Katalin

Vörösruhás nő a szőnyegen

2015.01.23. 06:58

Programkereső

Száz év után találkozik újra Rippl-Rónai József és Aristide Maillol a Magyar Nemzeti Galéria decemberben nyílt kiállításán, amely a két művész barátságának történetét meséli el. A tárlat kurátorával, Földi Eszterrel beszélgettünk. INTERJÚ

- Hol keresztezi egymást Rippl-Rónai és Maillol életpályája?

- 1890-ben találkoztak Párizsban. Ekkor még Maillol is festő szeretett volna lenni, az útkeresésük, pályájuk kezdetén jártak. Kiderült, hogy nagyjából hasonló művészeti problémákon törik a fejüket, ugyanazt gondolják a művészetről, mindketten a korszak francia szimbolista közegében mozognak otthonosan. Ez volt a gyorsan kialakuló barátságuk alapja. 1900-ig, amíg Rippl-Rónai Párizsban élt, szoros, napi kapcsolat volt kettejük között, amely művészetük alakulására is komoly hatással volt.

Földi Eszter
Földi Eszter

- Milyen dokumentumok alapján kaphatunk képet erről a barátságról?

- Összesen tizenöt levelet ismerünk, amelyeket Maillol írt Rippl-Rónaihoz, ezek jórészt már az elválásuk után születtek. Ezenkívül Rippl-Rónai visszaemlékezéseiben is lehet olvasni erről, valamint a másokkal folytatott levelezései alapján is képet alkothatunk róla, milyen közeli jó barátok voltak. És természetesen a kiállított művek is erről vallanak.

- Maillol is járt Magyarországon?

- Sajnos nem, noha a levelekben mindig elmondja, hogy mennyire szeretné meglátogatni Rippl-Rónait, ám mindig hozzáteszi, hogy milyen messze van. Akkor még nem volt olyan egyszerű az utazás, mint manapság. Jellemző, hogy amikor Maillol 1908-ban Görögországba utazott, ami művészete szempontjából nagyon fontos út volt, megírta Rippl-Rónainak, hogy távolságban szinte ugyanott van, mintha hozzá utazott volna. Egyszer láthatták még egymást, pont száz évvel ezelőtt, a világháború kitörésének előestéjén. Most ismét találkoznak, Budapesten.

- Mennyire gyakoriak az ilyen szoros, inspiráló művészbarátságok?

- Sok hasonlóra találhatunk példát. Az ő esetükben az a különlegesség, hogy nem arról van szó, hogy van egy nagy művész, mellette pedig egy kevésbé tehetséges, hanem két rendkívüli alkotóról van szó, akik a maguk területén kimagaslóak tudtak lenni. A pályájuk utóbb nem futott párhuzamosan, hiszen Maillol végül a szobrászatban teljesedett ki, de az, hogy a tanulóévekben így egymásra találtak, és életük végéig kapcsolatban maradtak, nem szokványos.

- Milyen hatás fedezhető fel a műveken, amit egymás művészetére gyakoroltak?

- Úgy fogalmaznék, hogy a műveik párbeszédet folytatnak egymással. Nincsen szó utánzásról, még amikor hasonló témákat dolgoznak fel, akkor is nagyon eltérően nyúlnak hozzá. Érezhető, hogy ugyanaz a törekvésük, nem az akkoriban népszerű látványos, realisztikus művészetet akartak művelni - mint például Munkácsy Mihály, aki Rippl-Rónai pártfogója volt miután Párizsba érkezett -, hanem sokkal intimebb, csendesebb, a lélek rejtelmeit megmutató kifejezési mód érdekelte őket. Jellemző, hogy pályájuk kezdeti időszakában, az 1890-es évek elején mindketten női portrékat festettek, amelyekből szép válogatás látható a kiállításon. Ezeken jól megfigyelhető, hogy ugyanazok a problémák foglalkoztatták őket, de mégis más végeredmény született. Rendkívül gyakran csereberélték egymás között motívumokat, amelyek aztán más-más módon köszöntek vissza a képeken. Például Rippl-Rónainak a Vörösruhás nő címet viselő híres szőnyege szinte a megszólalásig hasonlít Maillol egyik főművének, Az elvarázsolt kertnek az egyik nőalakjára, mégis egészen más a kettő. A kiállításon egymás mellett csodálhatjuk meg ezt a két alkotást.

Rippl-Rónai József: Vörösruhás nő - részlet
Rippl-Rónai József: Vörösruhás nő - részlet

- Milyen részei vannak még a kiállításnak?

- Öt nagy egységre tagolódik a tárlat. Az első két rész a pályájuk elejére koncentrál, itt kaptak helyet a már említett női portrék, illetve az intim otthoni foglalatosságokat bemutató művek. A harmadik nagy egység a szőnyegekből nyújt válogatást. Maillol 1893-ban kezdett szőnyegtervezéssel foglalkozni, Rippl-Rónai pedig egy évvel később követte a példáját. A következő egység az 1894-től kezdődő szakaszát mutatja be életüknek, ez volt az az év, amikor Rippl-Rónai az Öreganyám című képével nagy sikert ért el a párizsi Salon kiállításán. A festmény tulajdonképpen belépőként szolgált számára a párizsi szimbolista körökbe, többek között Gauguin elismerését is kivívta vele. Ekkor ismerkedett meg a Nabis festőcsoporttal, akik tagjaik közé fogadták őt, majd később Maillol-t is. A Nabis-kal kitárult előttük a világ, pezsgő kulturális közegbe kerültek, írók, költők, színházi szakemberek, zenészek között tudtak dolgozni. Maillol ekkor kezdett el komolyabban plasztikával foglalkozni, tehát ez számára is egy nagyon fontos időszak volt. A tárlat következő egysége egy olyan fontos impulzussal foglalkozik, ami Rippl-Rónainak az egész pályáját megváltoztatta: a párizsi tartózkodás legvégén, 1899 őszén négy hónapot töltött Maillol szülőfalujában, Banyuls-sur-Merben, a Pireneusok lábánál. Itt a korábbi szürke-fekete-barna, tehát elsősorban sötét tónusú palettája kivilágosodott a mediterrán színek és a fény hatására. Nagyon tetszett neki ez a vidék, rengeteg képet festett a lejtőkről, a dombokról, a fákról és a tengerről. 1900 körül Rippl-Rónai elhagyta Párizst, és 1902-ben végleg hazatelepült. A kiállítás utolsó része már ezt az időszakot mutatja be nagy vonalakban, a főbb művekre koncentrálva.

- Milyen alkotásokat emelne még ki a kiállításból?

- Olyan szerencsés helyzetben vagyunk, hogy szinte kizárólag főműveket tudtunk kiállítani. Rippl-Rónai fontosabb munkáinak nagy része található a Nemzeti Galéria gyűjteményében, de nagyszerű partner volt a kaposvári Rippl-Rónai Múzeum, ahol az életmű jelentős része található, az Iparművészeti Múzeum is nagylelkűen a rendelkezésünkre bocsátotta a már említett Vörösruhás nő szőnyeget és a magángyűjtők is rengeteget segítettek. Maillol kiállított művei kapcsán is elmondható, hogy a fontos alkotásokat sikerült összegyűjtenünk. A párizsi Maillol Múzeum, amely a művész hagyatékának nagy részét őrzi, szívvel-lélekkel támogatta a kiállítást, harmincöt kiváló főművel álltak rendelkezésünkre.

Rippl-Rónai József: Aristide Maillol portréja,1899
Rippl-Rónai József: Aristide Maillol portréja,1899

Ezek közül tehát nehéz egyet-egyet kiemelni, de talán Rippl-Rónai Maillol-ról festett portréját említeném meg, amely a már emlegetett 1899-es dél-franciaországi tartózkodás alatt készült és nagyon érzékletes bizonyítéka kettejük barátságnak, benne van az az érzelem, amely összefűzte őket. A kortárs kritika is, mint Rippl-Rónai egyik főművét értékelte, dicsérték azt a fantasztikus kompozíciós megoldást, ahogy a háza teraszán álló művész mögött a falu épületei, mint absztrakt-geometrikus alakzatok jelennek meg. Ez a mű 1936 óta nem volt Magyarországon. Tulajdonosa már a múlt század elején Petrovics Elek, a Szépművészeti Múzeum egykori igazgatója volt, aki a Rippl-Rónai család közeli barátjának számított. 1928-ban, a múzeum Új Magyar Képtár névre keresztelt kiállításán mint saját tulajdonából kölcsönadott letétet állította ki ezt a bizonyos portrét. Itt volt látható Petrovics 1936-os nyugdíjba vonulásáig a kép, amikor is a párizsi Jeu de Paume Múzeumnak ajándékozta, és onnan került később a Musée D'Orsay gyűjteményébe, akik most nagylelkűen kölcsönözték nekünk ezt az alkotást.

- Szóba jött, hogy Franciaországban is megrendeznék a kiállítást?

- A Maillol Múzeum igazgatója szerint ez egy olyan, a párizsi publikum számára is fontos tárlat, amit nagyon szeretnének ők is bemutatni. Folynak róla a tárgyalások.