Jenő

Harmadjára lett ő az év természetfotósa

2014.11.05. 12:03

Programkereső

Harmadik alkalommal vehette át a GDF SUEZ - Az Év Természetfotósa díjat Daróczi Csaba a pályázat november 4-ei díjátadóján a Magyar Természettudományi Múzeumban, ahol a beérkezett felvételek legjobbjaiból kiállítás is nyílt.

Magyarország és a régió legrangosabb természetfotós megmérettetését idén 22. alkalommal írta ki a naturArt - Magyar Természetfotósok Szövetsége. A GDF SUEZ - Az Év Természetfotósa 2014 pályázaton hazai és határon túli, profi és amatőr természetfotósok csaknem 4000 képe közül válogatta ki a legjobbakat a zsűri - közölte a díjátadót megelőző sajtótájékoztatón Radisics Milán, a naturArt elnöke.

Kiállítás az Év Természetfotósa pályázat képeiből
Kiállítás az Év Természetfotósa pályázat képeiből

Radisics Milán szerint a pályázat ezúttal minden eddiginél szorosabb versenyt hozott: a döntőben több mint hatvan alkotó 98 műve versengett. A szoros versenyt mi sem jelzi jobban, mint az a tény, hogy a zsűrizés során a két legjobb kollekció között végül alig néhány tized pontnyi különbség döntött. Csiba Péter, a GDF SUEZ Energia Holding Hungary Zrt. igazgatósági tagja kiemelte: Az Év Természetfotósa pályázat korábbi négyszeres győztese, a világszerte elismert magyar fotós, Máté Bence ezúttal mindössze egyetlen képpel szállt versenybe, de ez a fotó megnyerte a Napnyugtától napkeltéig kategóriát. Ugyanezzel a képpel Máté Bence a világ legfontosabb természetfotós pályázatán, a BBC Wildlife Photographer of the Year 2014 versenyen néhány hete megnyerte a madárfotók kategóriáját.

Daróczi Csaba
Daróczi Csaba

Korsós Zoltán, a Magyar Természettudományi Múzeum főigazgatója elmondta: az utolsó fordulóba jutott kilencvennyolc fotográfiából rendezett kiállításnak a múzeum kupolacsarnoka ad otthont 2015. január 5-ig. A döntős felvételekkel a közönség az Alexandra Kiadó gondozásában megjelenő, Az év természetfotói - Magyarország 2014 című kötetben is találkozhatnak. Az év ifjú természetfotósa - tavalyi győzelme után másodszor - Balla Tihamér lett, az év természetfotóját Selmeczi Dániel készítette.