Jolán

"Az Iparművészeti Múzeum többre hivatott"

2014.05.20. 13:00

Programkereső

Az Iparművészeti Múzeum olyan kincs, amely számos, eddig ki nem használt lehetőséget rejt magában - mondta az MTI-nek Baán János az intézmény szakmai, szervezeti és működési megújításáért felelős miniszteri biztos.

Baán Lászlót az emberi erőforrások minisztere május 9-én bízta meg azzal, hogy a Liget Budapest projekt előkészítésével kapcsolatos feladatok ellátása mellett miniszteri biztosként dolgozza ki egy Ázsiai Művészeti Központ fejlesztési koncepcióját, valamint irányítsa az Iparművészeti Múzeum szakmai, szervezeti és működési megújítását.

Baán László
Baán László

Takács Imre, az Iparművészeti Múzeum főigazgatója január 24-én adta be lemondását március 25-i hatállyal. Mint Baán László emlékeztetett, az Emberi Erőforrások Minisztériuma áprilisban írta ki a főigazgatói pályázatot. "Ettől függetlenül Balog Zoltán miniszter úr úgy látta, hogy számos területen szükséges áttekinteni az Iparművészeti Múzeum működését, a miniszteri biztosi feladatköröm ezért egészült ki ezzel a megbízással" - jegyezte meg a Szépművészeti Múzeumot és a Magyar Nemzeti Galériát is vezető szakember.

Baán László hangsúlyozta: Balog Zoltán "sikeresnek ítélte meg a Szépművészeti elmúlt tíz évi működését, ezért arra kért, hogy ezt a tapasztalatot hasznosítsam az Iparművészeti Múzeum megújításának előkészítésében is". Hozzátette: "Az Iparművészeti Múzeum többre hivatott, olyan kincs, amelyben - némileg hasonlatosan az egykori Szépművészeti Múzeumhoz - számos lehetőséget nem sikerült kibontani korábban", ezért a tárca egy olyan átfogó áttekintést vár, amely a múzeum számára új pályát, új stratégiai irányt tud szabni - közölte.

A várhatóan az ez év végéig tartó munka során a miniszteri biztos tervei szerint - az új főigazgatóval együttműködésben - áttekinti az IMM működését, gazdálkodását és szervezeti struktúráját. "A kiállításpolitikában egy stabil, három-négy évre előre tekintő, hazai és külföldi kiállítási stratégiát kell alkotni, és mindenképpen határidőt kell szabni a fájóan hiányzó állandó kiállítás létrehozására. Egy állandó kiállítás persze nem terem a földből, ezt megfelelő tudományos munkának kell megelőznie; azt is át kell tekintenünk, hol áll ez most, mi akadályozta ez idáig a létrejöttét, milyen munkákat kell még elvégezni hozzá" - szólt a feladatokról.

Iparművészeti Múzeum
Iparművészeti Múzeum

Baán László hangsúlyozta: a másik kulcskérdés az épület kritikus állapota; erről olyan jelentést kell készíteni, amely rangsorolja, hogy melyek a legsürgősebb tennivalók, és melyek azok, amelyeket a hosszabb távú rekonstrukció keretében érdemes megoldani. A miniszteri biztos becslése szerint a teljes rekonstrukció 10 milliárdos nagyságrendű forrást igényel majd. Az elkészült bővítési terveket Baán László az új főigazgatóval áttekinti, és az erről kialakított álláspontot is tartalmazza majd a jelentése.