Előd

Újra Múzeumok Éjszakája

2014.06.16. 15:35

Programkereső

2014. június 21-én – Szent Iván éjhez igazodva – többszázezer ember egyetlen éjszakára birtokba veheti Magyarország több mint 500 múzeumát és kiállítóhelyét, ahol közel 2000 programmal, este 18.00 és hajnali 2.00 óra között várják a látogatókat, rendhagyó kulturális programokkal.

A Múzeumok Éjszakáját 2014-ben - önálló programként - Budapesten tizenkettedik, vidéken pedig tizedik alkalommal szervezik meg. A nagysikerű, évről évre bővülő programkínálattal jelentkező rendezvénysorozat szervezői az idei évben kiemelt figyelmet fordítanak a vidéki helyszínek és programok népszerűsítésére. Ennek megfelelően nyolc település - többek között Kecskemét, Debrecen és Pécs - intézményei az egész várost megmozgató, sokszínű programokkal, koncertekkel, divatbemutatókkal, kézműves foglalkozásokkal, rendhagyó tárlatvezetésekkel várják az érdeklődőket.

Múzeumok Éjszakája
Múzeumok Éjszakája

A kiemelt helyszínek mellett a programba bekapcsolódó összes múzeum és kiállítóhely egy éjszakára valódi közösségi térré, nyüzsgő rendezvényhelyszínné változik: az intézmények olyan kulturális missziót vállalnak fel, amely a történelmi hagyományok mellett, a mai művészeti ágak, önkifejező formák bemutatására, népszerűsítésre is törekszik.

A fővárosban az éjszaka folyamán BKK különjáratok indulnak a múzeumok között, és a rendezvények látogatására szolgáló karszalagezen járatokra is érvényes lesz.