Móric

Fotók Budapestről, amelyek nem jönnek szembe az Instagramon

2016.09.02. 09:08

Programkereső

A hajléktalan emberekről készült szociofotókat megszokhattuk már. Na de láttunk-e már olyanokat, amelyeket ők csináltak?

A válasz erre igen: 1997-ben, mikor már erősen érződött a rendszerváltás óta súlyosbodó hajléktalanprobléma, Erhardt Miklós indította el a féléves Saját szemmel című projektet, amelyben hajléktalan emberek kezébe adott eldobható fényképezőgépet munkadíj fejében. A kiállítást videóinterjúk kísérték.

20 évvel később ugyanezen logika mentén, de egy londoni példa alapján kezdett bele a Budapest Bike Maffia és a Cafe Art a My Budapest Photo Projectbe. A munkát március végén kezdték; 100 hajléktalannak, szállókban és utcán élőknek egyaránt osztottak ki eldobható Fuji fénylépezőgépeket, hogy saját szemszögből mutassák be a várost. Őket a Budapest Bike Maffián keresztül találták meg, a szervezet ugyanis már évek óta kapcsolatban van hajléktalan emberekkel, különböző módokon segítik őket. 

My Budapest Photo Project
Fotó: Jász Annamária

„A cél az, hogy ne mi beszéljünk róluk, ők szólaljanak meg. Mi a keretet biztosítjuk nekik, hogy a belső igazságukat képviseljék” - hangzott el a szervezők részéről a keddi sajtóbeszélgetésen. Erre egyébként sok alkotó nem tudott eljönni, mert dolgoztak – szemben azzal a sztereotípiával, ami a hajléktalanokról él bennünk.

Egy hét után 87 fényképezőgépet és 2000 képet kaptak vissza. Ezek közül 50-et akartak kiállítani, de 62 lett belőle – több képből ugyanis sorozat állt össze. Csoszó Gabriella fotóművész vezetésével workshop is zajlik a háttérben; sok rejtett tehetség és művész bukkant elő, és a legváltozatosabb témákat örökítették meg a fotósok. A Budapest Pontban augusztus 30-án nyílt kiállításon felbukkannak önarcképek, játszóterek, barátok a hajléktalanszállóról, városrészletek, kutyák, de strandjelenet is.

Lakást ebből nem tudok venni”

A sajtóbeszélgetésre meghívtak több alkotót is a projekt résztvevői közül, akik elmesélték saját sorsukat. Mint kiderült, egy rossz döntés, egy baleset, egy betegség elég ahhoz, hogy valaki az utcára kerüljön. Micskei Gyula 2009-ben komoly autóbaleset érte, koponyatörése során maradandó agykárosodást szenvedett. Nem kapott állami támogatást, leszázalékolták. 36 kilósan jött ki a kórházból, és nem volt hova mennie. Jelenleg hajléktalanszállón él, lufihajtogató bohócként keresi a kenyerét. „Továbblépés nem lesz, lakást ebből nem tudok venni” - mondta a sajtóbeszélgetésen a projektről, de hozzátette: fontos, hogy a kiállítás látogatói lássák, hogy a nehézségek ellenére van ok az optimizmusra, mindig lehet találni megoldást.

Micskei Gyula képe
Micskei Gyula képe

Horváthné Pintér Dóra és férje feje fölül eladták az albérletet, reggel 8 és dél között el kellett hagyniuk a lakást, ráadásul pont karácsonykor, amikor minden hajléktalanszálló tele volt. 4 hónapig az utcán éltek, majd legalább ennyi időbe telt, amíg sikerült talpra állniuk és lakást találniuk. Az ő képe a saját cipőit ábrázolja a Duna-parti budapesti holokauszt-emlékmű lábbelijei között: elmondása szerint ekkor annyira azt érezte, hogy el van veszve, és senki se segít, hogy kilépett a cipőjéből, és ezt fotózta le. A projekt, az önreflexió olyan erős érzelmeket váltott ki belőle, amelyek végül hozzásegítették a megoldáshoz. „Elkezdtem olyan szemmel gondolkozni, ahogy sosem, megláttam a fényt az alagút végén” - mondta.

Horváthné Pintér Dóra: Sorstalanság új cipőben
Horváthné Pintér Dóra: Sorstalanság új cipőben

Varga Mária többszörösen hátrányos helyzetű: amellett, hogy hajléktalan, kerekesszékes is. Egy szállón él párjával, Turóczi Bálinttal, akivel közösen vettek részt a projektben. Tíz évesen derült ki, hogy születési rendellenessége miatt gerincvelősérült. Nem tud rendesen közlekedni Budapesten, a járdaszegélyek, a lépcsők miatt mindenütt akadályokba ütközik; a gyógyszertárak, boltok, közintézmények, de még a hajléktalanszállók sem akadálymentesítettek.

Közös fotóikon Mária látható, amint ezekkel a helyzetekkel szembesül a kerekesszékében. Azt szerették volna érzékeltetni, hogy ők is emberek, nekik is joguk van mozogni.

Túróczi Bálint: A kerekesszékesek lehetetlen élete
Túróczi Bálint: A kerekesszékesek lehetetlen élete

Díszcsövest csináltak belőlem”

Ezt Csizi Zsolt, a Város Mindenkié csoport aktivistája mondta a sajtóbeszélgetésen, akiből pár éve médiasztár lett, és ennek is köszönheti, hogy sikerült kitörnie helyzetéből. Öt évig volt hajléktalan, 2 éve egy 14. kerületi lakásban él.

2008-ban szűnt meg Miskolcon a gyár, ahol dolgozott; ez váláshoz vezetett, ami után Pestre jött. Egy erdőben élt saját készítésű faházában, amit aztán le akartak bontani; a sztorira ráugrott ugyanis a média, az Index Nagykép-sorozatot, majd kisfilmet forgatott róla. Nagy nyilvánosságot kapott ügye a döntéshozók szívéhez is eljutott. „Pont akkor volt a polgármesterválasztás a kerületben, szavazókat akartak szerezni” - magyarázta Zsolt, aki végül szociális lakáshoz jutott. Azóta is felismerik és megállítják az utcán. Egyébként gyerekkori álma volt, hogy fotózzon; saját bőrén is érezte, és rendületlenül hisz abban, hogy egy kép meg tudja változtatni az ember életét. A projektben egy kunyhóban élő pár mindennapjait fotózta.

Csizi Zsolt:: Ebéd a kunyhóban
Csizi Zsolt:: Ebéd a kunyhóban

My London Photo Projekt névvel már 4. éve zajlik a kezdeményezés angol változata, Sydney-ben idén kerül piacra az első naptár. A sajtóbeszélgetésen jelen volt Paul Ryan, a Cafe Art londoni munkatársa, aki szerint az angol projekt annyiban különbözik a magyartól, hogy ott a résztvevőknek csak a 25 %-át tették ki az utcán élők, nagy részük már otthonra talált. Budapesten a projektben részt vevő fotósok többsége pedig még mindig hajléktalan.

A projekt alapvető célja, hogy elmossák, vagy legalább gyengítsék a sztereotípiákat. A kiválasztott képekből nyílt kiállítás szeptember 18-ig tekinthető meg ingyenesen a Budapest Pontban, a legjobbakra a közönség szavazhat. A 13 legjobb fotóból naptárat hoznak létre, a bevételt a résztvevő fotósok között osztják szét.

Várady István: Ételosztási forgatag
Várady István: Ételosztási forgatag
Oláh Zsolt János: Egy boldogtalan segítségnyújtás
Oláh Zsolt János: Egy boldogtalan segítségnyújtás
Kiss Enikő: Aki hiányzik a képről
Kiss Enikő: Aki hiányzik a képről
Pollák László: Csak kényelmesen
Pollák László: Csak kényelmesen
Gede Márton: Kommunikáció
Gede Márton: Kommunikáció

Becsapódik mögötted a börtön kapuja, és nem vár senki

Sok meghökkentő dolgot megtudtunk az Adj Hangot Alapítvány kiállításán, amit volt fogvatartottak szabadulás után készített képeiből rendeztek. Olvassa el riportunkat!