Emma

Újra látogatható a Ráth György Múzeum

2014.06.01. 09:00

Programkereső

A június 1-jén nyíló múzeum állandó kiállításait a Hopp Ferenc Múzeum gyűjteményi anyagából állították össze.

Az Iparművészeti Múzeumhoz tartozó, most újranyíló intézményt az Iparművészeti Múzeum vezetése zárta be március elején arra való hivatkozással, hogy a Hopp Ferenc Kelet-ázsiai Művészeti Múzeum március elsejétől a Szépművészeti Múzeum tagintézményévé vált - áll a Szépművészeti Múzeum MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében.

Ráth György Múzeum
Ráth György Múzeum

A két intézmény mostani megállapodásának köszönhetően, a legszükségesebb felújítási munkákat követően a Hopp-gyűjtemény anyaga továbbra is látható majd a Ráth-villában, ahol a korábbi állapotnak megfelelően a Keleti műgyűjtés Magyarországon, a Hamvas őszibarack és mohamedankék - A kínai kerámia művészete, valamint az Ukijo-e, Japán fametszetek Vay Péter gyűjtéséből című állandó kiállításokat és a Ráth György-emlékszobát láthatják az érdeklődök.

A múzeum nyitva tartása azonban jelentősen bővülni fog: korábban csak pénteken és hétvégén állt nyitva a villa, most azonban a szokásos múzeumi nyitva tartásnak megfelelően hétfő kivételével minden nap 10 órától este 6-ig várják a látogatókat.