Erzsébet

Megfejtették a Sikoly foltjának rejtélyét

2016.09.01. 15:18

Programkereső

Sokáig azt gondolták, hogy madárürülék, most viszont a kutatók röntgensugaras vizsgálatnak vetették alá a művész 1893-ban megfestett Sikolyát, és valami egészen mást találtak - adta hírül a theguardian.com.

A Norvég Nemzeti Múzeum tulajdonában lévő festmény sokat foglalkoztatta a kutatókat; sokáig nem jöttek rá, mi lehet az a halvány folt, amely a festményen látható alak jobb válla alatt látszik. Az évek óta tartó találgatásoknak most az antwerpeni egyetem kutatói vetettek véget. A megfejtés: gyertyából származó viasz.

Munch az 1890-es években négy változatban festette meg a sikoltó alakot, de az 1893-ban készült művön valami foltot hagyott. A festmény egyik változatáért 119,922,500 dollárt fizettek, és a New York-i Museum of Modern Artba került, két másik verzió a Munch Múzeum tulajdona, a negyedik, melyen a folt van, a norvégok nemzeti múzeumát gyarapítja. Az egyik változatot régebben el is lopták Munch több más művével együtt, de aztán szerencsésen megkerültek.

De nézzük az elméleteket arról, hogy kerülhetett a festményre a paca; az antwerpeni egyetem szóvivője szerint Munch nagyon szeretett a szabadban festeni, és az egyik ilyen szabadtéri alkotómunka alkalmával tisztelte meg a festményt egy madár – így keletkezett a folt a festményen.

Tine Frøysaker, az oslói egyetem professzora, aki a Nemzeti Múzeum restaurátoraként is dolgozik, nem volt meggyőződve a következtetés helyességéről; a professzor többször vizsgált már madárürülékkel szennyezett alkotásokat, de a festményt mikroszkóp alatt megfigyelve arra jutott, hogy ez a folt különbözik az addig látottaktól. Ezen kívül az is közismert, hogy a madárürülék az idők során komoly károkat okoz a felületeken; maró és korrodáló hatással rendelkezik, viszont a festményen ennek nyomát sem találták. A madárürülékes verzió utolsó technikai cáfolataként pedig a szakember megjegyezte, hogy Munch vékony kartonréteget használt a Sikoly festésekor, ez az anyag viszont rendkívül sérülékeny és nedvszívó, vagyis nehezen képzelhető el, hogy a szabadban dolgozott vele a művész.

A Last May nevű, kutatókból álló csapat, amely röntgensugaras vizsgálatokkal foglalkozik, megvizsgálta a szóban forgó művet. Mintát vettek az anyagból, és röntgensugár alá helyezték.

„Rögtön felismertem a viasz fénytörési mintázatát, miután több festmény vizsgálatánál is találkoztam már vele” – mondta Frederik Vanmeert, a csapat egyik tagja.

Dr Geert van der Snickt többfajta ürüléket is összegyűjtött, hogy a vizsgálatukkal megcáfolja a madárszar-teóriát. „Hozzá kell tennem, hogy egy kissé kínosan éreztem magam az experimentumok gyűjtése közben, amikor épp egy turistacsoport haladt el előttem.”

A röntgensugaras vizsgálatok pedig alátámasztották a feltevést; viasszal megegyező fénytörést diagnosztizáltak a festmény esetében.

Ebben a hónapban több „festményrejtély” is megoldódott; Peter Doig festőművész nemrég nyert meg egy bírósági ügyet, ahol bebizonyosodott, hogy egyáltalán nem ő festette a tájképet, melyet „Peter Doige”-ként írtak alá. Egy másik – röntgensugaras – vizsgálat pedig kiderítette, hogy Edgar Degas egyik, Emma Dobigny-t, a francia impresszionisták körében közkedvelt modellt ábrázoló portréja alatt van egy másik arc is.