Lukács

A nagyvilági Batthyány Gyula kisvilága

2015.03.24. 06:58

Programkereső

Igazságszolgáltatás mottóval a Kieselbach Galéria Scheiber Hugó után Batthyány Gyula életművét próbálja meg kiemelni a művészettörténeti kánon szürke zónájából. Ég és föld - vagy mégsem? KRITIKA

A Kieselbach Galéria megint feladja a leckét azzal, hogy hat teremben összesen több mint 100 alkotást mutat be gróf Batthyány Gyula (1887-1959) meglepően egységes, bár több mint fél évszázadot átfogó életművéből, amit ezúttal is reprezentatív album megjelenése kísér. Az igazságszolgáltatás gesztusáról a megnyitón Kieselbach Tamás, a galéria vezetője elmondta, hogy tudatos koncepció alapján indultak el. Ezeknek a tárlatoknak az a célja, hogy megpiszkálják az évtizedek alatt kialakult értékrendet, hogy olyan alkotókat mutassanak fel, akik nincsenek helyükön sem a közvélekedés, sem a tudomány nézőpontja felől nézve.

Ahogy Scheiber kapcsán, most sem az a céljuk, hogy piedesztálra emeljék a festőt, nem a feltétlen, kritikátlan elismerés, hanem az, hogy - ahogy ő fogalmazott - "ezek a kihívásos festészetek" a megérdemelt helyükre kerülhessenek. Cáfolhatatlan érve Kieselbachnak, hogy "egy ország nem tekintheti semminek" ezt az oeuvre-t, nem lehet mellette szó nélkül elmenni. Ebben ugyan van némi túlzás, hiszen azért eddig sem ez volt a helyzet (a Műterem Galéria 1997-ben egyéni kiállítást szentelt neki, kis füzetet is kiadtak az alkalomból, Batthyány képei a Kieselbach második aukciója óta állandóan bekerültek az árverésekbe, és nem csak nála fordultak elő, az új monográfia szerzője pedig bátran támaszkodhatott 2007-ben megjelent, korábbi könyvére a festőről, bár azóta sok ismeretlen, lappangó mű felbukkant), de attól még az érvelés indokolt; a hiány, Domokos Mátyás szavával szólva a leltárhiány akkor is nagyon súlyos.

Az is nyilvánvaló, hogy az életmű kiretusálása a magyar művészet történetéből az ötvenes években kezdődött, visszavételére pedig nem történt érdemi kísérlet a rendszerváltás előtt. Maga Kieselbach is, éppen úgy, mint Scheiber esetében, a Nemzeti Galéria kiviteli osztályán dolgozva figyelt fel rá még a nyolcvanas évek első felében, amikor már BÁV aukciókon felbukkantak Batthyányk, és több kereskedő is külföldre vitte őket. Akkor néhány ezer forintot adtak értük, most 15-20 millióról indulnak az aukciókon, mondja Kieselbach, aki viszont tudatosan megy szembe az árral; Batthyány szerepelt már kétkötetes, pazar magyar festészeti albumában is több mint tíz éve.

Batthyány Gyula: Önarckép
Batthyány Gyula: Önarckép

A Scheiber-Batthyány kontraszt nem is igen lehetne nagyobb - fejtegette Molnos Péter művészettörténész, a kiállítással egy időben napvilágot látott reprezentatív monográfia szerzője, a kiállítás kurátora. Mint elmondta, mindig igyekszik személyükben is elképzelni hőseit, Scheiberről akkor egy embernagyságú makettet állítottak ki egy fotó alapján. Míg Scheiber egy 100 kiló körüli, de csak 160 cm magas, köpcös, kövérkés férfi volt, aki ráadásul hamar megkopaszodott, gróf Batthyány Gyula két méter közeli magasságával, mindig kifogástalan eleganciájával elnyerte a legelegánsabb magyar férfi díját az olvasóktól 1922-ben, a Színházi Élet szavazásán. Most Batthyány önarcképe adja meg az alaphangot a bejárattal szemben.

Nem csak figurájukban nincs közös, sorsuk sem igen lehetne eltérőbb. Míg Scheiber (1873-1950) szegénysorsú zsidó családból származóan egész életét szegénységben élte le, gróf Batthyány Gyula a magyar arisztokrácia csúcsán született 1887-ben, Európa egyik legpatinásabb családjában, kivételes körülmények között; dédunokája az első magyar felelős kormány fejének, a vértanú Batthyány Lajosnak. Ha össze lehet valamiben hasonlítani őket, hiszen felfogásuk is éppen olyan távol állt egymástól, mint sorsuk, bár kortársak is voltak, akkor legfeljebb abban, hogy provokatív életművet hoztak létre - értékelt Molnos. Főleg ezért, és részben atipikus társadalmi-társasági helyzetük miatt egyiküket sem integrálta a magyar művészettörténet, 1945 után pária sors jutott nekik.

Batthyány Gyula képei a kiállításon
Batthyány Gyula képei a kiállításon

Batthyány tanulmányait Vaszary János növendékeként a budapesti Képzőművészeti Főiskolán kezdte. Később Angelo Jank tanítványaként a müncheni akadémiát látogatta, majd három éven át a párizsi Julian Akadémián képezte magát. Nagy hatással volt művészetére Szamoljovics Bakst, a Gyagilev-balett díszlettervezője, és a balett világa. Sokat utazott, évekig Firenzében és Nápolyban dolgozott, de járt Észak-Afrikában és Kis-Ázsiában is. A bicskei művésztelepet 1922-ben saját birtokán alapította meg. Tagja volt a Céhbeliek Társaságának és a Benczúr Társaságnak is. Már 1914-ben úgy jellemezte egyik kiállítását - származásának tükrében - a Nyugat kritikusa, hogy "valóban a legritkább dolgok közé tartozik, hogy ily viszonyok mellett ne az élet művészetének keresésében, vagy legjobb esetben a politikában találja meg szórakozását és céljait valaki." Török Gyula értékelése jórészt az egész életműre igaz lesz: "a szemlélő kénytelen meglepetést érezni e műalkotások között, olyannyira más világba jutott, a fantázia, a színek és formák játékának oly területére lépett, az eredetiség oly bőségesen árad feléje, a tehetség verejtékezés nélküli, könnyed megnyilatkozása oly kellemesen érinti. Meggyőződésünk, hogy alkotójuk született rajzolótehetség."

Batthyány Gyula képei a kiállításon
Batthyány Gyula képei a kiállításon

A két világháború közti években már állandósultak témái, amelyek nagyjából a Kieselbach-beli kiállítás beosztásához is alapul szolgáltak: a társasági élet, a színpad, a sport és főleg a lóverseny, meg a boksz. A Horthy-korszak uralkodó osztályának és legdivatosabb sztárjainak keresett portréfestője. Képein teljes mértékben át tudja adni izgalmát, amit messzi földeket érintő utazásai során érzett, az egzotikum varázsa sugárzik ezekről. Különleges helyet foglal el a Széchenyit ábrázoló tablója, amely a régi nemzeti romantikus klisének ad új értelmet.

Nagyon kedvelte a tömegjeleneteket, különösen történelmi témáknál. Sokszor nemigen törődik a klasszikus kompozíciós erényekkel: az egyes figurák megrajzolására koncentrál. Tanulságos egy 1942-es, tehát már a háborús és a náci ideológiai szempontokat rajta számonkérő kritika: "Elfinomodottság, bizonyos mértékű kifacsartság, szexuális neuraszténia és hyperaesthézis, rokokós díszítő vágyak, arisztokratikus hétköznapkerülés és néha megvető fintorok szövődtek össze eddig Batthyány meglehetősen grafikai ízű festményein olyan különös együttessé, melynek festőisége alig volt, színei néhány inkább piszkos, mint, tiszta sárgás, zöldes, feketés árnyalatból tevődtek össze. Annyi azonban bizonyos, hogy velük Batthyány Gyula egy olyan formavilágot teremtett magának, amely teljesen és csak az övé volt." Ezek az elvárások persze majd visszatérnek a szocialista realizmus kötelezővé válásának idején.

Batthyány Gyula: Fekete akt függőágyban, 1934 k.
Batthyány Gyula: Fekete akt függőágyban, 1934 k.

Batthyányt '45 után kitelepítették, inasa, Szabó László fogadta be Polgárdiban, az ötvenes években koncepciós perben bebörtönözték, az ÁVH borzasztóan megkínozta. Szabadulása után mégis úgy kezdett újra festeni, mintha mi sem történt volna. Miközben nagy távlatokat fog át a történelmi és főleg művészettörténeti korok egymásutánja tekintetében Batthyány pályája elég, ha egy másik kortársára, Kassák Lajosra (1887-1967) gondolunk, hogy milyen fordulatokat vitt véghez az ő munkássága a vérzivataros huszadik században, Batthyány képei a legtöbb formai jegyet nézve állandóságot mutatnak. Ezt persze erénynek is tarthatjuk: El Grecótól, a szecessziótól, Vaszarytól, és a főleg a manierizmusból, de akár még a rokokóból is tanulva hamar kialakult saját világa, amihez végig ragaszkodott. Aki egyszer közelebbről megnézett egy Batthyányt, könnyen felismerheti egyéb munkáit. Ennek az éremnek a másik oldala az, hogy az egzotikum, a társasági élet, a történelmi és tömegtablók, a művészeti és politikai felső tízezer portréi viszont valahogy mégis behatárolt témavilágot adnak, az esztétikum keresése által meghatározott perspektíva leszűkíti (nagy)világlátását, a drámai helyzeteket az artikulált mozdulatok, a közelképek helyettesítik a nagyobb méretű vásznakon is.

Batthyány Gyula képei a kiállításon
Batthyány Gyula képei a kiállításon

Művelt festő volt, aki szeretett idézni az elmúlt korokból - jelentette ki Molnos. A monográfust arról is megkérdeztem, hogy mi lehet a magyarázata annak, hogy sok Batthyány-alak lényegében arc nélkül jelenik meg, lárva-szerű maszkot látunk, álcát, vagy néha egyáltalán nincs kidolgozva a figura arca. Talán a saját identitás elrejtése a célja? Ez is benne van, válaszolt Molnos, és még inkább az, hogy ezek a lárvaarcú figurák megfeleltek a harmincas évek divatjának. Batthyányval több interjú is készült az évtizedben, hiszen a divat, a szépségideál és a kozmetika szakértőjének számított. Sokszor az aktuális kozmetikai trendeket részletezi ezekben, és elmondja, hogy Párizsban például teljesen maszk-szerű arcokat festenek maguknak a nők, nagyon élénk szájjal. A festőt a korabeli smink és a kozmetikai divat is megihlette, és ebből stíluselemet alakított ki magának. Mindez egy másik tengely mentén is értelmezhető - hívta fel rá a figyelmet a művészettörténész. Batthyány a nemek közötti határt többször elmosta, nála a nők férfinak látszanak, a férfiak nőnek. Biszexuális volt, mert bár volt családja, felesége és gyereke, de tudunk olyan kapcsolatairól, amelyek férfiakhoz fűzték. Ez is lehet az oka, hogy ezek a maszk-szerű arcok elrejtik az identitást - fejtegette. A korban olyan hangsúlyos androgün eszmény a tízes évektől kezdve végigkíséri ezt a festészetet, különösen emblematikus Szent Sebestyén ábrázolását kell megemlíteni ezzel kapcsolatban.

Batthyány Gyula: Hölgy fejdísszel, 1930-as évek eleje
Batthyány Gyula: Hölgy fejdísszel, 1930-as évek eleje

A kiállított alkotások mennyisége révén ez az eddigi legnagyobb Batthyány-kiállítás, de még ennél is bővebb anyagot fog bemutatni a győri Rómer Flóris Múzeum, ahova még idén tavasszal átkerül a Kieselbach-féle képanyag és néhány további alkotás. Ennek ellenére, és az új monográfiájában reprodukált 150 képet idesorolva sem vált még közkinccsé az életmű. Csak mostanában fordult elő először, hogy közgyűjtemény újonnan vásárolt tőle képet, de állandó kiállításaikban eddig nem szerepeltek. Mivel nagyon sok gyűjtő és tulajdonos emigrált 45 és 56 után, ezért Molnos becslése szerint ez csak az oeuvre egyötöde, a többi lappang, bizonyára leginkább külföldön. Van még tehát még mit tennie a magyar művészettörténetnek a Batthyány-oeuvre kapcsán.