Kelemen, Klementina

Kezdődik az Ybl-emlékév

2014.01.21. 11:05

Programkereső

Ybl Miklós halálának 123. évfordulóján, január 22-én, egyben a magyar kultúra napján veszi kezdetét az Ybl-emlékév, amely a 200 éve született építész munkásságának állít emléket.

"Ybl Miklós örökségül ránk hagyta munkái megismerésének örömét, de azok megőrzésének felelősségét is" - emlékeztetett az emlékév programjairól tartott hétfői sajtótájékoztatón Kontrát Károly, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára.

Ybl Miklós
Ybl Miklós

L. Simon László kormánybiztos, az Ybl Emlékbizottság elnöke hangsúlyozta: a csaknem 200 programot felvonultató emlékév széles körű összefogás eredményeként valósul meg, amelyet a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) 100 millió forinttal támogat. A kormánybiztos hangsúlyozta: az emlékév a ma élő magyar építőművészek és építészek munkásságára is ráirányítja a figyelmet.

"Az NKA az általa biztosított forrás kétharmadát az év első felében, másik egyharmadát a 2014 második felében zajló programok és események finanszírozására, kiadványok támogatására szánja meghívásos, illetve nyílt pályázatok formájában" - emelte ki.

A több száz program mellett az év egyik kiemelkedő eseménye a Várkert Bazár átadása lesz. Az épület 2012-ben megindult rekonstrukciójának célja az állagmegőrzés mellett egy új budapesti kulturális tér kialakítása is volt.

A megújuló Várkert bazár
A megújuló Várkert bazár

Közölte: március végére elkészül a felújítás első üteme, április 3-án a tervek szerint a miniszterelnök avatja fel a Várbazárt. Az Ybl-díjakat a születésnapon, április 6-án ünnepélyes gálaműsor keretében adják át az Operaházban.

A kormánybiztos hangsúlyozta, hogy a rekonstrukció első üteme az Ybl által tervezett részek felújítását tartalmazza, így a régi, helyreállított épületek átadása történik meg áprilisban. Ezt követően az új részek építésével folytatódik a munka, így befejeződik az I. kerülettel közösen végzett Lánchíd utca teljes felújítása, valamint a dunai kikötő és a mélygarázs kiépítése is.

Magyar Állami Operaház épülete
Magyar Állami Operaház épülete

L. Simon László elmondta: az átadás napján három kiállítás is megnyílik, ezek közül az egyik Ybl Miklós munkásságát dolgozza fel, a másik kettő pedig a Várbazár felújítási munkálatainak dokumentációját, valamint a rekonstrukció alatt előkerült tárgyi emlékeket mutatja be. Kérdésre válaszolva a kormánybiztos kifejtette: elődje, Zumbok Ferenc számos tervén változtattak, de összességében folytatni fogják az általa megkezdett munkát.

Elmondta azt is, hogy a több mint 9 milliárd forintból megvalósuló program az európai uniós támogatáson felül kormányzati forrásokkal is kiegészült. "A többletforrás mellett több feladatot is kaptunk; egyebek mellett a Semmelweis Orvostörténeti Múzeum homlokzat-felújítására és környezetének rendbetételére nemzeti forrásból 100 millió forint áll rendelkezésünkre. Ez a munka a Lánchíd utca egységes arculatának kialakításával függ össze és a tervek szerint az áprilisi átadásra ez is elkészül" - jegyezte meg L. Simon László.

Kontrát Károly parlamenti államtitkár és L. Simon László kormánybiztos az Ybl-emlékév sajtótájékoztatóján
Kontrát Károly parlamenti államtitkár és L. Simon László kormánybiztos az Ybl-emlékév sajtótájékoztatóján

Az emlékév programjainak sora megemlékezéssel veszi kezdetét a Nemzeti Sírkertben szerdán, az építész sírjánál. A bicentenáriumi események az Ybl Egyesület koordinálásában valósulnak meg számos civil szervezet és intézmény részvételével. Így kapcsolódik be például a Petőfi Irodalmi Múzeum, ahol Budapest Transzfer címmel előadásokat, fotókiállítást és koncertet is magába foglaló háromnapos fesztivált rendeznek vagy Székesfehérvár, ahol májustól szeptemberig éremkiadással, emléküléssel, kiállításokkal, az Ybl liget átadásával emlékeznek a város szülöttjére.

A szakmai konferenciákat az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont Művészettörténeti Intézete, Budapest Főváros Levéltára, a BME Építészettörténeti és Műemléki Tanszéke, a Forster-központ Építészeti Múzeuma és a Hild-Ybl Alapítvány közösen programja nyitja, majd az Ybl Egyesület konferenciája zárja, amelyen Hild Józsefről, Steindl Imréről, Schulek Frigyesről és Lechner Ödönről is megemlékeznek.

Károlyi-palota
Károlyi-palota

A Magyar Művészeti Akadémia székházában, valamint a Vigadó téren rendezi meg az Ybl Egyesület októberben az építészet és a zene világnapját ünneplő fesztiválnapot, amelyen a népzenei, dzsessz és klasszikus zenei blokkokat építészettel kapcsolatos irodalmi szemelvények választják el neves zene- és építészetszerető emberek felolvasásában.

A Szent Efrém Férfikar Ybl tizenegy templomában koncertezik, az Ybl Egyesület építészeiből álló kamarazenekar, az YBL 5ÖS pedig 16 programon lesz hallható az évben. A csaknem 200 program között sportrendezvényeket is találni: az Ybl Kupa, a Gyáli Sportnap és a balatonvilágosi VII. Építészregatta is színesíti a programsorozatot.