István, Vajk

Lopott volt a budapesti kiállítás világhírű szobra?

2015.03.23. 10:43

Programkereső

Váratlanul összecsomagoltatta és elszállíttatta a budapesti természettudományi múzeumból holland tulajdonosa azt a világhíressé vált Buddha-szobrot, amelynek belseje egy mumifikálódott szerzetest rejt - tudta meg a Hszinhua hírügynökség. A múzeum szóvivője március 21-én az ügyről elmondta, lehet, hogy a szobor Budapesten volt látható utoljára.

Kiss Stefán Mónika, a múzeum szóvivője a március 20-án délután történtekről a Hszinhua hírügynökségnek úgy nyilatkozott, hogy a lépést "megdöbbentőnek és sajnálatosnak" tartja. Sem a tulajdonos magánszemély, sem a szállítási vállalat nem adott magyarázatot a múzeum vezetésének a döntésről. A tulajdonos nem indokolta meg döntését, de a szerződés szerint "megtehetik, hogy bármikor elviszik a tőlük kölcsönzött tárgyakat".

A mumifikálódott holttestet rejtő Buddha-szobor (Forrás: Természettudományi Múzeum)
A mumifikálódott holttestet rejtő Buddha-szobor (Forrás: Természettudományi Múzeum)

A múzeum Múmiavilág című kiállítása, amelynek a szobor a központi darabja volt, Budapesten május 17-ig látható, majd Luxembourgba menne tovább. "Lehet, hogy ez a Buddha-múmia itt, Budapesten volt látható utoljára" - hangsúlyozta Kiss Stefán Mónika. Az intézmény a hollandiai Assen város Drents Múzeumától kapta kölcsön a szobrot, amely egy magángyűjtő tulajdona, az illető 1996-ban vásárolta.

Szikossy Ildikó antropológus, a kiállítás egyik kurátora a Hszinhuának elárulta, hogy a múzeum március 20-án délelőtt kapott partnerétől egy telefonhívást, amelyben arról tájékoztatták, hogy a tulajdonos a szobor visszakérése mellett döntött és egy autó úton van érte. A tulajdonos maga nem jelent meg a csomagolásnál. Korábbi hírekből úgy tudni, hogy a tulajdonos egy rést vett észre a szobor talapzatán, és gyanítani kezdte, hogy rejt valamit az alkotás. Miután tavaly az amsterdami Meander egészségügyi központban CT-vel megvizsgálták, kiderült, hogy a szoborban egy párnán ülő, 30-40 éves szerzetes 900 éve mumifikálódott teste van. Azt is megállapították, hogy a test önmumifikálásnak köszönhetően konzerválódott. A párnát 300 évvel később helyezték el alatta a szobor belsejében.

A természettudományi múzeumban szintén kiállított párnán talált kínai karakterekből arra lehet következtetni, hogy a szerzetes neve: Csang Liu-csüan. A kínai médiában képes beszámolókkal nagy visszhangot kapott a budapesti kiállítás főszereplője, s nemrégiben megjelent hírek szerint a délkelet-kínai Fucsien tartomány Jangcsun nevű falujában élők állítólag "ráismertek". Azt gyanítják, hogy azonos a templomukból 1995-ben ellopott Buddha-szoborral.

Szakemberek szerint a világon mára mindössze 20-25 önmagát mumifikált szerzetes teste maradt fent.