Fábián, Sebestyén

Shanghai arcai Tihanyba érkeztek

2015.12.01. 12:08

Programkereső

Különleges válogatást láthat a közönség a KOGART Tihany Galériában: november utolsó vasárnapján nyílt a kiállítás, amely a 20. századi kínai művészetbe enged bepillantást a shanghai Liu Haisu Art Museum jóvoltából.

A kiállítás az 1920-1960 közötti Kínába vezet minket, ahol két alkotó, „Janus” (Jin Shiseng fotóművész) és az „Elveszett” (Tan Huamu festőművész) művein keresztül fedezhetjük fel a modern kínai nagyváros mindennapjait.

A 20. század első felében a művészek a „régi” és a „modern” közötti átmenetet, a fejlődés útját keresték, és ebben az útkeresésben a modern fejlődés egyik sarkköve, s egyben kapcsolódási pontja az urbanizált nagyváros lett. A modern nagyvárosi lét felgyorsította a modern fotó- és festőművészet fejlődését is, maga a nagyváros külső megjelenése és belső mindennapjai pedig a korbeli művészek népszerű témáivá váltak.

A most bemutatott két művész, „Janus” és az „Elveszett” ugyanabban az időszakban alkottak, noha egyikük a kamera lencséjének, másikuk festőecset segítségével. Szemléletmódjuk és kifejezésmódjuk folyamatosan változott, így ezek a látszólag össze nem függő munkák jól tükrözik a társadalom akkori állapotát és átalakulását.

A mostani kiállítás előzményének tekinthető a 2013-ban a shanghai Liu Haisu Múzeumban megrendezett a „Fény és árnyék – Jin Shisheng fotóművészete” című kiállítás. A Tihanyban látható fotóválogatás egyfajta esszenciája a két évvel ezelőtti kínai kiállításnak.

A most bemutatott válogatáshoz Gu Zheng írt tanulmányt Janus Jin Shiseng címmel, Tan Huamu munkásságáról szintén megjelent egy elméleti írás, az „Elveszett” címmel. Ez a két tanulmány a magyar közönség segítségére szolgál a művek értelmezéséhez, és a kiállítás élvezetéhez, amely január 24-ig tekinthető meg.