Jolán

Magyar fotósok, akik meghódították a világot

2016.06.01. 08:26

Programkereső

Napjaink legizgalmasabb hazai fotósai között vannak, akik a divat világából érkeztek, van, aki operatőrként vált ismertté, és akad, aki a pesti éjszakai életben fedezte fel önmagát. Sokszor teljesen különböző módon fejezik ki magukat, sőt, adott esetben más-más generációt képviselnek, de éppen ez a legizgalmasabb bennük. Sorra veszünk párat, akikre igazán büszkék lehetünk.

Gáldi Vinkó Andrea

Ha valakinek a nevére rákeresve több angol nyelvű találatot kapunk, mint magyart, az elég világosan árulkodik arról, hogy az illető „kint” befutott, és pontosan ez a helyzet Gáldi Vinkó Andreával. A már csak névleg létező Ív & Candie pesti fotós lányduó Candie-je Rómában szerezte az érettségijét és az ELTÉ-n végzett művészettörténet-esztétika szakon, illetve 2011-ben diplomázott a MOME fotográfia szakán, és több ösztöndíjat is nyert. Többszörösen is megvoltak tehát az alapok, majd jött az Ív & Candie projekt Szombat Évával, akivel egy közös franciaországi Erasmus-utazáson ismerkedett meg, és akivel egészen a VICE magazinig jutottak el, köszönhetően a '90-es évek videoklip-esztétikája, a divat- és partyfotó és némi trash életérzése jó humorral és arányérzékkel való elegyítésének. A Deák Erika Galériában 2014-ben kiállított Paradiszkó című sorozat képei a megelőző öt évben készültek, a „szociológiai portrékből” álló sorozatra pedig külföldön is felfigyeltek.

Eljutott a híres Photoville-be, majd írt róla a The New Yorker és a Photograph magazin. „Fotósként elsősorban emberek, emberi szituációk, a társas viselkedés konvencióin kívül és belül eső jelenetek érdekeltek kezdettől fogva, az utóbbi pár évben azonban elkezdtem másfajta megfigyeléseket tenni." – vallja ars poeticájaként. Azóta rengeteg munkát vállal külföldön, gyakorlatilag kint él Londonban, tavaly nyáron pedig egy, a szerb határ túloldalán rekedt menekültekről készült – tőle szokatlan stílusú – képe járta be a világsajtót, amin két, egymást átölelő palesztín testvért láthatunk. Idén nyár végén a berlini POGObooks adja ki albumát.

Szombat Éva

Nem rossz dolog a bekerülni a világ egyik legmenőbb weboldalára, a Vice-ra vagy a The Huffington Postba, és ez történt Szombat Évával, a Ív & Candie pesti fotós lányduó „másik” tagjával, aki Képző-és Iparművészeti Szakközépiskola fotó szakán tanult és szintén a MOME fotószakán diplomázott. Szombat 2013-ban kiadott albuma, a Happines Book (Boldogságkönyv) már megelőlegezte a mostani sikert, amit új projektje, a Practitioners (Gyakorlók) hozott meg számára. Az 5 fejezetből - barátok, család, hobbi, háziállatok, önmegvalósítás és otthon - álló fotósorozat olyan embereket mutat be, akik minden nehézség és megpróbáltatás ellenére is képesek megragadni az életben azt, ami boldoggá teszi őket, legalábbis ezt sugallják a képek.

A korábbi életvidám rózsaszínben ragyogó, ironikus giccsparádé mellé már jó adag dokumentarizmus is befért, hiszen itt már nem modellekkel dolgozott a fotós, hanem „valódi” emberek valódi különcségeit és furcsa beütéseit örökítette meg. Kicsit mélyebbre ásva az egyes képek történetébe azonban gyakran kiderül, milyen fájdalom lakozhat a felszín vidámsága mögött, vagy ahogy Szombat Éva fogalmaz: „Amikor ezen a projekten dolgoztam, rájöttem, hogy azok, akiknek igazán nagy problémákkal kellett szembenézniük, láthatóan sokkal jobban élvezik az életet, mint mások.”

Perlaki Márton

A ma már New Yorkban élő és dolgozó Perlaki Márton munkáit nemrég a Capa Központban állították ki: egy különleges sorozata, a 2014-15-ben készült a Bird, Bald, Book, Bubble, Bucket, Brick, Potato egy részét nézhette meg a nagyérdemű. A képek főszereplője egy Elemér nevű kopasz férfi, néhány kitömött madár és egy krumpli volt, ám ez ne tévesszen meg senki. A British Journal of Photography Ones to Watch listájára nemrég felkerült Perlaki, aki a Bálint György újságíró iskolában tanult, Gábor Balázzsal és Tóth Alival közösen hozta létre 2004-ben a The Room magazint, amely stílusteremtő maradt egészen mostanáig – az utolsó lapszám könyv formában jelenik meg a nyáron -, még úgy is, hogy a kétnyelvű, nagyalakú, igényes papírra nyomott kiadvány csak évente kétszer jött ki.

A divatszakmában hamar nevet szerző Perlaki közben elvégezte a Filmművészeti Egyetem operatőr szakát is, 2015-ben Paul Huff-díjra jelölték, az amszterdami Foam fotómúzeum a legizgalmasabb tehetségek közé sorolta, és beválogatták a Taylor Wessing-díjasok kiállítására Londonban. Divatfotósként számtalan nagy márkának dolgozott már, a Diortól kezdve a Nike-on át a Louis Vuittonig, képei megjelentek meg a New York magazin és a T magazin, az M le Monde, vagy a Holiday Magazin hasábjain is. Ahogy azt a Capa Központban látott rendkívül egységes és roppant sokszínű anyag (amelyből a minap nyílt kiállítás a londoni Webber Gallery Space-ben) bizonyítja, hogy Perlaki Márton munkája messze túlmutat a sokak által oly könnyűnek tartott, gyakran mégis hihetetlen kreativitást és energiát igényló divatfotón, és bármely kontextusban újszerűt alkotni. Nemrég jelent meg Elemer című könyve a brit Loose Joints kiadó gondozásában.

Talabér Géza

Ahogy azt Talabér Géza anekdotázva szereti mesélni, a fotózás közelébe a katonaságot elkerülendő jutott, és ezért is iratkozott be a Práter utcai szakképző iskolába, ahonnan kikerülve egy darabig más területen dolgozott. Aztán megnyílt a Gozsdu Udvar és a Madách Imre út keresztmetszetében a Telep, ahol a nyitás utáni években hobbiból mindent dokumentált, és rájött, mennyire kézre áll neki a rendezvényfotózás, és kamerával a kezében milyen jól tud kommunikálni az emberekkel. Mert van különbség bulifotó és bulifotó között, még akkor is, ha elsőre csak a magukat pózba vágó vagy végtelenül lazának látszó alanyokat látjuk. A budapesti éjszakai életet megörökítő képei hamar ismertté tették, és szerencsés egybeesés, hogy ekkor pörgött igazán fel az úgynevezett bulinegyed: ezeken a fotóin mintha egy igazi világváros legmenőbb arcai jelennének meg.

Azóta olyan projektekben vett már részt, mint a Chimera project, a Stywalker night, dolgozott már például az YKRA-nak, az Absolut Budapestnek, a Pumának, a Faun projectnek, de a street art és a portré műfajában is igyekszik maradandót alkotni. Testvérem című kiállításának képanyaga lentikuláris technikával készült, több rétegben egymásra fényképezett, egymáson eltolt fotókból jött létre, Ámen című tárlatához pedig az utcáról szedett össze embereket, majd egy nagy ÁMEN felirat elé állította őket, ahol szabadon pózolhattak. Saját bevallása szerint a fekete-fehér keményebb vonalat képviseli, a színesben is kemény kidolgozásos, kontrasztos irányt és a papírszerű képeket kedveli.

Glódi Balázs

Nehezebb lenne felsorolni, hogy Glódi Balázs hová NEM fotózott az évek során, mint azt, honnan kapott félkéréseket: munkáit láthattuk a Figyelőben, a Playboyban, az Octogon-ban, és a hvg.hu-n is. 1978-ban született Budapesten, első, Praktica fényképezőgépét fotóamatőr édesapjától kapta, és már középiskolában is fotózott. Érettségi után a Práter utcai fényképésziskolában tanult tovább, gyakorlati idejét a remek fotósokat kitermelő Magyar Narancsnál töltötte – itt volt annak idején képszerkesztő a ma már világhírű operatőr Pohárnok Gergő és Déri Miklós is. Ezután a Wanted magazin fotósaként és képszerkesztőjeként dolgozott, azóta gyakorlatilag szabadúszó, mivel nehezen bírja a kötöttségeket.

Hosszú évekig volt a Sziget fesztivál hivatalos fotósa – az első Sziget-koncertet csak akkor tudta végignézni, amikor már nem dolgozott nekik -, és ennek eredménye lett a Fesztivál című fotóalbum. Fotósként bejárta a fél világot - New York Teherán, Burma, Kambodzsa, Bali, Szingapúr és Kuba csak néhány a sok állomás közül -. és nemrég hatalmas sikert aratott a Laki Eszterrel és Mihály Kamillával közösen készített, MENÜ című, azonnal szétkapkodott „gasztro-dizájn” kötet, amelynek azóta megjelent a második része is. Nehéz lenne olyan műfajt mondani, amiben Glódi nincsen otthon – saját bevallása szerint egyedül a portréfotózástól ódzkodik.

Dobos Tamás

Lehet valaki úgy is modern és készíthet előremutató munkákat, ha eszköztárával akár 100 évre is visszanyúl. Dobos Tamás képei gyakran idézik meg a portréfotózás olyan úttörőit, mint Roger Fenton, Julia Margaret Cameron vagy Nadar, miközben sokban emlékeztetnek a nyolcvanas, kilencvenes évek olyan kísérletezőire is, mint a cseh Jan Saudek vagy az amerikai Joel-Peter Witkin. Dobos Tamás útja a filmtől vezetett a fotózásig: 2009-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Egyetem operatőr szakán, dolgozott többek között Szász Jánossal, Kocsis Ágnessel, Mundruczó Kornéllal és Nagy Viktor Oszkárral, és több nívós szakmai elismerésben részesült. A képeire a jelen és múlt furcsa fúziója jellemző, kellékekkel és kosztümökkel erősít fel, az általa kedvelt analóg technika és ezen belül is egy úgynevezett üvegnegatív eljárás pedig egyben keretbe is foglalja, még a képernyőn keresztül is kézzelfoghatóvá teszi műveit.

Sokszor archaikus hatású arcokat használ, őzike szemű nőket és nagyszakállú férfiakat, de nem csak átformálja modelljeit, hanem megtalálja azok önmagukban hordozott világát is. Képeimben ezt az elmúlt és letűnt időt próbálom újrateremteni, de nem a múlt újjáépítésével. A portréimban elhajlítom a jelent, mely által a ma emberét valamilyen időtlen fészekbe helyezve építek egy új időrendszert” – vallja Dobos Tamás. Alkotásai számtalan olyan magazinban jelentek meg, mint a The Room, Marie Claire, InStyle, Elle, Mad Dog Magazine, Pep! Magazine vagy az Art Mafia oldalán.