen az első teremben a Miró kertjének csodáit láthatjuk. A tárlaton a legnagyobb sorozatat alkotó pompás litográfiák Rafael Alberti verseskötetéhez (Maravillas con Variaciones Acrósticas en El Jardín de Miró) készült illusztrációk alapján készültek.

A költészet és az irodalom Miró pályáján szinte a kezdetektől fogva, amikor bejáratos lett a legfontosabb modernista barcelonai galériába, ilyen formában is megjelent, mert számtalan könyvet illusztrált, könyvborítót készített. Ilyenkor többnyire, mint Alberti versei esetében is, egyenrangú alkotója volt a kötetnek. A tárlaton a művek túlnyomó része illusztráció, vagy valamilyen alkalmazott rendeltetésnek is megfelelő mű, ami nem hogy levonna az értékükből, hanem még inkább érdekessé, más oldalról is megközelíthetővé teszi őket. A legmeglepőbb számomra ezek közül a katalán jogászkongresszus plakátja - azt hinnénk, hogy Miró kifogyhatatlan játékossága, színei és absztrakt formái utolsó sorban illenek egy ilyen témához, de nem így van.

Joan Miró: Maravillas con Variaciones Acrósticas en El Jardín
Joan Miró: Maravillas con Variaciones Acrósticas en El Jardín

A litográfiák "költői" rétegei hallatlanul beszédesen jelenítik meg témájukat: a technika és művészi cél csodálatosan konvergál. Kicsit furcsállom is, hogy a kiállítás szórólapja Miró életművének legradikálisabb gesztusát, saját vásznainak elégetését emeli ki ilyen hangsúlyosan, mert lehet, hogy ezzel konzervatív beállítódású esetleges látogatókat elbizonytalanítottak. Én azt is hozzátettem volna, hogy az égett vásznakon Miró újra dolgozott. Ezek a litográfiák olyan nyilvánvalóan - bár tény, hogy nonfiguratív alapon - ünneplik a hagyományos, szembeötlő, lenyűgöző szépséget, színt és formát, csodálatos, egyedi harmóniában.

A természeti formák és a mozgás változatos megragadása adják a kiállítás legfontosabb képeinek témáit és fő formai elveit: mindenek előtt a Táncosét (1968), és a talán legkorábbi műét, az Éjszakáét (1953). Esszenciálisan ragadja meg Eric Satie-t (Versek és dalok Erik Satie-hoz), az avantgard ősapját, és a tekintélyt semmibe vevő, szándékolt girbegurgaság egy párhuzamos minőségét ábrázolja. Nem véletlen, hogy Miró Jarryt is kész volt illusztrálni. A Savanyú melódia című litográfiáján pedig egészen új befogadási dimenziót nyit az érzékek „összehangolása" által. Érdekes, hogy a japán írásjelekre utaló ábrázolás, amelyeket Shuzo Takigucsi Közmondásaihoz készített - legalábbis a tárlat alapján - viszonylag későn jelenik meg Miró illusztrációi között. Ez azért is különös, mert éppen a japán költő és műkritikus közölte az első monográfiát Miróról 1940-ben. Ezeknek az alkotásoknak az idején Miró öreg már, nem szégyelli magát ünnepelni, no és persze műveit szerializálni. Csipetnyi öniróniával illusztrálja a hozzá címzett ódát (Joan Brossa), és művel emlékezik saját 90. születésnapjáról egy plakát-laudatióval - az Esprit-n, kisbetűvel is igaz, nem látszik előrehaladott kora.

Oda a Joan Miró: IX.
Oda a Joan Miró: IX.

A kis szórólapon kívül sajnos a Reök-palotában nem kaptam semmit, amit emlékbe hazahozhattam volna, akár katalógust, képeslapot vagy könyvjelzőt, pedig a bambergiek ilyenekkel is foglalkoznak. Ezt annál is inkább sajnálom, mivel Miró több olyan plakáttervét is kiállították, amik a betűk rákerülése előtti fázist mutatják. Akár ezt is ki lehetett volna használni, csinálni egy plakátot ennek a kiállításnak belőle.