Salamon

Licitharc a Kieselbach tavaszi aukcióján

2014.06.06. 12:10

Programkereső

Nagy vásárlói aktivitás mellett zajlott a Kieselbach Galéria június 5-ei tavaszi aukciója. Jelentős licitemelkedés mellett kelt el a mintegy 210 tételt számláló aukciós anyag szinte összes darabja.

A 26 millió forintos kikiáltási ár több mint két és félszereséért, 66 millió forintért talált gazdára Ziffer Sándor 1908-ban készült Nagybányai táj boglyákkal című olajképe, amely pár hónapja tért vissza a párizsi Musée d'Orsay nagy sikerű Allegro Barbaro című kiállításáról, és amelynek hátoldalán nemrég fedezték fel Tihanyi Lajos festőművész portréját.

Ziffer Sándor: Nagybányai táj boglyákkal
Ziffer Sándor: Nagybányai táj boglyákkal

Ziffer kétoldalú műve mellett a magyar vadak festészetét képviselte az aukciós anyagban Czigány Dezső Provence című tájképe, amely 12 millió forintról indulva végül 35 millió forintért kelt el. Jelentős licitemelkedés mellett kelt el Bornemisza Géza Falusi tájképe, amelyet kikiáltási árának majdnem háromszorosáért, 35 millió forintért vásárolt meg új tulajdonosa.

A gyűjtők körében nagy érdeklődésre tartott számot Bernáth Aurél Graphik-mappája 1922-ből. A nemrég felbukkant sorozatot Bernáth egykoron Kassák Lajosnak és feleségének, Simon Jolánnak ajándékozta. A mappa, amelynek kikiáltási ára 8,5 millió forint volt, több ajánlat után 26 millió forintért kelt el.

Vaszary János: Strand Portorose-ban
Vaszary János: Strand Portorose-ban

Az aukción szereplő nyolc Vaszary-festmény közül a tengerparti jelenetet ábrázoló Strand Portorose-ban című mű, amely szerepelt az 1929-es barcelonai világkiállításon is, 18 millió forintos kikiáltási árról indult és több licitajánlat után 32 millió forintért ütötték le. A nemrég külföldről előkerült, Siófoki sétányon című festmény, amely annak idején Nemes Marcell remekművekben bővelkedő kollekcióját gazdagította, 8,5 millió forintos kikiáltási árról indulva 13 millió forintért kelt el.

Mészöly Géza sokszor kiállított és reprodukált, Rőzseszedők című olajképének hiányzó darabját, a Lovasok a folyóparton című nagyméretű alkotást kikiáltási árának csaknem duplájáért, 15 millió forintért vitték el. A legnagyobb licitharc Zsögödi Nagy Imre 1930-as években festett Pihenő család című olajképéért folyt. A mű 380 ezer forintos kikiáltási árról indulva 1,7 millió forintért kel el.

Zsögödi Nagy Imre: Pihenő család
Zsögödi Nagy Imre: Pihenő család

Nagy volt az érdeklődés Batthyány Gyula 1943-ban készült A Nádasdy-család története című nagyméretű festménye iránt is. Az olajkép kikiáltási ára több mint két és félszereséért, 22 millió forintért kelt el Kieselbach Galéria tavaszi aukcióján.