Előd

Egyszer majd a mosóporos dobozból is műtárgy lesz

2016.08.18. 08:36

Programkereső

Ahogy 20 éve minden évben, úgy idén is kiállítják a Magyar Képzőművészeti Egyetem restaurátor hallgatóinak diplomamunkáit. A Magyar Nemzeti Múzeum Megmentett Műkincsek tárlatán az „ilyen volt, ilyen lett”-elv alapján századfordulós ezüst dísztáltól kezdve a 19. századi ortodox textil sírlepelig sok érdekességet megcsodálhatunk. Kovács Petronella kurátorral, restaurátorral, az MKE iparművészeti specializációinak vezetőjével a szakma rejtelmeiről beszélgettünk.

- Egy festménynél egyértelmű, ami egy tárgynál annyira nem: mennyire kell réginek lennie, hogy műkincsnek nevezhessük, és megmentésre érdemes legyen?

- Korábban nagyobb becsben tartották a tárgyakat, mert kevesebb készült belőlük. Egy idő után persze minden tönkre mehet, sokat kidobtak régen is. Mi azon dolgozunk, hogy a kultúránk, történelmünk tárgyi örökségét megőrizzük. Gondolhatnánk, minél öregebb egy tárgy, annál nagyobb az értéke; azonban a piaci értéket általában a kereslet határozza meg, ami változó. A tárgyaknak viszont számos más értékük is lehet, történeti, kultikus, vagy akár a személyes kötődés.

Kovács Petronella
Kovács Petronella
Fotó: Kardos Judit

A kiállításon sok a 19. századi műtárgy, amiket a 20. században még esetleg nem becsültek meg annyira. Sokan a 20. század elejei tárgyakról is azt mondják, modern tárgyak. Közben már azokat is menteni kell, amik a század második felében készültek, nem annyira régiek, mert egy idő után abból az időből nem marad tárgyi örökség. Sok külföldi, de hazai múzeum is gyűjt mai használati tárgyakat, mosóporosdobozt, műanyagflakont is, hogy a mai tárgykultúra is bemutatható legyen a jövő generációknak. Ez szintén a múzeumok feladata. Szóval egyáltalán nem kell annyira réginek lenni valaminek, hogy műtárgy váljon belőle.

- Itt a kiállításon kortárs mű is fellelhető, Scott McCarney amerikai művész alkotása.

- Ez egy úgynevezett művészkönyv, amiből rögtön az első nap letépett egy kis darabot egy két és fél éves kisgyerek. Az alkotó még él, és ragaszkodott hozzá, hogy ne helyezzük vitrinbe. Ma már a kortárs alkotások is restaurálásra szorulnak, a művészek kevésbé tartják be az anyaghasználat szabályait. Kísérletező emberek mindig voltak, de a mesterségbeli tudás fontos volt, az alkotás meghatározott keretben folyt. Egy mai művész gyakran összeférhetetlen anyagokat is kombinál, az egyiknek a korróziója foltokat okoz a tárgy másik anyagán. Ez a régi tárgyaknál is előfordul persze, például itt van ez a 18. századi női nyereg: ha a rézszegecsek korrodálnak, az foltot hagy a bőrön. A régi képzőművészeti alkotásoknál az ilyesmi ritkább, a használati tárgyak összetettebbek, több anyagból készültek. Ma már a modern anyagokkal, tárgyakkal is foglalkozunk az oktatás keretében, de szükséges lenne még többet. A régi technikákról sokkal több ismeretünk van, mint az újakról: nem is tudjuk mindig, milyen anyaggal dolgoznak a kortárs művészek.

Scott McCarney művészkönyve a restaurálás előtt és után. A Szent István Király Múzeum tulajdona
Scott McCarney művészkönyve a restaurálás előtt és után. A Szent István Király Múzeum tulajdona
Fotó: Nyíri Gábor

- Itt sok használati tárgy látható. Ha egyszer minden értékes lehet, akkor megérné-e restauráltatnom és a piacra dobnom a nagypapám 30-as évekből való szekrényét?

- Attól függ, mit diktál a piac. Tavaly voltam a német restaurátorok konferenciáján, ahol felmerült a kérdés, miért van egyre kevesebb jelentkező a restaurátor szakra, ezen belül a bútorrestaurátor specializációra is. Ez utóbbi esetében az egyik ok, hogy

nagyon megváltozott a lakáskultúra:

egy-egy darabot még talán megőriznek az emberek a felmenőik tárgyai közül, de kicsik lettek a lakások, 30-50 négyzetméteren nem engedhetik meg maguknak, hogy betegyék a nagyszülők szekrényét. A régi bútorok szaga se mindenki számára vonzó, és ahogy korábban is történt, kimennek a divatból. A fogyasztói szokások változása, ingóságaink gyakori cseréje se kedveznek a régi tárgyak fennmaradásának.

Szilágyi Veronika által restaurált Gundel tál 1907-ből, a Bachruch Ezüstárugyárból
Szilágyi Veronika által restaurált Gundel tál 1907-ből, a Bachruch Ezüstárugyárból

- A Képzőművészeti Egyetemen képzőművészeti és iparművészeti specializációkon lehet restaurálást tanulni. Aki ide jelentkezik, annak ugyanolyan jól kell tudnia festeni és rajzolni, mint a festő szakra jelentkezőknek?

- Igen, de mások az elbírálás szempontjai. Egy művészeti szakirányon a tehetséget, a spirituszt részesítik előnyben, míg a restaurátoroknál inkább a precizitás, a másolás képessége a fontos és az, hogy bele tudják élni magukat egy másik korba. Az iparművészeti specializációnál nem fejrajz van, hanem csendéletrajzolás, ennyivel talán könnyebb, mint a festő- és szobrászrestaurátorok felvételije. Ugyanakkor van kémia és a specializáció szerinti felvételi feladat is. Mindig jó, ha egy restaurátornak van valamilyen kézműves, természettudományos vagy bölcsész végzettsége; szükség van kémiai és biológiai ismeretekre is, hiszen meg kell vizsgálni az anyagok állapotát, valamint kutatói affinitás is szükséges a restauráláshoz, hiszen

a tárgyak történetét gyakran nekünk kell kibogarászni egyházi anyakönyvekből, levéltárakból, adattárakból.

- Elő szokott fordulni, hogy a hallgatók azért végzik el a képzést, mert mondjuk művésznek nem elég jók?

- Amikor én felvételiztem, akkor az ilyesmi sokkal gyakoribb volt, mint most. Nem okvetlenül azért, mert valaki művésznek nem lett volna elég jó, hanem, mert úgy gondolta, a restaurátor szakra könnyebb bejutni, bár akkoriban oda is 10-15-szörös volt a túljelentkezés. Ez ma már nem annyira jellemző. Ez egy alkalmazott művészeti ág, művészdiplomát kapnak a restaurátorok is, és vannak olyan kollégák, akik alkotnak és kiállítanak a restaurátori munkájuk mellett. Azt tapasztaltuk az utóbbi években, ahogy a német konferencia kapcsán már említettem, hogy kicsit itthon is alábbhagyott az érdeklődés a restaurátorképzés iránt.

18. századi női nyereg restaurálás előtt és után. A Magyar Nemzeti Múzeum gyűjteményének tulajdona
18. századi női nyereg restaurálás előtt és után. A Magyar Nemzeti Múzeum gyűjteményének tulajdona
Fotó: Nyíri Gábor

- Nem lehet, hogy azért, mert a múzeumi pálya, a kulturális tevékenység egyre kevésbé tűnik kifizetődőnek?

- A kultúrára régóta elég kevés pénz jut. Az, hogy új múzeumok épülnek, és a Múzeumi Negyedben majd lesz egy restaurátor központ, szép terv, de nem tudnak majd annyi restaurátort foglalkoztatni, ahányan végeznek. Ráadásául csak a Negyed múzeumainak igényeit fogja kiszolgálni az új létesítmény.

Jelenleg a múzeumokban egyáltalán nincsen felvétel,

és nemcsak restaurátorokat nem tudnak alkalmazni, hanem más múzeumi szakembereket sem. Inkább leépítések voltak az elmúlt években. Aki most végez, annak nagyon kevés esélye van arra, hogy bekerüljön egy múzeumba. Vidéken talán könnyebb, például ha valaki nyugdíjba megy, és a helyére felvesznek új munkaerőt. Túl kicsi az ország, és röghöz kötöttebbek is vagyunk, mint nyugat-európai kollégáink, akik képesek 600 km-t költözni egy állásért, persze arrafelé jobb bérek vannak, és lakáshoz is könnyebb jutni. Ne feledjük, hogy az állami intézményekben közalkalmazotti fizetést kapnak a restaurátorok. Abból nemigen telik lakásbérlésre.

Madarászné Gorej Judit a 19. század első feléből, Miskolcról származó oszlopos álló órát restaurált
Madarászné Gorej Judit a 19. század első feléből, Miskolcról származó oszlopos álló órát restaurált

- A magánszféra és a műgyűjtők azért nyújtanak alternatívát a restaurátoroknak, nem?

- Igen, ez jobban megéri, de ez egy szűk réteg, és gyakran nem elég a pénz. Nem elég a vagyonos műgyűjtő, a szemléletét is formálni kell: el kell jutni odáig, hogy a gyűjteményben lévő műtárgyakat restauráltassák, és ha erre kerül a sor, akkor a bútorokat ne asztaloshoz, az ékszereket ne ékszerészhez vigyék javíttatni. Ezzel nem kisebbíteni szeretném a munkájukat, de ők nem tanulnak restaurálási etikát, művészettörténetet, és ez sok esetben a bútorok, ékszerek és egyéb műtárgyak értékének csökkenését jelentheti. Van különbség a restaurálás és az egyéb kézműves szakmák között: az egyetemi képzés nemcsak azért egyetemi, mert 5 éves, hanem sok minden van benne, ami egy kétéves ötvös, könyvkötő, bőrdíszműves, stb. képzésben nem is lehet cél. A múzeumokon kívül a

műemlékvédelem nyújt munkalehetőséget:

 a helyreállításokon szükség van festő- és kőszobor-, egy a kastélyok berendezésénél pedig az iparművészeti – textil, bútor, szilikát, stb. restaurátorokra.

- Ön anno miért döntött úgy, hogy restaurátor lesz?

- Eredendően sebésznek készültem, édesapám is orvos volt. Ő azt kérdezte tőlem, hogy mi szeretnék lenni: nő vagy orvos? Mert a műtőbe nem lehet bevinni a család problémáit, például ha lázas a gyerek. A másik út a művészeti pálya volt. Kiskorom óta rajzoltam, rajzversenyeket nyertem, a Ferenczy-körbe jártam. Gimnazistaként azonban láttam Kondor Béla kiállítását a Műcsarnokban, és a valódi tehetséggel szembesülve ott dőlt el bennem, hogy inkább restaurátor leszek. Ezután soha nem vágytam arra, hogy alkossak.

Erdős Alexandra restaurálta az Észak-itáliai mester művéta 16.század közepéről. A címe: Szent család a kis keresztelő Szent Szent Jánossal és Szent Péterrel
Erdős Alexandra restaurálta az Észak-itáliai mester művéta 16.század közepéről. A címe: Szent család a kis keresztelő Szent Szent Jánossal és Szent Péterrel

- Bútorrestaurátorként mit szól az olyan trendekhez, mint például az Ikea?

- Épp most jövök az Ikeából. (Nevet.) De csak konyhabútor miatt mentünk. Amúgy a családi bútorokat őrzöm, igaz, nincsenek túl jó állapotban, mert ahogy minden cipésznek lyukas a cipője, nálam a bútorokra igaz ugyanez, nem volt időm velük rendesen foglalkozni. Jobban szeretem a régieket, persze azért van otthon egy-egy modern darab – de nem az Ikeából.

- Nemsokára nyugdíjba megy. A pályafutásán restaurált munkák közül mire a legbüszkébb?

- A Szépművészeti Múzeum Grafikai Osztályán kezdtem el dolgozni segédrestaurátorként, majd az Antik Osztályon folytattam, ahol nagyon jó anyag, görög-római fémtárgyak kerültek hozzám. A diplomamunkám a Pápai Református Gyűjtemény egyik múmiakoporsója volt, később több múmiakoporsót is restauráltam a Szépművészeti Múzeumnak.

Megadatott nekem, hogy csak olyan tárgyak restaurálását vállaljam el, amelyek felkeltették az érdeklődésemet,

amelyekkel kapcsolatban sok volt a kutatnivaló. Évekig foglalkoztam az erdélyi, 18. századi, bőrrel bevont ládákkal, ez volt a doktori kutatásom. De nagyon érdekes volt számomra a váci Fehérek templomában feltárt koporsók restaurálása is. Legutóbb az Iparművészeti Múzeum damaszkuszi szobáján dolgoztunk egy évfolyamtársnőmmel, ami azért is fontos, mert jelenleg épp a szír emlékek pusztulása zajlik a háború miatt. Ez a munka sajnos finanszírozás hiányában leállt, egy fallal készültünk el. Ha lehetnének még vágyaim, akkor az, hogy azt a szobát egyben láthassam – akár én restaurálom, akár más.