Lukács

Változatos múzeumi programok Nőnapra

2013.03.05. 14:30

Programkereső

Tematikus kiállításokkal, beszélgetésekkel, rendhagyó tárlatvezetésekkel és nyitott műtermekkel várják az érdeklődőket Nőnapon és az azt követő hétvégén országszerte a Mindenütt nő programsorozat részeként.

A hazai kulturális élet legrangosabb képviselői csatlakoztak az Accord World Music által idén első alkalommal, de hagyományteremtő szándékkal megszervezett rendezvénysorozathoz, azért, hogy nőkről szóló, a nők problémáival foglalkozó, női alkotókat bemutató programokat láthassanak az érdeklődők Budapesten és országszerte, összesen 12 város 65 helyszínén mintegy 110 programot. Összegyűjtöttük, a sokszínű kínálatban milyen kiállítások, tárlatvezetések, beszélgetések és egyéb kapcsolódó események lesznek a három napban.

Mindenütt nő logo
Mindenütt nő logo

Nők lápja - Trapp Dominika kiállítása
Időpont: március 8-9. 10:00-18:00
Helyszín: Ferencvárosi Pincegaléria (1095 Budapest, Mester utca 5.)

"Az önismereti zarándoklat során nem sífelvonóval jutunk fel a kiszabott misztikus hegy tetejére. Vihetünk forralt bort áldozati ajándék gyanánt a hegyek istenének, de a felvonóra váltott jegyünk közben majd' átégeti az overálunk belső zsebét. A bölcs disznó, ha tisztulni kíván, a sárba merítkezik. Dominika a hegyről szégyenletesen lefelé bucskázva azon tűnődik: ha ennél lejjebb, akkor hova? Végül a környező lápvidék fogadja magába e tévelygő gyermeket." (Trapp Dominika)
A kiállítás március 6. és április 3. között tekinthető meg.

Flavia, Zebuca, Septimia... Anyák, lányok, feleségek Aquincumban
Időpont: március 8. 14:00
Helyszín: Aquincumi Múzeum (1031 Budapest, Szentendrei út 135., Kiállító épület)

Három név, három különböző életkorú nő, akiket az Aquincumi Múzeum kőtárában őrzött sírfeliratuk révén "ismerünk". Tudjuk, mennyi idősen haltak meg, milyen volt az öltözetük, kik voltak a családtagjaik. Dr. R. Facsády Annamária régész, az Aquincumi Múzeum igazgató-helyettesének 14 órakor kezdődő előadása során az ő történetükből kiindulva rekonstruálják az egykor Aquincumban élt asszonyok mindennapjait: hogyan főztek, milyen ruhát, frizurát viseltek, voltak-e ékszereik.

Gobbi Hilda
Gobbi Hilda

100 éves barátnőnk: Gobbi Hilda
Időpont: március 8. 15:00
Helyszín: Bajor Gizi Színészmúzeum (1024 Budapest, Stromfeld Aurél út 16.)

A 100 éve született múzeumalapító Gobbi Hilda alakját idézik meg archív felvételekkel és beszélgetéssel a budai színészmúzeumban. A huszonhat évesen már Vörösmarty Mihály Mirigyét alakító színésznő pályája nem a sugárzó szépségű női szerepekről szólt. Milyen volt a fiatal Gobbi Hilda? Hogyan jelent meg, mint markáns nő a színpadon? Mit képviselt tevékenysége a színházi világban? Ezekre a kérdésre is keresik a választ ezen a délutánon, mely a centenáriumra szervezett emlékév első eseménye. Az esemény házigazdája: Szebényi Ágnes

Érdek és szerelem - Mátyás és Beatrix házassága
Időpont: március 8. 17:00
Helyszín: Budapesti Történeti Múzeum (1014 Budapest, Szt. György tér 2., Gótikus terem)

A középkorban a királyi esküvők elsősorban a politikáról szóltak. Vajon hogyan volt ez Mátyás király és Beatrix esetében? Milyen volt az ő házasságuk, mi volt benne az erősebb, az érdek vagy a szerelem? Erről szól a Budapesti Történeti Múzeum vetített képes előadása, melyet Dr. Zalka Péter főmuzeológus tart.

A Nő - 16 szentendrei festő szemével
Időpont: március 8-10. 10:00-24:00
Helyszín: iF Kávézó (1092 Budapest, Ráday utca 19.)

Kortárs képző és festőművészek képei a nőkről, ahogy a szentendrei alkotók látják, különböző korosztályok szemével és ecsetjével. A kiállítás március 5. és április 2. között tekinthető meg. Kiállító művészek: Almási Gertrúd festőművész, Almási Bence mediaművész, Aknay János festőművész, Bada Dada Tibor képzőművész, Bojtor Verabella képzőművész, Csató Máté képzőművész, ef Zámbó István képzőművész, Farkas Dániel festőművész, fe Lugossy László képzőművész, Palyov Péter festőművész, Pusztafi Panna Pálma képzőművész, Tímár Gergő festőművész, Tóth Eszter képzőművész, Városi Gabriella képzőművész, Verebélyi Diána képzőművész, Wahorn András képzőművész

A nő mint modell - A nő mint művész I.
Időpont: március 8. 11:00
Helyszín: Kiscelli Múzeum - Fővárosi Képtár (1037 Budapest, Kiscelli utca 108.)

Tárlatvezetés a kiállításokban. A női modellek szerepe a művekben. A nőművészek első nemzedéke a 20. század elején. Előadó: B. Nagy Anikó művészettörténész. 

A nő mint modell - A nő mint művész II.
Időpont: március 8. 12:00
Helyszín: Kiscelli Múzeum - Fővárosi Képtár (1037 Budapest, Kiscelli utca 108.)

Tárlatvezetés a kiállításokban. Női művészpályák a XX. század második felében. Új nézőpontok, önreflexivitás. Előadó: Simon Magdolna művészettörténész

Gudrun – egy berlini táncosnő
Gudrun – egy berlini táncosnő

Nők, portrék, pongyolák
Időpont: március 9. 11:00
Helyszín: Kiscelli Múzeum - Fővárosi Képtár (1037 Budapest, Kiscelli utca 108.)

Szigethy Anna az Oratóriumban látható kiállításán az élet mindennapi helyszínei, az utazások, a közben megismert emberek, nők dokumentálódnak történeti líraisággal. Március 9-én beszélgetésen vehetnek részt az érdeklődők Szigethy Anna képzőművész és Csatlós Judit kulturális antropológus részvételével, melynek kapcsán levetítésre kerül Fejér Tamás 1962-ben készült Kertes házak utcája című filmje is.

Családi délelőtt - rendhagyó tárlatvezetéssel
Időpont: március 9. 10:30-12:30
Helyszín: Ludwig Múzeum (1095 Budapest, Komor M. utca 1., a MÜPA-ban)

A Családi délelőtt című programon félárú jeggyel vehetnek részt a női látogatók, kicsik és nagyok egyaránt. A gyerekprogram alatt a felnőttek számára rendhagyó tárlatvezetést tartanak Az égbolt másik fele című gyűjteményes kiállításban, amely a nőművészet, a női alkotók, a művekben megjelenő női szerepek felől közelít a tárlathoz.

Női szemmel - rendhagyó tárlatvezetés
Időpont: március 9. 16:00-17:00
Helyszín: Ludwig Múzeum (1095 Budapest, Komor M. utca 1., a MÜPA-ban)

A rendhagyó tárlatvezetés a nőművészet, a női alkotók, a művekben megjelenő női szerepek felől közelít Az égbolt másik fele című gyűjteményes kiállításhoz.

Női sorsok, női szerepek. Nők a 19. századi magyar festészetben
Időpont: március 8. 16:00
Helyszín: Magyar Nemzeti Galéria (1014 Budapest, Szent György tér 2., Budavári Palota A-B-C-D épület)

A 19. század a modern polgári világ megszületésének időszaka. A kor festészetében új emberek, eszmények jelennek meg és új szerepekben jelenik meg a nő is. A hagyományos anya és feleség szerepei mellett feltűnik az emancipált, intellektuális tevékenységet folytató nő, a művésznő, és a korszak egyik új, divatos nőtípusa, a démon, valamint a megvetett, vagy éppen együttérzést keltő szajha is. A Mindenütt nő sorozat keretében különleges nőnapi tárlatvezetést tartanak Bellák Gábor művészettörténész vezetésével.

Nyitott műhelyek délutánja (A kép illusztráció)
Nyitott műhelyek délutánja (A kép illusztráció)

Nyitott Műtermek Délutánja 2.0
Időpont: március 10. 14:00-19:00
Helyszín: több helyszínen

Budapesten tíz helyszínen összesen húsz képzőművész vesz részt a Nyitott Műtermek Délutánja 2.0-án. Az érdeklődők betekintést nyerhetnek a művészek világába és megnézhetik, hol készülnek a kortárs alkotások. Lehetőség nyílik beszélgetésre, kérdezősködésre, nézelődésre, ismerkedésre, új dolgok felfedezésére. A részletekért kattintson ide!

Távolodik, nem vész el - Haász Katalin kiállítása
Időpont: március 8-10. 16:00
Helyszín: Pepita Ofélia Bár (1072 Budapest, Klauzál tér 5.)

Haász Katalin kiállítása március 7. és április 3. között tekinthető meg.

Éva lányai
Időpont: március 8. 18:00
Helyszín: Móricz Zsigmond Színház (Nyíregyháza, Bessenyei tér 13.)

Éva lányai címmel egy olyan kiállítás megvalósítására törekedtek a szervezők, mellyel - Nyíregyháza aktívan alkotó képzőművésznőinek segítségével - hiteles képet közvetíthetnek szemléletükről, gondolkodásmódjukról, filozófiájukról, érzelmi adaptációjukról - a vizuális nyelvi eszközök felhasználásával.

Balló Andrea festőművész kiállítása
Időpont: március 8-10. 13:00-22:00
Helyszín: Belvárosi mozi - Kamara Galéria (Szeged, Vaszy Viktor tér 3.)

Balló Andrea érzékeny és szenvedélyes festői világa egy sokat tapasztalt, kiművelt elme alapjain áll. Világot látott, tapasztalt, mindenütt a hagyományos értékeket felfedező érzékenysége, lelkes, gondolatokban gazdag belső világa adja művészetének élményanyagát.

Regős Anna: Origami
Regős Anna: Origami

Regős Anna textilművész kiállítása
Időpont: március 8-10. 10:00-18:00
Helyszín: Erdész Galéria & Design (Szentendre, Bercsényi u. 4.)

Regős Anna 1985-ben diplomázott a Magyar Iparművészeti Főiskola szövött anyag tervező szakán. Az alkalmazott textiltervezés mellett egyedi, kísérleti kárpitokat is készít különböző anyagok felhasználásával, feszegetve a hagyományos textilművészet határait. A kiállítás március 1. és március 22. között tekinthető meg.