Gyöngyi

Kulturális programdömping a Nagymező utcában

2013.03.21. 10:00

Programkereső

Irodalmi est, villámkiállítás, performansz, rendhagyó tárlatvezetés is várja az érdeklődőket ezen a hétvégén, március 23-24-én az Ernst Múzeumban, a Tükör által homályosan című kiállításhoz kapcsolódóan.

A januárban nyílt nemzetközi kortárs művészeti kiállítás kísérőeseményeként a három nap alatt négy különleges program miatt is érdemes a Nagymező utcába jönni a hétvégén. Március 22-én, pénteken este a József Attila-, Füst Milán-, Balázs Béla-, Csernus Ákos- és AEGON-díjas íróval, Csaplár Vilmossal és a József Attila-, Madách-, Bölöni György-, Soros-életmű-, Kortárs- és Palatinus-díjas költővel, Marno Jánossal beszélget az arcról, a portréról és az ábrázolhatóságról Lévai Balázs, majd a szerzők témához kapcsolódó írásaikból is felolvasnak. Ezt követően, az Ernst Múzeum melletti elhagyott üzlethelyiségben egyestés pop-up kiállítással és egy pohár itallal várja a Flash Art szerkesztősége olvasóit, előfizetőit, rajongóit és kritikusait, szerzőit és szereplőit, együtt ünnepelni a lap megújult dizájnját.

Március 23-án, szombat este a "műfajfüggetlen táncos", Gergye Krisztián a tánc, a prózai színház és a képzőművészetek határmezsgyéin átívelő performansz keretében ráolvasással, szemmel veréssel, ördögűzéssel tesz kísérletet a kiállított műalkotások között a kortárs művészet megregulázására.

Karafiáth Orsolya  költő, fordító, publicista, énekesnő, kultúrdíva, és még sorolhatnánk a találó és teljesen félrevezető meghatározásokat vele kapcsolatban. Március 24-i, vasárnap délutáni tárlatvezetésén tőle az sem lenne meglepő, ha a róla nemrég készült férfi portré megelevenedne, és egy egészen új "arc" kalauzolná a látogatókat. Vele nézni a kiállítást unalmas biztosan nem lesz.

Tudjon meg többet a kiállításról kritikánkból, melyet ide kattintva olvashat!