Emma

A Szépművészetihez kerül a Hopp Ferenc Gyűjtemény

2014.01.29. 14:20

Programkereső

A jelenleg az Iparművészeti Múzeumhoz tartozó Hopp Ferenc Kelet-ázsiai Művészeti Gyűjtemény a kapcsolódó budapesti ingatlanokkal, azaz a Hopp- és Ráth-villával együtt március elsejétől kerül a Szépművészeti Múzeumhoz.

A Hopp Ferenc Gyűjtemény a hatékonyabb működtetés érdekében kerül át a Szépművészeti Múzeumhoz, hiszen a kollekció jobban illeszkedik a Szépművészeti nemzetközi profiljához, például az egyiptomi gyűjteményhez - közölte az MTI megkeresésére az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) Kultúráért Felelős Államtitkársága.

Hopp Ferenc Andrássy úti kertje az 1900-as évek elején
Hopp Ferenc Andrássy úti kertje az 1900-as évek elején

Takács Imre, az Iparművészeti Múzeum főigazgatója január 27-én jelentette be lemondását, melyet az emberi erőforrások miniszterének címzett levelében a tudomására jutott kormányzati szándékokkal indokolt. A távozó vezető ezek között említi az Esterházy-kincstár kiragadását az Iparművészeti Múzeum gyűjteményi egységéből, illetve a Kelet-ázsiai Gyűjtemény áthelyezését a Szépművészeti Múzeumhoz.

Az államtitkárság emlékeztetett: az elmúlt években számtalan egyeztetésre került sor ebben az ügyben Takács Imre, illetve a gyűjtemény vezetője között, a döntés így nem előzmény nélküli. A gyűjtemény - ahogy főigazgató is fogalmazott MTI-nek hétfőn adott interjújában - rendkívül sokszínű, így remekül kiegészíti a Szépművészeti meglévő gyűjteményi anyagát - indokolta a döntést az államtitkárság.

Hopp Ferenc Kelet-Ázsiai  Művészeti Múzeum
Hopp Ferenc Kelet-Ázsiai Művészeti Múzeum

Várakozásaik szerint a döntés révén - a Magyar Nemzeti Galéria "új pályára állításához" hasonlóan - sor kerülhet a Hopp Ferenc Kelet-ázsiai Gyűjtemény megújulására és az intézményben rejlő lehetőségek komplex hasznosítására. A gyűjtemény áthelyezése lehetőséget ad arra, hogy a keleti kultúra és életmód komplex bemutatása és megismertetése érdekében megteremtsék egy ázsiai kulturális központ alapjait - jelezte az államtitkárság.

A gyűjtemény a kapcsolódó ingatlanokkal, a Hopp és Ráth-villával együtt kerül át a Szépművészeti Múzeumhoz, ezért a kiállítási terek nem változnak. A Hopp Ferenc Gyűjtemény integrálására vonatkozó intézkedési terv, illetve a középtávú (hároméves) fejlesztési terv első változatát január 31-ig, míg a részletes terveket április 30-ig készíti el a Szépművészeti Múzeum.

Szépművészeti Múzeum - épület
Szépművészeti Múzeum - épület

Az Esterházy-gyűjtemény áthelyezésével kapcsolatos kérdésre válaszolva az államtitkárság felidézte: a fertődi Esterházy-kastélyegyüttes hasznosításáról szóló, 2013. decemberi kormányhatározat a gyűjtemény megóvására figyelemmel kifejezetten úgy rendelkezik, hogy intézkedési tervet kell kidolgozni az Esterházy család fraknói hercegi ágához kötődő műtárgyak leltározása, áthelyezése és méltó elhelyezése tárgyában, különös tekintettel a rossz vagy közepes állapotú műtárgyakra.

A kormányhatározat azt is előírja, hogy a műtárgyak szállításában, gondozásában segíteni kell a megalakuló Eszterháza Kulturális, Kutató- és Fesztiválközpont munkáját, továbbá elő kell segíteni a fogadó intézmény munkájában részt vevő, megfelelő képzettséggel és tapasztalattal rendelkező szakemberek alkalmazását.