Ilona

Február 13-án búcsúztatják Gross Arnoldot

2015.02.10. 14:30

Programkereső

Február 13-án vesznek végső búcsút Gross Arnoldtól; a Kossuth- és Munkácsy-díjas grafikust, festőművészt, a nemzet művészét 14 óra 30 perckor a Farkasréti temető Makovecz-termében búcsúztatják római katolikus gyászszertartás szerint.

A kortárs grafikus nemzedék egyik legnagyobb alakja életének 86. évében január 22-én hunyt el. A művészt az Emberi Erőforrások Minisztériuma saját halottjának tekinti.

Gross Arnold
Gross Arnold

Gross Arnold 1929. november 25-én született Tordán. 1947-ben szökött át Romániából Magyarországra. A főiskolán Hincz Gyula, Kádár György, Konecsni György és Koffán Károly voltak mesterei, de erősen hatott rá Van Eyck, Kondor Béla és Szabó Vladimir művészete is. Festőnek készült, majd tanulmányozta Rembrandt és Dürer rézkarcait, maga is ilyeneket kezdett készíteni. Folyamatosan dolgozott a rézkarcműfaj teljes megújításán, hogy a korábbi egyhangú, fekete-fehér műveket a szivárvány színeiben pompázó, sodró lendületű, de mégis nyugalmat és harmóniát sugárzó alkotások váltsák fel. Művein egyetlen apró négyzetmilliméter sem maradhatott szabadon, minden helyet sajátos tündérvilágának városai és lakói, apró lényei, virágai, fái, csodanövényei népesítik be.

Több egyéni kiállítása volt Magyarországon, de neve a külföldi közönség körében is ismerősen cseng, hiszen többször állított ki Rómában, Tokióban, Amszterdamban, Londonban, Los Angelesben, Hamburgban és Bécsben. 1966-ban és 1968-ban a Krakkói Grafikai Nemzetközi Biennálén nemzetközi első díjat kapott, képeit megvásárolta a varsói múzeum. Munkásságáért 1955-ben és 1967-ben Munkácsy Mihály-díjat kapott, 1987-ben érdemes művész lett, 1995-ben Kossuth-díjjal tüntették ki, 2008-ban Prima díjat, 2009-ben Pro Urbe Budapest díjat vehetett át. 1993-tól a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia tagja. A Nemzet Művésze díjjal 2014 novemberében ismerték el munkásságát.

Gross Arnold: Budapest
Gross Arnold: Budapest

Nagyméretű kompozíciói közül a Művészek kertje a Hotel Duna Intercontinentalban, a Kertvárosi álom pedig a Buda Penta Hotelben található. Könyvei is nagy sikert arattak: az Adamis Annával közösen készített Versek és képek, valamint az 1985-ben megjelent Gross Arnold emlékkönyve pillanatok alatt elfogyott a boltokból. Utolsó kiállítása 2014 februárjában nyílt meg a budapesti Cultiris Galériában, önálló bemutatóhelyét, a Gross Arnold Műtermet tavaly szeptemberben avatták fel a XI. kerületi Bartók Béla úton.