Tekla

Aj Vej-vej is a "lelkiismeret nagykövete" lett

2015.03.24. 16:49

Programkereső

Aj Vej-vej kínai képzőművész, ellenzéki aktivista, aki már több éve házi őrizetben van hazájában, és Joan Baez amerikai folkénekes kapja idén az Amnesty International legrangosabb kitüntetését, A lelkiismeret nagykövete-díjat.

A londoni székhelyű emberjogi szervezet március 24-ei közleménye emlékeztetett, hogy a díjjal "azokat ismerik el, akik életük és munkásságuk révén vezető szerepet töltenek be az emberi jogokért vívott harcban". "Munkásságán keresztül Aj Vej-vej arra emlékeztet bennünket, hogy az egyén önkifejezésének szabadságát meg kell védeni, nem csupán a társadalom, hanem a művészet és az egész emberiség érdekében" - idézte a közlemény Salil Shettyt, a nemzetközi szervezet főtitkárát. Az amerikai folkénekest méltatva Shetty úgy fogalmazott: "igéző hangjával és a békés tüntetés, valamint a mindenkit megillető emberi jogok iránti rendíthetetlen elkötelezettségével Joan Baez immár több mint öt évtizede a jóság legyőzhetetlen harcosa".

Aj Vej-vej
Aj Vej-vej

A kitüntetettek május 21-én egy berlini ceremónián vehetik át az elismerést. Az 57 éves Aj Vej-vej szinte biztosan nem fog tudni személyesen részt venni az ünnepségen. A kortárs művészet egyik legismertebb alakja jelenleg dolgozhat és alkotásait külföldön is értékesítheti, ám nem rendezhet kiállítást hazájában, nem kap útlevelet és állandó megfigyelés alatt tartják. A művészt 2011 tavaszán 81 napig börtönben tartották adócsalás vádjával. Az alkotó a korlátozások ellenére is aktív: tavaly szeptemberben a San Franciscó-i Alcatraz börtönben nyílt kiállítása, amellyel a világban politikai okokból bebörtönzött emberek előtt kívánt tisztelegni.

A lelkiismeret nagykövete-díj korábbi kitüntetettjei közt van Malala Juszufzai, a nők oktatáshoz való jogáért küzdő fiatal pakisztáni lány, akit a tálibok majdnem meggyilkoltak, Nelson Mandela néhai dél-afrikai elnök, az apartheid elleni harc hőse és Aung Szan Szú Kjí, a mianmari (burmai) ellenzék vezéralakja.