Jusztina

Frici Pesten, Aranka Budán

2013.04.14. 06:58

Programkereső

Karinthy Frigyes olyan mélyen beépült kollektív emlékezetünkbe, hogy lépten nyomon találkozhatunk sziporkázó elméjének nyomaival Budapesten. Ezekben a hetekben két kiállítás is felidézi az író alakját és környezetét: a PIM teljes pályaképet ad, a Szatyor Galéria pedig második feleségének alakjával szembesít. KRITIKA

Karinthy a pesti vicc terjedési sebességét úgy mérte, hogy ha elmesélt egyet a Centrál Kávéházban, kiderítette, az mikorra ért a Hadikba. Kicsit úgy éreztem magam, mint ha az én sebességemet mérte volna a mennyei riporter, amikor egyik kiállításról mentem a másikra: a Petőfi Irodalmi Múzeum ugyanis csak két lépésre van a Centrál kávéháztól, innen mentem a szintén régi pompájában felújított Hadikba, ahol a kávéház épületében, de elkülönítetten működik a képzőművészek által megnyitott Szatyor Bár, ahol is a Böhm Aranka hommage művek láthatók.

Karinthy Frigyes-kiállítás a PIM-ben
Karinthy Frigyes-kiállítás a PIM-ben

A Petőfi Irodalmi Múzeum nem várta meg a következő évfordulót (ha már az előzőről lekésett) a maga Karinthy-emlékezésével. De nincs mit a magyar irodalom hagyományait példásan népszerűsítő intézmény szemére hányni: az első fényképalbumot Karinthyról éppen az a Kovács Ida szerkesztette 1982-ben, aki most is fontos szerepet vállalt a kiállítás létrehozásában.

A PIM-nek saját gyűjteményén messze túlmutató, kialakult stílusa és eszköztára van, amivel például Karinthyt közel tudják hozni a látogatóhoz. Persze őt nem nehéz: első öt (!) könyvének megjelenése, 1912 óta beépült a magyar nyelven olvasók gondolataiba, megszámlálhatatlan szállóigével, rengeteg viccel és szellemi szikrával gazdagította nyelvünket. Mindjárt az első teremben, melyet a Tanár úr kérem gimnáziumi osztályterme alapján rendeztek be, kitettek a falra egy nagy, barátságtalan vekkerórát. Nem kell kommentár, felirat hozzá, nyilvánvaló, hogy miért. A kiállítás stílusát meghatározza, hogy a katedra, rajta a tanári asztallal és a szertárszekrénnyel ferde a padló síkjához képest. Ezzel felkészítik a látogatót arra, hogy Karinthynál minden másképpen van, semmit se vegyenek magától értetődőnek.

Karinthy Frigyes-kiállítás a PIM-ben
Karinthy Frigyes-kiállítás a PIM-ben

Az író gondolatvilágának ez az egyik legfontosabb talpköve: a szavak jelentését meg kell újra határozni, tisztázni kell a fogalmakat, meg kell szerkeszteni az új, a Nagy Enciklopédiát, hogy megint értsük egymást. Ezzel kapcsolatban már Karinthy életében, részben neki magának is tulajdoníthatóan elterjedt az a téves mítosz, hogy az író ezzel hiába próbálkozott, ez a műve, sőt valójában az egész életműve befejezetlen, torzóban maradt. Ez nem így van. Ha az idestova száz éve írt főműveit nézzük, népszerűségük nem csökken, közülük a legszűkkeblűen mérve is legalább három csodálatos könyv értéke vitathatatlan: Tanár úr kérem; Így írtok ti; Utazás a koponyám körül, és akkor a Találkozás egy fiatalemberrel  című novellát vagy a Számadás a tálentumról című klasszikus verset még nem is említettük. A tálentumot, a bibliásan kántáló lírai önértékelést tették meg a PIM kurátorai a kiállítás vezérmotívumának, és általa sikerült is megközelítő teljességgel éppen azt demonstrálniuk, hogy nincs mit hiányolnunk Karinthy életművében, vagy nincs mit  számon kérnünk rajta. (Karinthy viszont azt a kellemetlen kérdést tehetné fel nekünk, az utókornak, hogy miért maradt eddig mindig abba minden életműkiadása, az ötvenes években Szalay Károly, a hetvenesekben Ungváry Tamás szerkesztésében, de bízzunk benne, hogy a legutóbbi, 22 kötetes még talán folytatódik.)

Az Irodalmi Múzeumban felvonultatták szinte az összes, az új médiumokra támaszkodó kiállítási technikát, amivel meg lehet mutatni Karinthy képét és írásait, túl a fotón, rajzon, illetve könyborítón és kéziraton. Rögtön a második terem első elkülönítött részében be is húzzák a látogatót a csőbe. A karikatúrával összefirkált márványasztalos kávéházban - a hely, ahol az írók eszik egymást - a látogató fel kell vegye a korabeli fali telefont, mert megszólal, ha mellette elsétál („Halló, halló, itt Karinthy Frigyes költő a huszadik századból"). Azután érintőképernyőn lapozgathatja a Színházi Élet, a budoármagazin és a többi bulvárlap riportjait róla és cikkeit tőle, máshol pedig anagrammát játszhat az írók neveivel, vagy tippelhet személyükre fotóik alapján. A két terem alig elég Karinthy legjellemzőbb témáit és pályájának legfontosabb fordulatait bemutatni.

Karinthy Frigyes és Böhm Aranka
Karinthy Frigyes és Böhm Aranka

De nem maradhatott ki ugyancsak szeparéként a mozi, amelynek plakátjain Korda Sándorral vagy Nagy Endrével olvasható együtt a neve, és amelynek vásznán Cinivel és fogadott fiával hógolyózik. Hangsúlyosan mutatják Karinthyt mint repülő embert, hiszen különösen izgatta minden új technikai vívmány, lenyűgözte az egész világ a maga tárgyi valójában. A Zeppelin léghajó fedélzetéről, ahonnan egyébként Az Est-lapok olvasóit különtudósította, postai képeslapot írt fiatalkori, örök barátjának, Kosztolányi Dezsőnek. Karinthy sokrekeszes aktatáskája szimbolikus jelentőségű tárgya a kiállításnak, ebben cipelte magával félkész, rekeszenként külön tárolt, de egymással mindig összefüggő ötleteit és kéziratait, ahogy zsebeinek tucatnyi kacatjáról pedig örökbecsű humoreszket írt. Fejlhallgatón hallhatjuk az írót nótát is énekelni, láthatjuk verskéziratainak néhány lapját, és belepillanthatunk agyának belsejébe is, az Utazás a koponyám körül doku-regényt ilusztráló, borzongató részben kiállított röntgenfelvételeken. Karinthy - bár sokszor melléfognak ezzel a szóval manapság - valódi ikonként jelenik meg a kiállításon, számtalan karikatúra, fénykép, könyvborító és reprodukció formájában, de mielőtt még szoborrá fagyna rendhagyó klasszikusunk alakja, a paravánokra lopakodik fehér színű kontúrként énke, az író lelkiismeretét, tudatalattiját és iróniáját egyszerre megtestesítő alteregója.

Rabóczky Judit Rita: Anyám cipője
Rabóczky Judit Rita: Anyám cipője

A sűrű információs anyagot mértékkel közvetetítő kiállítás felirataiban csak bagatell szinten találtam pontatlanságot: például Karinthy nem Bécsbe, hanem külföldre; Berlinbe szöktette leendő feleségét, aki akkor még másnak a felesége volt, vagy hogy Freud, Ibsen és Strindberg legfeljebb együtt lehetett akkora hatással a Capillária  gondolatvilágára, mint Otto Weininger egyedül. Két eredeti festmény, a múzeum saját tulajdonában álló, felbecsülhetetlen értékű Rippl-Rónai (1925), valamint Karinthy kedves illusztrátora és karikaturistája, Szigethy István képei mellett nagyon fontos funkciót tölt be Harasztÿ István Fáziseltoló című hommage-a, elképesztő, lenyűgöző munka.

Ha véletlenül továbbmegyünk a Petőfi Irodalmi Múzeumban (érdemes), újabb bizonyítékát látjuk annak, hogy Karinthy benne él a mai köztudatban: Tettamanti Béla grafikus kiállításának legelső képe egy Karinthy-centenáriumi címlapterv. A múzeum adott kölcsön az íróról és második feleségéről, Böhm Arankáról egy fotót is a Szatyor Galériának. A Bartók Béla úti étterem és bár felső szintjén lévő galéria az író híres feleségének alakjával szembesíti a látogatót. Kortárs képzőművészek közelítenek a két világháború közötti időszak egyik leginkább emancipált, a Hadikban saját asztaltársaságot fenntartó, híres femme fatale-ként Déry Tiborral és Németh Adnrorral is kapcsolatot létesítő orvos-pszichológussal, aki Adynak is múzsája volt fiatalon. Böhm Aranka Auschwitzban halt meg, hogy pontosan hogyan, azt nem lehet tudni, de akár így, akár úgy, a fasizmus gyilkolta meg őt is, ami mindenképpen felveti az utókor felelősségét, és ez érződik is a munkák többségén.

Almássy Ottília: Böhm Aranka
Almássy Ottília: Böhm Aranka

Sajnos nem feliratozták az alkotásokat, az odakészített műlistával a kezemben próbáltam meg azonosítani őket (de az egyetlen férfi képzőművész videóját nem találtam). Az egyik leginkább kiérlelt munka, az Anyám cipője, Rabóczky Judit Ritáé, amely ugyan önéletrajzi fogantatású, mégis eszünkbe juttatja Pauer Gyula dunaparti mementóját. Távolról, de hasonló közelítést alkalmaz tussal a szinte csak kontúrt mutató Almássy Ottilia. Sokkal távolabbi asszociációk vezérelték Czank Nikolettát installációja berendezésében. Verebics Kata Arankáról és Friciről készült közös fotót fest újra, valóban életre keltve őket. Kettejük viharos, nagyrészt a budapesti művészvilág nyilvánossága előtt leélt házassága megformált gesztusként is érthető, amelynek értelmezéséhez a maga eszközeivel mindkét kiállítás hozzájárul.