Emma

Párizsi kuplerájok kendőzetlen litói

2014.05.12. 06:58

Programkereső

Abszint, mámor, kánkán, színház, századfordulós bujaság - és a világ leghíresebb törpéje, aki csiptetős pápaszemén át úgy láttatja ezt a kavalkádot, ahogy senki. A Szépművészeti Múzeum a francia zseni másfél-centenáriumára robusztus kiállítást vezényelt össze. KRITIKA

Őszintén szólva gyakran szkeptikus vagyok, amikor nagy neveket állítanak ki itthon. Általában úgy szokott kinézni a képlet, hogy a hangzatos figura nevét ezernégyszáz a négyzeten betűmérettel hirdető plakátok (mondjuk egy példa: PICASSO) mellett hangyaméretű garamonddal hozzátoldják "és kora". A naiv műkedvelő pedig nem számít ilyen apró betűs átverésre a művészet oltárán, ezért lelkesen lecsengeti a szentistvánokat, hogy megnézze a világhírű művész tárlatát. Aztán belép, kap egy darab festményt és négy vázlatot a hőn imádott alkotótól és még olyan százhetven képet, amit a negyedolyan híres (és talán nem ok nélkül negyedolyan híres) kortársai készítettek. Ilyenkor azért még a legbuzgóbb művtöris képéről is lehervad a lelkes mosoly.

Toulouse-Lautrec: Ezek a hölgyek az ebédlőben
Toulouse-Lautrec: Ezek a hölgyek az ebédlőben

Féltem, hogy ez lesz most is: belépek, két-három Lautrec-et megnézek, és már jön az "és kora" névre keresztelt humbug. De a Toulouse-Lautrec világa tárlat nem üres lufi, de még mennyire nem. Összesen 240 litográfia és rajz, valamint egy festmény és kiegészítő fotók, videók kaptak helyet a múzeumban. Ebből 235 Lautrec mű pedig a múzeum tulajdonát képzi. Hol voltak ezek eddig? Vetődik fel a kérdés, főleg akkor, ha elolvassuk a tárlaton a képaláírásokat: a kollekció túlnyomó részét a művész halála után nem sokkal vásárolta meg a múzeum, kifejezetten műgyűjtési szándékkal 1910-12 körül. Azóta legutóbb a művész születésének századik évfordulóján, 1964-ben állították ki őket, majd megvártak csöndben ötven évet, hogy idén újra aktuálisak legyenek.

Toulouse-Lautrec: Jane Avril, 1893
Toulouse-Lautrec: Jane Avril, 1893

A művészi litográfiákon és rajzokon megelevenedik az 1800-as évek végének Párizsa, a pezsgő franciaság ledéren, csábítóan, komolyan és komolytalanul, incselkedve és groteszken, realisztikus szépségben, gúnyban és karikatúrában kacsint vissza a Monfa-görbületű tükörből. Lautrec zsenije pont ebben az ellentétekkel libikókázó alkotói folyamatban érhető tetten - modelljeit egyfajta állandó pillanatnyiságban kapja el: túlzó, teátrális gesztusaik közben, fonnyadtan unatkozva, apokaliptikusan abszintozva, huncutan nevetve, dívaként, két mozdulat között, kibukó mellekkel, sírásra hajló arccal. Képei a perc örök történeteit mesélik emberi sorsokról egy harsány és felhevült világban. De ahelyett, hogy fotorealisztikus pontossággal utánozná az érzelmeket, Lautrec kivesz, túloz, nagyít, nyújt, elhagy, amely műveinek olyan egyedülálló dinamikát kölcsönöz, hogy lehetetlen lenne nem felismerni, hogy az ő keze munkája. Százhúsz-százharminc év távlatából is, a két kattintásnyira lévő pornó távlatából is, a már többségében levetkőzött erkölcsök meztelenségének távlatából is még mindig érezni témáinak intimitását, pikánsságát és lázadását, amely egyúttal a technikai kivitelezés újítása is, mivel a litózás inkább volt az újságosok favágómunkája; kreatív és művészi érték Lautrec előtt nem társult hozzá.

Toulouse-Lautrec: Hercegi idill
Toulouse-Lautrec: Hercegi idill

A tárlaton eredetiben láthatunk olyan kultikus alkotásokat, mint a Moulin Rouge: La Goulue, Angol úr a Moulin Rouge-ban, Divan Japonais, a legendás Jane Avril plakát, Aristide Bruant a kabaréjában vagy épp Cha-U-Kao leszbikus bohócnőt fekete-sárga egyberuhájában. Az érdekes viszont az, ahogy Lautrec szemében teljesen mindegy, hogy Sarah Bernardot vagy egy kocsmaszéli lotyót skiccel, ő mindenkit hallhatatlanná tesz, akiben meglátja az ő személyes, talán aznap esti múzsáját. Kissé szomorkás is ez a buzgalom, ahogy az okos, tehetséges, cinikus és társaságra éhes Lautrec örökkévalóvá teszi ezeket a kérészsikerű hölgyeket - szinte érezzük, ahogy a mámoros esték végén mindenki valakinek a karjában találja meg a delírium betetőzését, miközben az, aki mindezt plakátokon, festményeken, rajzokon és mindennemű illusztráción beleírja a történelemkönyvekbe, végül magányos törpeként hívat egy hintót üres montmartre-i atelier-jébe, hogy aztán évekkel később az alkohol és a depresszió végezzen vele. Mert akárhogy csodáljuk a műveit, kuncogunk a vicces karikatúrákon, belemerülünk ebbe a tűzijátékszerű, soha véget nem érő soirée-ba, a tárlat mégis időről időre félkeserűen emlékeztet rá, ki is fogja a tus, a ceruza vagy a kréta másik végét.

Toulouse-Lautrec - Eldorado, Aristide Bruant, 1892
Toulouse-Lautrec - Eldorado, Aristide Bruant, 1892

Nyolc részre osztották fel a kurátorok a kiállítást, amelyeket a művész legfőbb témái és legismertebb korszakai köré csoportosítottak: a Párizsi éjszakák jellegzetes alakjai, a Sztárok, majd a színházzal összefüggő művek, természetesen a nyilvános házak, középpontban a tárlat egyetlen olajképével (Ezek a hölgyek az ebédlőben), a kottacímlapok, a lóversenyek témáját bemutató lapok, a barátok között egység (Lautrec rengeteget dolgozott barátainak) majd az utolsó részben a Szépművészeti Múzeum Lautrec-kollekciójának születését ismerhetjük meg.

A gazdag tárlatot még augusztus végéig bőven van időnk megnézni - és tegyük is meg, mivel úgy tűnik ezután legközelebb 2064-ben lesz rá lehetőségünk a Szépműben. Nyugodtan nekimehetünk nagy elvárásokkal, mert bizony maradéktalanul meg fog felelni mindnek.