Móric

Aj Vej-vej megsértődött művészbarátjára?

2016.09.18. 15:56

Programkereső

Kitiltották a kínai Yinchuan Biennáléról a közismert kínai művész, Aj Vej-vej műveit. Anish Kapoor, Aj Vej-vej művészbarátjának művei viszont ott vannak a rendezvényen. Aj Vej-vej ennek nem örül - írta meg a news.artnet.com.

A Yinchuan Biennálé Kínában szeptember 9-én nyílt meg, ahol Kapoor műveinek kiállítása igazi meglepetésnek számít, hiszen az indiai művész a biennálé előtt pár nappal nyilatkozataiban még arra utalt, hogy barátja, Aj Vej-vej iránti szolidaritásból ő sem vesz részt a rendezvényen.

Anish Kapoor
Anish Kapoor
Fotó: wikipedia

„Mivel Vej-vejt kizárták, azt hiszem, ez eléggé problémás” - mondta Kapoor az újságíróknak a szöuli Kukje Gallery-ben, ahol Gathering Clouds(Gyülekező felhők) című kiállítása október 30-ig látható. „Őszintén szólva még gondolkodom, hogy részt veszek-e (a biennálén – a szerk.).”

„Úgy gondolom, hogy ki kell állnunk a cenzúra ellen” - tette hozzá. „Úgyhogy, bár a művek már úton vannak, még nem vagyok benne biztos, hogy meg is nyitjuk a kiállítást.”

Aj Vej-vej először augusztusban hívta fel a figyelmet arra, hogy művei nem lesznek kiállítva a kortárs művészetek múzeumában Yinchanban, méghozzá politikai okok miatt.

Aj Vej-vej mentőcsónakokkal üzen

Aj Vej-vej kínai képzőművész és aktivista következő projektjében a firenzei Strozzi-palota homlokzatát készül beteríteni mentőcsónakokkal – a menekültválságra reflektálva. Szeptemberben nagyszabású retrospektív kiállítása is nyílik ugyanitt.

Pár nappal később úgy tűnt, hogy Kapoort is foglalkoztatja a probléma, de még hezitált, hogy mit tegyen. Arra a kérdésre, hogy mikor hozza meg a végleges döntést, így válaszolt; „Holnap, ma, most? De valóban úgy érzem, hogy ez fontos. Őszintén szólva őrlődöm. A részvétel azt jelentené, hogy a hatóságok oldalán állok, és összejátszom velük, és nem vagyok biztos, hogy ezt megtehetem.”

Végül úgy döntött, mégis csatlakozik a biennáléhoz. Az nem világos, hogy Aj Vej-vej pontosan mit szól kollégája és barátja döntéséhez; azéhoz, akivel pontosan egy éve kiálltak a menekültekért Londonban egy nagy publicitást kiváltó menet élén.

A kínai művész azonban a Twitteren általános csalódottságának adott hangot azzal kapcsolatban, hogy egyetlen művésztárs sem tiltakozott a biennálé állítólagos cenzúrája ellen.