Zalán

Feltupírozott jellemek

2016.04.21. 15:34

Programkereső

Nem szeretik ma Magyarországon a grafikát. De annak, aki szereti, Ráskai Szabolcs kiállítása maga a Kánaán.
Ráskai Szabolcs Jellem-Tupír című kiállításán jártunk az Art9 Galériában, a grafikusművésszel interjút is készítettünk a kiállítás megnyitó előtt.
Ráskai Szabolcs
Fotó: Fátrai László

A falakon emberszerű maszkok láthatóak hétköznapi tevékenységek közben. Ha nagyon meg kéne határozni a stílust, talán a konceptuális figuratív ábrázolás értelmezhető leginkább a képekre. Iszonyatos mélységekből érkezik a mondanivaló, a „nem hallok, nem látok, nem beszélek” feldolgozása.

Jellem-Tupír
Fotó: Fátrai László

A mai okostelefon-imádat is megjelenik a képeken. Az alakok elvesztették valódi ember mivoltukat, leporladt róluk a kontaktuskeresés vágya. Nem is látnak bennünket, nem is léteznek a materiális valóságban. Örvénylő szellemalakok, akik arra koncentrálnak, sikerül-e helyesírási hiba nélkül válaszolni a facebookon, a twitteren. Az alkotó nem fűz magyarázatot a képeihez, hiszen régen rossz, ha litánia kell, hogy megtudjuk, mit kellene látnunk.

Jellem-Tupír
Fotó: Fátrai László

Az újabb képek sokkal kedvesebbek, szinte játékosak, nincs bennük a tragikomikus fintor, virgonc a művész, és megcsillantja fantáziáját. A csupán hajviseletekre, és néhány használati tárgyra redukált képi világgal operálva próbál jellemet formálni. A képeslapnyi rajzok lebegnek, eltávolodnak a faltól, teret képeznek láthatatlanul.

Ráskai Szabolcs
Ráskai Szabolcs

- Miért pont a grafika, és, ha már az, miért nem az alkalmazott része? Ódzkodsz a számítógéptől, vagy egyáltalán nem volt kedved a reklám irányába fordulni?

- A festészet kihívásaival mindig is küzdöttem, noha soha sem állt távol tőlem. Soha nem tudtam olyan biztonsággal kezelni a színben és az ecsetben rejlő klasszikus harmóniát, mint a legegyszerűbb kifejezőeszközt, ami ténylegesen a vonal és a ceruza fundamentális kettősségét képezi. Valahogy az előbbinél soha nem éreztem, hogy összeáll valami, amit nagyon szerettem volna; az utóbbinál pedig ez az érzés megvolt, és mindig tudtam hova fejleszteni. Például amikor hosszú időn át sokszorosító grafikával foglalkoztam, akkor remek kiindulópontot jelentettek a rajzaim a metszeteimhez. Első körben tervezőgrafika szakra jelentkeztem a Képzőművészeti Egyetemre. Akkortájt a számítógépes grafika nem volt egy elérhető és tanulható szakma számomra.

- A grafika hatalmas eszköztárából a ceruza maradt a kifejező eszköz. Ez egy szeszély nálad, vagy van mögötte valami komoly ideológia?

- Nem mondanám, hogy csak a ceruza maradt volna az eszköztárból. A ceruzában az automatizmust szeretem és azt az egyszerűséget, hogy bármikor, bárhol, szinte bármilyen körülmények között lehet vele dolgozni. Ideológiákat nem gyártok, mert nincs mire.

Ráskai Szabolcs

- Mostanában sokat beszélgetünk a hazai grafika meglehetősen szánni való helyzetéről, holott tőlünk nyugatra ez a kifejezési mód hasonlóan kiemelkedő figyelmet kap, mint más, hagyományosan a magaskultúra körébe sorolt képzőművészeti technika. Mit gondolsz, mi lehet az oka, hogy Magyarországon mostohagyerekként kezelik a kézi-rajzot?

- Nem hiszem, hogy mostohagyerek lenne. Úgy gondolom, egyre többen használják itthon is az egyedi grafika megvalósításának tárházát. A hagyomány megmaradt, de a sarokkövei máshová rendeződtek, és nem feltétlenül a folyamatos eladhatósági faktor érdekében. Sokszor látjuk a rajzot konceptuális munka kísérőjeként feltűnni, ami a projekt fontos részét képezi, vagy éppen magyarázza azt. De - sajnos, vagy nem – nem a megfizethető polgári otthonok díszeként tetszeleg. Közeg is alig van, aki ezt potenciális vásárlói, vagy gyűjtési opciónak tekintené. Nálam ez egy szerelem, és a szerelmesek elvakultak. Én szeretem ebben az elvakultságban elhúzni a függönyt, és a belső képeimnek élni és kiérlelni, kiélvezni azokat.

- A képeidet elnézve az a benyomása támad az embernek, hogy van bennük valami keserűség. Elég egyértelmű és zord társadalomkritika omlik le a falakról.

- Valóban lehet bennük egyfajta tragikomikum, de keserűséget árasztana? Inkább társadalomkritikát mondanék. De én mindig a tréfás, vagy a banális oldalát próbálom kiemelni ezeknek az alakoknak, még ha valami drámait is akarok netalántán közölni... Ma már nincs olyan ember a világon, akinek ne lenne problémája bizonyos helyzetekkel. És ez így helyénvaló, ha ez nem lenne, nem születnének kritikus alkotások sem. A környezettel hol harmóniába, hol meg diszharmóniába kerülök, de minden esetben a jövő van előttem, és nem a múltam. Ez a világ rendje. 

Ráskai Szabolcs