Kelemen, Klementina

Transzformersz: Drót-tacskó Zsebhettenben

2013.04.22. 07:00

Programkereső

A Transzformersz szó hallatán az ember elsősorban egymást csépelő óriásrobotokra asszociál, melyek néhány pillanat alatt alakulnak békés kombikból felajzott bádogkatonákká. A MüSzi felhívására az alkotók hasonló elv alapján dolgoztak: hétköznapi tárgyakból, limlomokból, elfelejtett kredencekből csináltak valami egészen mást. KRITIKA

Március közepétől szűk egy hónapjuk volt arra, hogy a volt Corvin-áruházban működő MüSzi által rendelkezésükre bocsájtott nyersanyagot átdolgozzák. Az április 13-án nyílt kiállítás alkotásai egy bulival egybekötött aukción találtak gazdára. Például Kató Lilla arany-fekete színkombinációval támadó porszívó-lámpája, amely kobraként tekergeti műanyag-nyakát, miközben szippantóját fenyegetően a látogatók fölé emeli.

A Transzformerszen azonban nem ez az egyetlen állat ihlette munka. Nem Bettina egy leselejtezett kerti széket festett a rózsaszín egészen lehetetlen árnyalatára, míg az ülővászonra egy hasonlóan rikító színű szarvas sziluettje került. Szöllősi Lívia munkájában a nyersanyag egy nagy marék vékony fémhuzal volt, amelyekből a művész kecses drót-tacskókat hajtogatott. De a kecsesség nem csupán a fémhuzalok sajátja, hanem a vajszínű faszékeké is. Ezt bizonyítja Gwizdala Dáriusz székből készített szobra is, mely leginkább meghőkölő lóra emlékeztet lekerekített, kemény vonalaival.

A Transzformerszen belül külön kategóriát képviselnek a tárgyak, amelyek az ügyes iparművészeti megoldások mellett némi iróniát is magukban hordoznak. Egy floppy például önmagában is nagyon szórakoztató látvány, hiszen a daliás kilencvenes éveket idézi meg. A tárcsázós modemek, az olajszőkítés és a Spice Girls által meghatározott csodálatos időszakot. A floppy azóta már eltűnt a technikatörténet süllyesztőjében, de senki ne gondolja, hogy a fiókok mélyén és számítógépek alatt talált darabokkal már semmit nem lehet kezdeni. A Babrálda Műhelyben noteszek készültek a fekete műanyaglemezekből. De a floppy nem csupán arra jó, hogy kemény fedél legyen egy határidőnapló tetején. Négy összeragasztott floppyból ugyanis egy egész ceruzatartó dobozkát lehet csinálni.

A floppyk után a cédék aranykora következett. A kétezres évek elején jártunk, a modemek egyre halkabban tárcsáztak, az olajszőkítők börtönben ültek vagy a Bahamákra szöktek, a Spice Girls pedig feloszlott. A cédére már a floppyval ellentétben zenét is lehetett írni, így a másolt kazettákat a másolt lemezek váltották fel, a walkman ciki lett, mindenki discmanre gyűjtött. Aztán eltelt bő másfél évtized, és nemrég leállt az utolsó cédégyártó üzem is. Örökre véget ért tehát az írott lemezek és lázas számválogatással töltött álmatlan éjszakák kora. Nagyjából erre gondol a szemlélő, amikor Ashaber Mária és Serhal Dóra kiszuperált lemezekből készített, piros és fekete árnyalatokkal díszített cédé-faldíszeit nézi. Amikor pedig megfordítja a lemezeket, a gyönyörű minták másik oldalán olyan nosztalgikus hangulatú feliratok fogadják, mint "Offspring válogatás", "Audioslave & Madonna", valamint "Angol nyelv 1".

Akad néhány olyan alkotás is, mely nem csupán a vizualitás eszközeivel él. Bár Nagy Fruzsina rasztákba és fonott melltartókba bugyolált próbababa-torzója is szinte beszél, a közönséget igazán direkt módon Pallagi Tünde remekműve szólítja meg. A kompozíció tetején egy karton-Szűz Mária áll, alatta egy zöld kisszekrény mindenféle titokzatos vágyfokozó fűszerrel, mindezt pedig egy kifeszített tanga bugyi és a róla lecsüngő használati utasítás koronázza meg. A vajákos szerelmi praktikák leírásában nem is az olyan fantasztikus tanácsok a legjobbak, mint például a "Súgd az arany odúba szerelmi titkodat", hanem a recept alján található három mondat, mely egyszerre rendkívül gyakorlatias és filozofikus: "A doboz működésének feltétele: 1., Követni a lépéseket. 2., Hinni bennük."

Szerafin Tímea fekete hungarocell felhőjén szintén az elérhetetlen után vágyakozó emberi szellem manifesztálódik, bár itt alsóneműk és gyógyfüvek helyett egy játék baba, néhány söröskupak és szabadkézi rajz képében. Használati utasítás híján pedig egy levél olvasható, mely így szól: "Kedves Jézuska! Kérlek hozz nekem karácsonyra kistestvért, de ha ezt nem tudod elintézni jó lesz egy cica is. Esetleg egy hörcsög is lehet vagy egy tengerimalac, csak hogy ne legyek annyit egyedül." A kistestvér-cica-hörcsög-tengerimalac négyes mellett egy képzeletbeli család többi tagjának vágyai is megjelennek, az idősebb testvér szerelemre és sörre vágyik, míg a szülők inkább teli malacperselyre és egy új autóra.

Az idei Transzformersz egyértelműen legkiemelkedőbb alkotása Molnár Eszter nevéhez fűződik. Az alapanyag itt egy aránylag csúnya, fekete kistáska volt. Az eredmény pedig egy lenyűgöző műalkotás, a Zsebhetten lett. A táska belsejében ugyanis Molnár Eszter gyufaszálakból, fokpiszkálókból és gyufásdobozokból felépítette Manhattan miniatűr látképét, a táska belsejére odafestve az éjszakai égboltot is, felhőkkel, Holddal, hőlégballonokkal. Amikor pedig egy pillanatra elsötétült a kiállítótér, mert valaki véletlenül lekapcsolta a villanyt, kigyulladtak Zsebhetten fényei. A felhőkarcolók ablakai és a New York-i ég szórványos csillagai a foszforeszkáló festék kékes derengésével töltötték be a józsefvárosi éjszakát.

Aztán újra világos lett.