Hedvig

Nyílik az Új Budapest Galéria

2013.11.07. 14:40

Programkereső

A november 8-án megnyíló Bálna Budapestben kap helyet a főváros egyik legnagyobb nonprofit galériája, és belsőépítészeti szempontból az egyik legkorszerűbb művészeti színtere lesz. Az új galéria a Budapesti merítés című tárlattal nyitja meg kapuit.

A Budapest Galéria a novemberben megszűnő, 230 négyzetméteres, Szabad sajtó úti kiállítóterme helyett a november 8-án nyíló Bálna Budapest második emeletén kapott új helyet. Az így létrejött Új Budapest Galéria 760 négyzetméteres terével a főváros egyik legnagyobb nonprofit galériája és belsőépítészeti szempontból az egyik legkorszerűbb művészeti színtér lesz.

Bálna Budapest épületbelső
Bálna Budapest épületbelső

Szándékaik szerint az új galéria változatos terei, nagy osztatlan és kisebb, rugalmasan alakítható helyiségei és kiállítástechnikai felszereltsége révén a főváros meghatározó kulturális központjaként működik majd, míg a Lajos utcai Budapest Galéria Kiállítóháza továbbra is a magyar kortárs művészetet bemutató kisebb tárlatoknak ad helyet.

Mint a Budapest Galéria vezetői korábban elmondták, az új hely és az óbudai kiállítóházat is magában foglaló intézmény kiállítási programjának kialakítása Török Tamás, Andrási Gábor és Sulyok Miklós feladata lesz. Az Új Budapest Galéria programja kiemelkedő magyar és nemzetközi életművek, művészcsoportok bemutatásával elsősorban a kortárs művészetre fókuszál, de 20. századi modern alkotásokból is rendez tárlatokat. Az új kiállítóhely olyan műtárgykölcsönzési feltételeknek is megfelel, amelyek nagyszabású nemzetközi kiállítások megrendezését is lehetővé teszik.

Mint közölték: az intézmény szeretne bekapcsolódni az európai kulturális életbe, és ezért - elsősorban a Duna-menti országokkal folytatott együttműködés eredményeként -, Közép-Európa új kulturális központja lehet. Kiállításai egy részét meghívott kurátorokkal együttműködésben szeretné létrehozni.

Új Budapest Galéria
Új Budapest Galéria

A Budapesti merítés címmel 58 alkotót bemutató kiállítás - amelynek kurátora Andrási Gábor, Fitz Péter és Török Tamás -, a Budapest Galéria és a Fővárosi Képtár történetében központi szerepet játszó hazai kortárs képzőművészek bemutatásával ünnepli az új helyszín birtokba vételét. A meghívott művészek között egyaránt helyet kaptak a festészet, a szobrászat, és a médiaművészet képviselői, olyan alkotók, mint Bak Imre, Frankl Aliona, Gerber Pál, Gerhes Gábor, Gőbölyös Luca, Jovánovics György, Kicsiny Balázs, Kokesch Ádám, Koronczi Endre, Maurer Dóra, Megyik János, Nádler István vagy Sugár János.

A Bálna háromnapos megnyitója alkalmából péntektől vasárnapig az Új Budapest Galéria már múzeumpedagógiai programoknak is otthont ad. A hivatalosan november 14-én megnyíló kiállítás 2014. március 2-ig tekinthető meg.