Hortenzia, Gergő

A nagyszerű kisszerű Scheiber Hugó

2014.11.04. 06:58

Programkereső

Az ellentmondásos festő, Scheiber Hugó (1873-1950) kanonizálásának normális mederbe terelésére tesz nagyvonalú kísérletet Kieselbach Tamás a galériájában október 31-én megnyílt kiállítással és egy félezer oldalas monográfia megjelentetésével. MAGAZIN

Scheiber mindig sláger volt - mondta újságírók előtt Kieselbach Tamás, akiről tudható volt, hogy régóta érdeklődik a magyar festészet vitatott, sokszor lebecsült alakja iránt. Ugyanis a Modern magyar festészet című reprezentatív albuma vonatkozó kötetében vagy három tucat izgalmas Scheiber-kép reprodukcióját közölte, amelyek közül főleg az önarcképek változatos sorozata keltett feltűnést. Most elmondta, hogy évtizedekkel ezelőtt még a Magyar Nemzeti Galériában figyelt fel egy Tabánt ábrázoló olajképre, amelynek festőjéről alig lehetett tudni valamit - ez a képe sem a kiállításon lógott, hanem az irodájukban. Scheibernek a rendszerváltás előtt Győrben és Pécsett volt még egy-két képe falon, a Nemzeti Galériában sokáig csak egyet állítottak ki tőle az állandó részben. Műgyűjtőként és kereskedőként Kieselbach számos képet felkutatott, de azt tapasztalta, hogy annak, hogy a sokszor megkérdőjelezett jelentőségű életmű a helyére kerüljön, több akadálya is van. Ezért most a tárlattal és az albummal azt szeretné elérni, hogy "igazságot szolgáltassanak" a festőnek, pontosabban kibogozzák recepciója és kanonizációja gubancait.

Scheiber Hugó
Scheiber Hugó

Először is Scheiber rengeteget festett, sokszor két kézzel, ontotta magából a képeket, és ezért nagyon ingadozó színvonalú munkák is kikerültek a keze alól. Jellemző volt rá, hogy sokat evett, belső éhség hajtotta - jellemezte Kieselbach -, sokszor akár egy sör-virsli menüért is egy képpel fizetett. Talán a legnagyobb probléma, hogy az akadémiai el nem ismertségből adódóan képei az utóbbi évtizedekben folyamatosan áramlottak külföldre, szemfüles külföldi kereskedőkhöz. A legnagyobb jelentőségű művei nincsenek itthon, lappanganak, vagy talán egy részük megsemmisült. A mostani tárlat ezek közül a Villamoson című kompozíciót azért meg tudta mutatni, és így is képes volt a festő halála óta a legnagyobb kiállítást megrendezni, több mint száz alkotással - és ahogy Kieselbach hozzátette, erős minőségi szűrővel, mert bizony, ő sem tenne ki bizonyos Scheiber-képeket, amik nem ütik meg a színvonalat.

Scheiber Hugó: Villamos
Scheiber Hugó: Villamos

Kieselbachnak, mint reprezentatív művészettörténeti albumok kiadójának ez a harmincadik könyve, újságolta büszkén. Molnos Péter művészettörténész több mint két éven át dolgozott rajta, és a kiadó kitartott mellette, mint a szerző mondta, mert az eredetileg tervezettnél sokkal nagyobb terjedelem kerekedett ki a monográfiából, amely 410 reprodukciót és több száz dokumentumot vonultat fel. Érdekesség, hogy a kötet egyszerre jelenik meg két nyelven, magyarul és angolul, valamint négy különböző védőborítóval.

Mind a könyv, mind a tárlat a nagyjából az 1917 és 1922 közötti korszakot emeli ki az életműből, mint ami a legfontosabb, legértékesebb művek többségét hozta el. Ebben az időben lett ismert Scheiber neve, a Nemzeti Szalonban, a Belvedere Galériában és az Alkotás Művészházban állított ki. Ekkor indult el az a folyamat, amelyet Molnos úgy jellemzett, hogy Scheiber hozta be a magyar középosztály, leginkább a kispénzű értelmiség otthonainak falára a modernitást.

A tárlat címe ugyan Scheiber legismertebb inspiráló miliőjére, a jazzkorszak mulatóira utal, de külön hangsúlyozza az első alkotói korszak jól sikerült olajképeit, a városképeket, amelyeket Kieselbach - és vele egyetértésben Molnos - egyebek között az eleven festőiségért, az expresszionisztikus látványért, lendületességéért tart nagyra. A tárlat, bár nem kifejezetten ismeretlen művekről van szó, első világháborús terme igazi meglepetés - ennek jelentős része a Hadtörténeti Múzeum gyűjteményéből származik. A kiállításra az MNG-n és sok gyűjtőn kívül a PIM és a Janus Pannonius múzeum is adott kölcsön képeket. Külön kitért Kieselbach az egykor New Yorkban a magyar avantgárd képzőművészet elismertetéséért oly sokat tevő Kövesdy Pál szerepére.

A tárlaton, ahogy a magyar és nemzetközi gyűjtők érdeklődésében is Scheiber a jazzkorszak festőjeként szerepel. Már 1931-ben leszögezték róla a napisajtóban, hogy "szellemes, ötletes dekoratív és fantasztikus összefoglalása mindannak az éjjeli káprázatnak, amit a modern világváros villogó villanyreklámjaival, vakító fénycsodáival, a jazzband vad ritmusaival szemünkbe és fülünkbe harsog. Szín- és formarapszódiák a lokálok groteszk félvilágából." A cirkusz, az Arizona, a tánc, a mozgás, a táncosnők és dizőzök, szaxofonosok és charlestonozók, ringlispílen szórakozó vagy akár villamoson utazó figurák expresszív, sokszor "a pendülésig kifeszített konstrukciója" "a kép széléhez feszülő ívei" adják a jellegzetes képi világát. A formakincs és színkezelés futurista, kubista és más modern iskolákat magába ötvöző jegyei kerültek ezeken a képeken be a korabeli vizuális kultúrába.

Scheiber Hugó: Circus
Scheiber Hugó: Circus

Néha brutális és könnyelmű - írta róla a kortárs kritika. Scheiber ellentmondásosságnak egyik forrása a nagy- és kisszerűség együttes, egy időben való jelenléte. Mint Kieselbach felhívta rá a figyelmet, a berlini, a Sturmnál zajlott kiállításai valamint az olasz futuristáknak köszönhető olaszországi tárlatai révén két fejlődési vonalban is számon tartja az európai művészettörténet-írás. Barátja Kádár Béla, és Rippl-Rónai ért még fel a magyar festészetből eddig a szemhatárig. Ehhez képest élete végéig a Kertész utca 22-ben élt egy kis lakásban, nővéreivel, egzisztenciálisan sosem érte el azt a szintet, amit külföldi hírneve akár lehetővé is tehetett volna számára. Bár Kieselbach ebben sorsszerűséget lát, magyar végzetet, azért meg kell hagyni, hogy a művészi elaprózódás Scheibernél - ahogy éppen ezekben az években az ugyancsak a pesti flaszter jellegzetes, sőt híres alakjává váló Karinthynál is -alkati adottság is kellett legyen.

Hősének életműve és életrajza iránt empátiával közelít Molnos, a monográfus, aki a tárlatot is rendezte. Kevés magyar festőről jelent meg már több monográfia, mondta a művészettörténész. Ugyanis kiadtak Svájcban a nyolcvanas években egy képeskönyvet, és megjelent régebben egy jól használható, bár nem túl igényes kiállítású monográfia Haulisch Lenke tollából is. A Fidelio kérdésére a szerző részletesen kifejtette, hogy miért ismerjük szerinte még mindig csak a Scheiber-életmű egy töredékét: "Nagyon sikeres volt, külföldön is könnyen eladható, stílusa is látszólag könnyen utánozható. De egyenetlen az életmű, ha vannak csúcsteljesítmények, mellette vannak tucatképek is. Így azután az a mezsgye, ami az eredeti és a hamis között van, nehezebben meghatározható: Lehet rosszul sikerült eredeti mű, és lehet ügyes hamisítvány, a kettő összecsúszik." A német- és az olaszországi kiállítások fényképein látható Scheiber-főművek közül egy sincs meg, feltehetően külföldön vannak, lappanganak. 

Scheiber Hugó: Római önarckép
Scheiber Hugó: Római önarckép

Molnos azt sem rejt véka alá, hogy ahogy a korábbi monográfiában, akár nála is becsúszhatott a négyszáz reprodukció közé kétséges szerzőségű alkotás, bár mindent elkövetetett, hogy ez ne történjen meg.

A Kieselbach Galéria mindennek szellemében ingyen vállalja a tárlat három hete alatt a magántulajdonban lévő Scheiber-képek eredetiségének vizsgálatát. Molnos szerint valószínűleg lehetetlen egy hiánytalan oeuvre-katalógust készíteni, az ő számításai szerint úgy másfélezer alkotás kétségtelen azonosításánál tartanak, holott Scheiber akár tízezer képet is készíthetett. Ezért a Galéria jól böngészhető honlapján igyekeznek minél több eredeti művet számba venni.

A tárlat november 21-ig látogatható.