Jenő

A zsűri elnöke: Darth Vader

2015.12.08. 11:02

Programkereső

Pár hete a csapból is a Star Wars folyik, nem meglepő, hogy egyes múzeumok is felszállnak a ringlispílre. A Műszaki Tanulmánytárban december 12-én például újrajátszhatjuk a Yavini csatát is.

Ismert tény a rajongók előtt, hogy a Yavini csata a galaktikus polgárháború egyik legfontosabb ütközete volt, amelyben a lázadóknak sikerült elpusztítaniuk az első Halálcsillagot, és Luke Skywalker megtette az első lépést Jedivé válása útján. December 12-én 16 órától ezt is feleleveníti a Műszaki Tanulmánytárban rendezett Star Wars-délután  –   igaz, csak torpedóval. A programok között lesz Quiz-night Star Wars Edition, jelmezverseny (amelynek elnöke Darth Vader!), valamint a Star Wars és a populáris kultúra viszonyával foglalkozó előadás is.

Kétféle torpedót lehet játszani, az egyikben ugyebár a Yavini csatát játszhatják újra az érdeklődők, míg a másik csatában pont kerül a régi kérdésre, hogy egy csillagromboló mit kezdene az Enterprise D-vel? Azaz a Birodalom erői csapnak össze a Föderációs Csillagflotta hajóival.

A kvízjátékon mozijegyeket, plakátokat, könyveket, naptárakat lehet majd nyerni. A jelmezversenyre csak a Lázadók Szövetsége jelmezekkel lehet nevezni, a verseny első három helyezettje ajándékot kap. Egész idő alatt lesz rajongói filmek vetítése, csillámtetoválás és szereplő-kereső játék.

Részletek  itt  érhetőek el.