Salamon

Boros Lili: "Kinyílik-e a mosógép ajtaja?"

2013.03.31. 06:58

Programkereső

Kétnyelvű családban nőtt fel, multikulturális környezetben él és alkot, munkái pedig lokális és univerzális kontextusban is értelmezhetők. A Mélycsarnokban kiállító Sigalit Landau művészetéről Boros Lilivel, a Mozgástér című tárlat kurátorával beszélgettünk. INTERJÚ

- A napokban nyílt meg Sigalit Landau első önálló kiállítása Magyarországon. Mutasd be nekünk pár szóban az izraeli művészt!

- A jelenleg Tel-Avivban élő és dolgozó Landau nemzetközileg is elismert alkotó. Önmagát elsősorban szobrásznak tartja, de installációkat és videókat is készít. Állított már ki a New York-i MoMÁ-ban, szerepelt a kasseli Documentán, a Velencei Biennálén pedig két ízben képviselte hazáját. Attitűdjét jól jellemzi, hogy a 2011-es seregszemlén olyan anyaggal jelentkezett, ami szervesen összefüggött az izraeli pavilon építéstörténeti körülményeivel, illetve Velence vízhez való viszonyával. Míg a lagúnák városában az egyre növekvő vízszint jelent problémát, addig Izrael térségében a Holt-tenger folyamatosan csökkenő vízfelülete ad okot aggodalomra.

Boros Lili
Boros Lili

- Milyen gondolati szálra fűzhető fel a Mozgástér anyaga?

- A kiállítás a 2012-es Meszik-projekt köré szerveződik, ám a Revivim kibucban zajló olajbogyószüretet megjelenítő három videó néhány korábbi alkotással is kiegészül a Mélycsarnok termeiben. A tárlat az együttes munkára, az emberek közösségként való létezésére reflektál, de úgy - ezt tükrözi a cím is -, hogy a tevékenységek minden alkalommal szükségszerűen a térhez (a földhöz, a vízhez) kapcsolódnak. Ki lehet-e törni a körből, illetve ki és miért tartja egyáltalán mozgásban azt? Kinyílik-e a mosógép ajtaja, vagy a zárt ajtón is van esetleg egy rés, ahol kifolyhat a víz? A művek lokális és univerzális kontextusban is értelmezhetők, amelyben nem kis szerepe van az erős esztétikai megformáltságnak.

- A kiállítás nagyjából akkor nyílt meg, amikor a Műcsarnokban bezárt Bukta Imre tárlata, s néhány motívum mintha onnan vándorolt volna át a Mélycsarnokba. Úgy látom ugyanis, mindkét művész számára fontos például a modern ember és a táj megváltozott viszonyának bemutatása.

- Valóban lehet szó ilyen áthallásról, de Landau művészete összességében azért különbözik Buktáétól. Abban viszont tényleg találhatunk párhuzamot köztük, hogy mindkettejüket foglalkoztatja szülőföldjük mibenléte, valamint az is, mi zajlik napjainkban, mi maradt mára a hagyományból. A tradicionális szimbólumok használata, azok át- és újraértelmezése ugyancsak élénken érdekli úgy Buktát, mint Landaut.

- Az izraeli művésznő olyan intenzív, tiszta metaforákat használ, mint az érett termések, a só, a víz és a föld. Egytől egyig életünk meghatározói ezek, mégis mintha megfeledkeznénk a fontosságukról. A Mélycsarnokban kiállított videók egyfajta fenyegetettséget közvetítenek ezzel kapcsolatban. Úgy tűnik nekem, mintha mindeme javak elvesztésének rettenetét is éreztetnék.

- Sigalit Landau művészete az emberi létezés paradoxonjainak a közvetítésére is vállalkozik. Munkái azért is olyan megrázóak, mert triviális motívumok segítségével világítanak rá filozófiai mélységű kérdésekre. Átesztétizált látásmódjának köszönhetően képes drámaivá tenni a banalitást, a vizualitás erejével konkrét jelentésétől eloldani azt, s a megszokott látványt is kifejezővé változtatni így. A fenyegetettség egyébként pontos kifejezés e videók kapcsán és az (emberi) erőszak kérdésével gondolom összetartozónak. A kiállításon a leginkább harmóniát közvetítő mű a Hármas hullahopp című, 1999-es munka, amelyen három férfi igyekszik egységet alkotva, egy emberként mozdulni. Véleményem szerint ez a mű jól ellenpontozza a gépek és az ember által megerőszakolt természetet bemutató Meszik-projektet.

Sigalit Landau: DeadSee
Sigalit Landau: DeadSee

- Ahány videó, annyiféle szerepben tűnik fel az ember. Agresszor, közösségbe szerveződő munkás vagy alkalmazkodó, kontemplatív, természetbe simuló lény. Hogy látod, mi az ember szerepe, küldetése, végzete Landau munkáin?

- Egyértelmű választ nem tudok megfogalmazni ezzel kapcsolatban, hiszen Landau épp azt mondja a művein keresztül, hogy ilyen is, olyan is, ez is, az is a szerepe az embernek. Erőszak és megszabadítás, bezártság és kiszabadulás ugyanannak a körnek, az emberi létezésnek a része. Az olajbogyót betakarító férfiak például erőszakosan lépnek ugyan fel, de ne feledkezzünk meg arról sem, hogy a fának szüksége van arra, hogy érett terméseitől megszabadulva tovább nőhessen. Ha megváltoztatjuk a nézőpontunkat, máshogy látjuk az emberi létezés lényegét. Erre világítanak rá Landau művei is.