Olivér

Katarina Šević: „Gondolatoknak, tudásnak, képzőművészetnek nem lehetnek határai”

2015.09.22. 12:23

Programkereső

2000 óta él Magyarországon a Leopold Bloom-díj idei nyertese, akivel a nyertes projektről, nemzetközi színtérről és identitásról beszélgettünk.

- Nem kizárólag hagyományos műteremben dolgozol. Egy 2012-es projektedben a gázgyári lakótelep elhagyatott színpadát vettétek birtokba, míg a mostani pályázatra beadott munkádban szintén egy külső helyszín lett a központi elem.

- A munkáim kiindulópontjai gyakran helyszínek, könyvek, vagy akár tárgyak – ezek olyan dolgok, amik számomra fontos jelentést hordoznak és olyan témákat képviselnek, amikről érdemes beszélni.

- A zsűri részt vett műterem látogatáson is. Nálad ez hogyan zajlott?

- Úgy készültem, hogy bemutatom nekik a három legújabb projektemet. A zsűritagok közben sok mindent kérdeztek, és ebből egy nagyon izgalmas beszélgetés kerekedett, ami teljesen eltért attól, amivel készültem. Egyéb projektek is szóba kerültek és fény derült néhány komplexebb, projekteken átívelő összefüggésre is.

- A nyertes munkád címe Alfred Palestra. Hogyan kapcsolódik ez a korábbi munkáidhoz, a történelem- és múlt értelmezésedhez?

- Érdekelnek a múlt rétegződései, a párhuzamos és ellentétes történelmi események metszetei, amelyek a mi korunkban és társadalmunkban is analógiákra találnak. Ez a projekt, ami a Tehnica Schweiz művészpárossal (László Gergellyel és Rákosi Péterrel) együttműködésben készült, több ponton kapcsolódik a korábbi munkáinkhoz. Dolgoztunk már tárgyakkal, jelmezekkel, díszletekkel, archívumokkal, szövegekkel és performansszal is, de itt most új területekre eveztünk – ez a performansz gimnazistákkal készült, iskolában valósult meg, és nem kiállítótérben. Ez tulajdonképpen egy alternatív pedagógiai módszer, ami a résztvevők számára – egy csoporton belül – lehetővé teszi egy konkrét történelmi egybeesés örökségének feldolgozását. A hagyományos történelemtanulással szemben itt számos egyenrangú narratíva válik olvashatóvá párhuzamosan és a „tanuló” teljes szabadságot élvez abban, hogy megszerkessze a saját történetét.

- Hogyan találtál a témára?

- Több mint egy évet dolgoztunk azon, hogy végül megvalósulhasson ez a workshop a diákokkal. Rengeteget olvastunk, idézeteket választottunk meg közel hatvan könyvből. Egyszerre három nyelven dolgoztunk, mert a könyveinknek jelentős része nem jelent meg magyarul. Több munkafolyamatban szakemberekkel dolgoztunk együtt. Közben folyamatosan terveztük és készítettük az eszközeinket, a workshophoz és performanszhoz szükséges kellékeket, tárgyakat. Maga a workshop a diákokkal két hétig tartott Rennese-ben, egy hétig Budapesten és mindkét esetben egy-egy közel 3 óra hosszú előadással fejeződött be.

- Milyen szerepet tölt be ez a performatív esemény a projekt egésze szempontjából?

- Ez a projekt nem pusztán egy performansz, nem az a legfontosabb benne. A nyilvános előadás annak a közös munkafolyamatnak volt az utolsó lépcsőfoka, amit a gimnazistákkal folytattunk. Hangsúlyozom, hogy ennek a folyamatnak a célja elsősorban az elmélyülés, a megértés és nem maga az előadás. A módszer természetesen bárhol és bármilyen kontextusban alkalmazható.

Alfred Palestra, performansz, 2014
Alfred Palestra, performansz, 2014

- A díj célja a nemzetközi karrier segítése. Rendszeresen dolgozol külföldi kapcsolódású projekteken. Számodra mit jelent a nemzetközi színtér?

- Mindig is fontos volt számomra, hogy nemzetközileg aktív legyek. Gondolatoknak, tudásnak, képzőművészetnek nem lehetnek határai egy adott földrajzi kötöttség miatt. Viszont mindig is fontosnak tartottam a helyi jelenlétet és az interakciót a saját környezetemmel. Lehetőségeim szerint ezért mindig is próbáltam aktív szereplője lenni a budapesti (magyar) művészeti szcénának. 2003 óta másokkal együtt különböző artist-run helyeket vezettem, ahol beszélgetéseket, kiállításokat és egyéb programokat szerveztünk (Dinamo, Impex). Az utóbbi években kiadói programon, kiadványokon dolgozunk (Lumen Fiók). Hozzá kell tennem, hogy ez mind önkéntes, saját kezdeményezésű munka.

- A díjátadón kihangsúlyoztad, hogy fontos számodra, hogy bevándorlóként is megnyerhetted ezt a díjat. Mire gondoltál pontosan?

- Többek között azt is mondtam a díjátadón, hogy bevándorló vagyok (2000 óta élek Budapesten) és hogy azoknak az embereknek szeretnék köszönetet mondani, akik támogattak, segítettek, elfogadtak, akik miatt tudtam itt élni és fejlődni. Ez volt első olyan nyilvános alkalom, ahol ezt elmondhattam, és úgy éreztem, hogy ezt a lehetőséget a jelenlegi bevándorláspolitikánk fényében egy nagyon fontos pillanatban kaptam.

- Az indentitásod részét képezi a származásod? Reflektálsz rá a munkáidban?

- Igen. De a származás egy összetett dolog, és nem pusztán a nemzeti hovatartozást jelenti. Az indentitás és annak megértése változik az ember élete során. Az önmagunkról alkotott képünk egyre komplexebb és gazdagabb lesz, hacsak nem próbáljuk erővel lecsupaszítani, leegyszerűsíteni valami korlátozott dologra vagy közösségre.

- Hol tervezed kiállítani a mostani munkádat?

- Még nem tudom, de már nagyon várom és őrülök a lehetőségnek. Új munkákon fogok dolgozni, és munka közben fog alakulni, hol lenne legjobb bemutatni őket.