Emma

Újabb alkotásokkal gazdagodnak a belvárosi tűzfalak

2016.06.15. 09:24

Programkereső

Augusztus végén újra megrendezik az egy hónapos falfestő programsorozatot, a Színes Város Budapest Fesztivált. Az idei tematika a városra, a vízre és a budapesti fejlesztésekre épül majd.

A 2014-ben indult  Színes Város Budapest fesztivál célja, hogy magyar és külföldi alkotók színesítsék Budapest belvárosának tűzfalait, és egyéb kültéri felületeit. Idén is számos új felületet festenek majd meg,  e mellett a programok területén is jó pár újdonságot ígérnek a szervezők.

"Nagyon fontos Budapest arculata szempontjából az a küldetés, amit a Színes Város csapata már évek óta magára vállal, hiszen alulról jövő kezdeményezésként indultak, és mostanra szinte egy egész ország tudja, mit jelent a művészeti célú tűzfalfestés a fővárosban" - mondta el Szalay-Bobrovniczky Alexandra főpolgármester-helyettes, majd hozzátette: idén is azért álltak a kezdeményezés mellé, mert az ilyen sorozatok képesek arra, hogy Budapest kreatívabb arcát is megmutassák mind a magyarok, mind a külföldiek számára.  Élőfestés, gyerekprogramok, koncertek és bulik is kísérik a falfestéseket egészen szeptember végééig. 

Alkotók jelentkezését várják

Az egyik újdonság idén az, hogy olyan alkotók jelentkezését várják a szervezők, akik szeretnének kültéren alkotni, képesek is erre, vagyis megvan hozzá a megfelelő tudásuk, és örömmel mutatnák meg azt a nagyobb közönségnek is.  A pályázathoz a portfoliójukat kell  elküldeni  a szervezőknek, majd  az alkotókat és a terveket szakmai zsűri bírálja el.

Mi is a Színes Város?

Eddig 22 művész, több mint 20 művészeti projektet valósított meg a Színes Város Budapest Fesztivál keretein belül, amit Magyarország első tűzfalszínesítő szervezete, a Színes Város Csoport szervez. A szervezet nevéhez immár közel 20 000 m2 falfelület kiszínesítése fűződik az egész országban. A fesztivál idén Budapest Főváros Önkormányzata, a BVA Budapesti Városarculati Nonprofit Kft. és a Kiemelt Kormányzati Beruházások Központja Nonprofit Zrt. támogatásával jön létre.

Tavaly egy gigantikus csodaszarvassal zárult a fesztivál, amiről részletesen itt olvashat